2-es villamos
A 2-es villamos Budapest panoráma villamosa. Aki ezen a járaton utazik, az mindent lát, ami szép és jó Budapesten. Tegnap este 7 és 8 óra között a villamos utasai mást is láthattak. A rakparton emberek gyűltek össze. Mögöttük a csodálatos panoráma, a Vár, az ég, melynek felhői mintha csak Bolkonszkij hercegre vártak volna, hogy megfejtse jelentésüket. Az utasok éppen úgy nem tudták, mi az a sok ember lent, mint ahogyan nem tudták, mi az a sok felhő fent. Nézték a Sándor palotát, a Mátyás templomot, a Helyőrségi templom magányos tornyát.
Nem látták a gyászt és a szörnyű szégyent.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
június 19, 2009 @ 6:57 de. • válasz erre
És a félelmet sem látták. Legfeljebb néhányan hallhattuk annak az idős, a 2-es villamos talán egy másik járatán utazó házaspárnak a félelmét, akik csöndesen arról beszélgettek, már idősek ahhoz, hogy elmenjenek. Ha újrakezdődik, inkább öngyilkosok lesznek.
Meglehet, a gyász a félelmen alapul? És talán a szégyen is, ha nem sajátunk a gyász, vagy inkább félig az. Mert talán ha a gyászt idegenné távolítjuk magunktól, a tudattalan maradék(tól) őrjöngeni kezd (a lelkünk, pontosabban a talán ettől az őrjöngéstől gyilkosok lelke).
június 19, 2009 @ 8:43 de. • válasz erre
A gyász a szeretett személy elvesztése okozta érzés. Radikális halálélmény. A gyászoló sokáig akár egy életen át együtt él az elvesztettel. Vannak, akik nem embereket, hanem korszakokat gyászolnak, az időt, amikor azok lehettek, akik. Például gyilkosok. Nem ez az egyetlen, amit gyászolni szokott az ember – itt Pesten se – de most erről van szó. Az nyilvánvaló, hogy a halottakat nem fogjuk tudni feltámasztani. Lehet, hogy ha tudnánk, ők nem akarnák. Az is nyilvánvaló, hogy a kort adott esetben igen. Ha ez megtörténik, nem az övéké a felelősség, hanem az enyém. Tudniillik nem vagyok eszköztelen tudom, hogy mit teszek és mit nem.
június 19, 2009 @ 9:11 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Nagyrészt egyetértek Veled (főleg kommented második felével). A gyász meghatározásod viszont finomítanám. Definíciód valahogy úgy: a “gyász” alapformája “a szeretett személy elvesztése okozta érzés”.
Ez a forma (valószínűleg) a szeretet tudatosságának (tudatosítottságának/tisztázottságának) mértékében módosul. Válik egyrészt a haladóság tudatosodásának, és ezáltal a halálfélelem (általában csak átmeneti erősödésének) forrásává: a kettő együttese nevezhető halálélménynek, ami lehetőség (is) a távozásra való felkészülés lehetősége.
Változatlanul azt gondolom – nem vitatva állításaid helyénvalóságát -, hogy az őrjöngés(ből fakadó agressziónak) egyik összetevője/forrása: ennek a félelemnek a tisztázatlansága/elfojtottsága. Nem biztos, hogy az egyetlen (sőt valószínűleg nem), és az sem hogy a legfontosabb, de egyik forrása/összetevője.
június 19, 2009 @ 9:44 de. • válasz erre
Azt, hogy az őrjöngők miért őrjöngenek arról meggyőztél, az világos. De hogy a nem őrjöngők, a normális többség az miért hagyja, hogy az őrjöngők őrjöngjenek, miért teremti meg nap, mint nap az őrjöngés bővített újratermelésének feltételét azt nem értem. Mind a viccben el tudom magyarázni, de nem értem. Nem hülyék, tudják, hogy mit csinálnak, tudják, minek mi a következménye.
június 19, 2009 @ 10:38 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Egyrészt a normálisnak mondható többség nem hagyja. Három tüntetés is volt a helyszínen, ami (a három, és a tüntetés) nem is nulla, nem is semmi, de természetesen nem is sok. Gondolom a nyomozók nyomoznak, az ügyészség (és a potenciális védők) pedig készül(nek), vagy lesz (amire készülnek:) elfogás és per, vagy nem. Ha nem, akkor különösen:
Másrészt nagyon keskeny a határ, ami az őrjöngőket a nem őrjöngőktől elválasztja, tehát a normális többség (ezért is) fél. Nem elsősorban az őrjöngőktől (tőlük csak másodlagosan, noha érthető módon), hanem és elsősorban önmagától/önmaguktól, hogy őrjöngők lehetnek/lesznek. Nem is ok nélkül, mert:
Harmadrészt és éppen ezért a határt (erről az oldalról) alaposan túlbiztosították. Ennek okáról részben már írtam, részben pedig épp ezáltal teremtődnek meg a jogszerű, ha nem is őrjöngés, de őrjöngést is kiváltani képes irritáció(=enyhe fokú őrjöngés, azaz hülyeség) elemei. Így aztán maga a biztosítás sem mentes a hülyeségtől, noha mértéke nagyon erősen eltér az őrjöngőkétől, és természetesen és szerencsére (remélem, nemcsak még) nem az utóbbiak javára.
június 21, 2009 @ 4:25 du. • válasz erre
Többeknek elmondtam, hogy kint voltam a Duna parton aznap este. Senki sem értette meg, mi lehetett erre az okom. Úgy tűnik egy határ örökre eltűnt az életünkből, elmosta a méricskélés, helyezkedés, relativizálás, kontextualizálás. Hiába, jogásznép levénk.