45

Az ember számos öncsalásainak egyike az idő képzete, melynek múlását tartja számon ott, ahol csak ő maga tűnik el, s vele együtt minden, ami ő volt egykor. Szombat délután újra gimnáziumba mentem, ugyanoda, ahova annak idején jártam. Az osztályban találkoztunk, a harmadik emeleten. Az ablakokból ugyanaz a látkép bontakozott ki. Mindenki ott volt, aki ott lehetett, páran igazoltan távol a sírban, páran igazolatlanul távol. A terem belülről nem sokat változott. A képek persze mások. Ott, hol egykor a világ egy hatodát beborító ország képe volt, most egy másik Nagy Ország képe volt látható. A tábla fölött, a régi, de nem a legrégibb címer helyén pápa, prímás, főapát. A régebbi címerből lett az új, mely most egy oldalfalon lóg. Örök visszatérés. Apáink, akik ide jártak, hasonlókat láthattak. Mi, akik ide jártunk, mást láttunk. Fiaink, akik ide járnak majd, most ezt látják. Magyar óra volt a tükörről és az arcról. Mint akkor, most is nagyszerű. A sok változásban senki sem változott.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

4 vélemény ide: “45”

  1. 1
    Lux Erik szerint:

    Nemcsak senki, szinte semmi. Az egyik VI. a másik XVI. az egyik Pál, a másik Benedek, de mindkettő felvett név, és lehetne fordítva is, és mindketten mindenképpen részei (nem is) egy, az életidőnél nagyobb ciklusnak.

  2. 2
    lucifer szerint:

    Hatvannégy nyarán még csak álmodtunk. Mindenki másról. Volt, aki a fellazult tételekről, új gazdasági mechanizmusról, szegénylegényekről, lelki megújulásról, a realisták a megmaradásról, a még realistábbak a „Bemegyek, Kijövök. De milyen jól kijövök, Ha bemegyek.”-ről. (A hovát most nem feszegetjük.) No és a pesszimisták a régi dicsőségről. Mi lett? A cifraságok változtak a mélystruktúrák maradtak. Az álom nem terv, hanem ideológia lett. Ez az a ház ahol semmi sem változik. Dalolunk tovább. Még a kesergés oka se. A hivatkozási alapok se. Ettől komfortos és időálló. Mint a slágerek.

  3. 3
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#2):
    Úgy látszik kisfiú, és naív voltam: a felsoroltak közül sem erről, sem arról, sem amarról: ha jól emlékszem arról, hogy elméleti fizikus leszek. A hobbyt nem biztos, hogy ideológiának mondanám, :-) de ezen ne múljék semmi! Legyen ideológia. :-D

  4. 4
    lucifer szerint:

    Ah! Jó hogy szólsz! Kihagytam a nagy Öreget a Marcuset! A technika nem csak eszköze a kapitalizmusnak (és a valós szocializmusnak) hanem legitimálja is a hatalmat. A technika az álomgyár főszereplője. Mondja, mert gondolom látott valamit benne.

Leave a Reply