A csúnyák és a szegények

Ha az ember nem az SZTK-ba jár, ahol mintha az ügyészségen lenne, várja, míg behívja egy zord nővér kezelésre, akkor elegáns váróhelyiségben, időre bejelentve jut be az orvosához, akinek váróhelyiségében mindig van néhány lap, Bunte, Gala, Elle, s hasonlók, melyeken a szépek és a gazdagok élnek egy életet, amihez hasonlót az Olümpuszon élhettek az istenek. Míg az isteneknek közük volt a földiekhez, együtt ittak, szeretkeztek, harcoltak, addig az új istenek csak a médián keresztül jönnek közénk, halhatatlanok és boldogtalanok közé, akik semmiben sem hasonlítunk hozzájuk, s éppen emiatt vagyunk boldogtalanok. Kellenének lapok a boldogtalanoknak, a nyomorultaknak is, ahol a csúnyák és a szegények kínálják bájtalan bájaikat. Ilyen lap a Fedél nélkül, de azzal még sosem találkoztam az orvosom váróhelyiségében. Talán az SZTK-ban terjesztik.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal

Címkék: , , ,

15 vélemény ide: “A csúnyák és a szegények”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Az SzTK-s tapasztalataim szerények. Ha megyek, időre megyek, és amikor odaérek az időre, beállok az időre jöttek sorába. Fedél nélkül c lap nincs se a váróban, se a várakozóknál. Prospektusok vannak. Zömében felvilágosító és agitáló prospektusok. Egyek kevesebb zsírosat és több zöldséget. A várakozók ezt tudomásul veszik. Majd ha esznek figyelni fognak. Ezek az emberek még nem csúnyák, de csúnyulnak, még nem szegények, de szegényednek. Amikor már eléggé csúfak és szegények lesznek, akkor elkezdenek gonoszodni. Kívül, belül, testük, lelkük mocskolódni fog. (Ettore Scola leckéje) Ők azt fogják mondani – ha egyáltalán mondanak majd valamit – hogy kifosztották őket. Erre azt fogják válaszolni – ha lesz egyáltalán, aki válaszolni fog – hogy hagyjuk a sopánkodást, maguknak csinálták a bajt, foglalkozzunk a jóknak járó élményekkel, lapozzuk a Bunte, a Gala, az Elle, oldalait. Aztán, ha felemeli a tekintetét s körbenéz, mindenki megtudhatja, hogy jó volt-e, vagy rossz, ki a jó, s ki a rossz.

  2. 2
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#1):

    :-) nem a leírtak, hanem csakis annak okán, ahogy leírtad. :-D (Valószínűleg prospektusok, és az említett magazinok és Fedél nélkül közötti kiadványokban válaszolnak a csúnyulóknak, és olyasmit, hogy csúnyulásuknak és szegényedésüknek az életmódjuk (annak pedig ők maguk) az oka(i). Táplálkozzanak egészségesebben, éljenek úgy, mint a magazinok közvetítette istenek, és ők maguk is azokká, istenekké lesznek.)

  3. 3
    Bognár László szerint:

    Az elegáns lapok napjai meg vannak számlálva. Egyre kevessebbet költünk lapokra, egyre több print kiadvány költözik a netre.
    Tehát a jövőt valahogy úgy képzelem, hogy a magánrendelőkben iPhone-on és Nokia mobilon nézegetik az egykori drága kiadványok internetes megfelelőit a gazdag betegek, miközben az SZTK-ban (régiesen OTI) a szegényebb néprétegek Samsung és más hasonló márkájú mobiljaikon az egykor nyomtatott Fedél nélkül c. kiadványt szemlézik lelkesen
    Egyedül a betegellátás színvonalának fejlődésével kapcsolatban vannak kételyeim…

  4. 4
    Lux Erik szerint:

    Mivel az internetes kiadványok az előfizetés irányba csúsznak el, a magánrendelőkben levő gépek monitorjain az előfizetéses tartalmak lesznek nézhetőek, illetve a helyi hálózaton keresztül lehet (talán majd) a saját kütyükkel rácsatlakozni.

