157 cm
Törpe testben, óriás lélek. Milliók haltak meg érte vagy miatta, egyébként értelmetlenül. Királyokat, hercegeket ugráltatott maga körül. Testvéreit mindenek felett szerette. Amilyen gyorsan felívelt pályája, ugyanolyan gyorsan le is hanyatlott. Rejtély volt élete, s az is marad.
Őrült volt, aki megtalálta az őrültet követőiben.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
november 24, 2008 @ 7:40 de. • válasz erre
Megtalálta=meg tudta szólítani?
Ps: Rákérdezek: Horn Gyula?
Bár… …a milliók elsőre túlzásnak hangzik, de ha tekintetbe vesszük, hogy mi lett azokból, akiket a Bokros csomaggal megnyomorított, és mi lehetett volna belőlük, ha diplomáciai jártasságát arra használja hogy az Alkotrmányunk már említett 70/E paragrafusát átemeltesse az ENSZ Alapokmányába, nem is olyan túlzott a szám…
november 24, 2008 @ 7:45 de. • válasz erre
Talán több maradt volna utána, ha ismeri és alkalmazni tudja az elég szót.
november 24, 2008 @ 7:50 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Avagy a késő antikvitás (Nagy Sándor, Caesar) személyes
találkozása a felvilágosult hülyeséggel?
november 24, 2008 @ 9:16 de. • válasz erre
Igen egy ilyen gondolatmenet elképzelhető, de egy olyan is, hogy ami megmaradt az a Code Civil, a Code Napoleon, de beszélnek Cognac Napoleonról is. Most itt valaki reklámoz valamit, vagy valamivel reklámoznak valakit?
november 24, 2008 @ 5:10 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Valószínűsítve, hogy a racionalizálódást irtracionális lépések kísérik? Olykor ugyanabbana személyben.
november 25, 2008 @ 7:41 de. • válasz erre
Igen ezt el tudom a képzelni. Könnyen lehet, hogy a racionális döntések ellenlábasa a hiúság.
november 25, 2008 @ 7:48 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#6):
Részben valóban ellenlábasa. Részben azonban serkentője (ha valaki olyan hiú, hogy “nem engedheti meg magának, hogy olyan hülye legyen, mint a többiek”).
november 25, 2008 @ 8:29 de. • válasz erre
Az igazán érdekes eset, mint a most bemutatott is, amikor a hiuság fertőz, milliókra terjed át.
november 25, 2008 @ 8:39 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#8):
Fertőz… Az érzésvilág külvilággá és énné tagolódásának nagyon korai szakaszában Heinz Kohut a mindenható tárgy képzetének megjelenése/kristályosodása után “grandiózus szelf” kialakulását (majd szerencsés esetben tovább differenciálódását) diagosztizálja (elsőként) azoknál, akik betegei voltak.
A történtekből úgy tűnik, hogy a “picic” (én és most aggattam ezt a jelzőt ő császári felségére) nemcsak remekül megjelenítette, de aktkiválta is ennek a grandiózus szelfnek a maradványait. A mindenki lelke mélyén lakozó csodás, mert képzeletében csodás tettekre képes kisgyerek megjelenítésére volt (sok más, ennél döntőbb szempontból, de már) termete révén is alkalmas.
Ps: esetleg pont fordítva lenne, mint gondolni vagyunk hajlamosak, a diktátorok olykor csak vélelmezett, olykor valóságos alacsony termetéből csak másodlagosan következnék kompenzatív agressziójuk, mely megeshet, nem is kompenzatív, hanem engedelmesség: engedelmeskedés az alacsony termetükbtől fölerősített projekciók hívó szavának, mely a csodákkra képes, és csodákról álmodozó kisgyereket véli felismerni bennük.
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Igazat adtam Neked, de most arra gondolok, ha azt mondja “elég”, talán ellenségeinél is gyorsabban számolta volna fel saját hatalmát.
november 25, 2008 @ 9:58 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
A francia nép annak örült, hogy egy dicsőséges nemzet tagja, Napóleon annak örült, hogy egy dicsőséges és egyre dicsőségesebb nemzet élén áll. Kergették a dicsőséget, aminek sírás lett a vége. Nagy bankjaink kergették a dicsőséget rengeteg pénzt helyeztek ki, rengeteg embert foglaltak el. Mi kergettük a dicsőséget, rengeteg autót, házat, közösségi fogyasztást = illúziót vettünk a hitelből. Ennek is sírás lett a vége.
Hipotézis, a hiúság az elég szó nélkül síráshoz vezet. Az „elég” forrása a csoport. Ezt gondolom Napóleon is tudta, csak elcsábult. Inkább még egy kis fényes dicsőség, mint a kulizást jelentő építkezés. Különös fintora a sorsnak, hogy a kevesebb dicsőséget hozó belső szervező munkája bizonyult maradandónak.
november 25, 2008 @ 9:58 de. • válasz erre
A nagy bankjaink után
november 25, 2008 @ 12:27 du. • válasz erre
Napoleon, a hiúság piramisjátékosa.
november 25, 2008 @ 12:38 du. • válasz erre
Lehetnek-e ennek ellenpontjai az oroszok, akik módjával mentek bele a permanens forradalomba.
november 25, 2008 @ 1:59 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#10):
Mely nemzet azért volt dicsőséges, és egyre dicsőségesebb, mert Napóleon állt az élén.Dicsőségesnek lenni - feltételezem - jó, csak kockázatos. A csoport talán valóban nem preferálja a kockázatot, de nyerni szeret, és Napóleonnal nyert. Amikor meg nem, akkor melyiküknek kellett volna lemondani még a dicsőségről is, amikor másuk sem maradt…