    A digitális szakadékra való tekintettel az SZTK-ban az általad említett kiadványok kiprintelt változatai lesznek kitéve, tovább a szakadék elleni közdelem címén – jelentős állami támogatással – 1-2 nem működő számítógép küzd majd a szakadék csökkentéséért.

  5. 5
    Csepeli György szerint:

    S mi lesz a boldogsággal?

  6. 6
    Bognár László szerint:

    A boldogságot egyszerűen el lehetne intézni az SZTK-ban. Ki kellene írni: Mindenki örüljön, hogy lyuk van a buszjegyén! És akkor mindenki boldog lenne.
    De arról is beszéljünk, hogy így új iparágak születnének, pl. a csúnyító-műtétek bevezetésével. Hiszen lennének, akik ezáltal kerülhetnének csak az új típusú lapokba, a csúnyák és szegények lapjaiba.
    Lehet, Győzike pl. súlycsoportot váltana, és műtét nélkül átmenne a gazdag celebek kategóriájából ebbe a másikba. Őt az sem zavarná szerintem, hogy a fentebb Lux Erik által javasolt számítógépek nem működnek az SZTK-ban. (A szakadékcsökkentő számítógépekre gondoltam.)
    Válságűző gondolatok és javaslatok ezek, kezdem a bejegyzés nagyszerűségét felfogni. :-)

  7. 7
    Lux Erik szerint:

    Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):

    Az a legegyszerűbb! Az isteneknek csak az sztk-sok boldogtalansága fáj, egyébként elvannak, az sztk-sok pedig azért boldogtalanok, mert nem úgy élnek, mint az istenek, de ez, mint fentebb már kimutattam, nagyrészt csak rajtuk múlik, tehát rövidesen lesz boldogság is! Ha mégsem, arról az sztk-sok tehetnek, tehát azzal enyhíthető hiánya, ha az istenek megkeményítik a szívüket az sztk-sok iránt.

  8. 8
    Lux Erik szerint:

    Válasz Bognár László hozzászólására (#6):

    Ez az, örüjenek, és aki ettől sem, annak 3 sör, aki még úgy sem, annak 3 sör unicummal, aki esetleg még ettől sem, annak szesztilalom és antidepresszáns.

  9. 9
    lucifer szerint:

    Mi lesz a boldogsággal? Ha az én isteneim, úgy élnek, ahogy az, az én isteneimhez méltó, boldog vagyok! Ha jobban élnek, mint a mások istenei, boldog vagyok. Feltéve, hogy Nietzschénél megállt az idő.

  10. 10
    Csepeli György szerint:

    Ez a téma kifujt, holnap Galieli jön.

  11. 11
    Lux Erik szerint:

    Válasz Csepeli György hozzászólására (#10):

    Ja, ha ki, akkor meg sem írom, amit éppen most akartam. :-)

  12. 12
    lucifer szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#11):
    Azért holnapig még van idő! Hátha újra éled! :)

  13. 13
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#12):

    ‘ meg! – elfelejtettem… :-)

  14. 14
    lucifer szerint:

    Akkor hadd kérdezzem. Miért büszke a szolgalétbe kényszerített ura gazdagságára? Miért teszi ez boldoggá? Miért áldozza fel magát? Boldogan! Ő miért nem akar boldog lenni, úgy, ahogy boldoggá teszi az urát? Ma délután láttam ilyet. A nyomoronc egyetlen boldogsága az volt, hogy látta a gazdagságot. Közelről.

  15. 15
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#14):

    Nem akármilyen csizma tapos ám a hátamon (mint Neked, – hitem/reményem/vigaszom szerint: – nálam is nyomorultabb köcsögnek! Sőt, Neked a gerinced is eltörne -Ze, …………. – ha ilyen kemény talpú csizmában, és ilyen erős láb taposna Rajtad! (Lélektani eredete: “az én apukám”, de az ilyen késői gyerekek hite szerint “csodálatos”, de nem “bohóc”, hanem valóságos isten és nem “volt”, hanem az. Hitük szerint. Valójában az, bohóc volt, amíg tudott róla, fehér, de mióta elfelejtette kocka, aki istennek képzelgi magát.)

Leave a Reply