A bukás
Sokféle módon bukhatunk el. Végleges, megváltoztathatatlan, előre láthatatlan megsemmisülést mér ránk a katasztrófa, mellyel szemben tehetetlenek vagyunk. A föld sújt a világra ekkor. A tragédia nem kisebb jelentőségű pusztulás, de a vigasz benne, hogy ha egyszer megtörtént, úgy érezhettük, hogy mindent megtettünk ellene, amit ember megtehetett. A tragédiában az a borzalmas, hogy előre látjuk, tudjuk, hogy be fog következni, el fog pusztítani mindent bennünk és körülöttünk ami jó, de nem menekülhetünk előle. Zrínyi érezhette ezt, mielőtt kirohant volna várából. Ő még látta, amit ellenfele, a szultán már nem láthatott, mert halottként ült trónján, s vezérelte seregeit. A kudarc viszont teljes mértékben emberi. Bekövetkezése tőlünk függ. Ha nem hibázunk, nem ér bennünket kudarc. S ha hibáztunk, tanulhatunk belőle, hogy legközelebb ne mulasszunk.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található.
szeptember 17, 2008 @ 8:41 de. • válasz erre
Tehát ha a bukás a/ előre nem látható módon, azaz vél-etlenül következik be, akkor katasztrófa; ha b/ előre látható módon és végleges, akkor tragédia; c/ előre látható módon, de nem végleges, akkor kudarc?
Vajon A kudarc kultúrája milyen szerepet játszik abban, hogy b/, vagy c/?
A közlekedési (és egyéb, de ember okozta) baleset nem a katasztrófa és a tragédia közötti kategória-e, amit, ha sok embert érint, és súlyosan, akkor inkább az előbbinek, ha egyet, de súlyosan, akkor hajlamosak vagyunk az utóbbinak nevezni (azokkal összetéveszteni)?
Amiként a tözsdei bukás is, ha sokakat érint, katasztrófa?
szeptember 17, 2008 @ 9:00 de. • válasz erre
Tragédia és kudarc, bűn és hiba. Ha valaki a reménytelent választja, mert nem akar bűnös lenni, az a tragédiát választja. Ha valaki csak egyszerűen rosszul választ, hibáz, övé lesz a kudarc. Egy politikus útja lehet-e tragikus, vagy ő egyszerűen csak hülye lehet. Sok érv szól az utóbbi mellett, de nem elegendő. A történelemben élés is társadalomban való élést jelenti. Ő is ember. Legfeljebb takarékon, teszem hozzá behódolva a közízlésnek.
szeptember 17, 2008 @ 9:05 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Nekem tetszik így!
szeptember 17, 2008 @ 10:21 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#3):
Azt hiszem ezen tovább lehet menni. Az ember választhatja azt, amit nem lenne szabad választania, választhatja a bűnt, a tragédiát. De ha ezt teszi, miután a bűnt elkövette meg kell győznie a csoportját, hogy hibát nem követett el. A tett, az ő tragédiája – csak az övé – az eredmény a többiek életesélye. Ha ezt nem teszi meg hibát követ el és övé a kudarc. Zrinyi a kollektív öngyilkosság bűnét választotta, hogy öntudatot, méltóságot stb. adjon csoportjának.
szeptember 17, 2008 @ 10:40 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Gyerünk!
Én inkább úgy mondanám: “Az ember választhatja azt, amit” a többiek – és a többiek és a saját vélekedése alapján kialakult norma – szerint “nem lenne szabad választania“.
?
szeptember 17, 2008 @ 11:45 de. • válasz erre
Igen, és ha lesznek mások, akik ebben a választásban majd megtalálják önmagukat, akkor a politikus vállalva a bűnt, tragikus útra tévedt, de nem hibázott. Zrinyi gyilkosságai, öngyilkossága befogadtattak. Rendezett ügy. De mi van Kádárral, akit se lenyelni, se kiköpni nem tudunk. Hibázott-e? Vagy Hitler, tragikus-e? És egyáltalában, ez a dilemma mindenki dilemmája? Mondjuk egy Olof Palme típusú politikus esetében? Az ő bukása tragédia? Hiba? A selejt – a gyilkos – bosszúja? Állandó-e ez a dilemma?
szeptember 17, 2008 @ 5:45 du. • válasz erre
A tőzsdei krach bizonyosan katasztrófa. Kádár inkább tragikus, mintsem kudarcos szereplője a történelemnek. Hitler nehéz kérdés. Része, de nem főszereplője a tragédiának, mely már Madách témája.
szeptember 17, 2008 @ 6:10 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#6):
Igen, de azzal a kiegészítési javaslattal, hogy “ha lesznek mások, akik ebben a választásban majd megtalálják önmagukat, akkor a politikus ” nemcsak “vállalva a bűnt, tragikus útra tévedt”, de a normákl is módosulnak (nem megváltoznak, de módosulnak. Talán
).
Kádár? Tudja a fene, de azt hiszem, csak azért, mert (még túl) közel van. Amúgy abszolút tragikus figurának tűnik számomra. MÉg Kornis M-t is, aki pedig aligha mondható rajongójának, megihlette utolsó zavarodott/háborodott megszólalása.
Hitler? El tudnám képzelni egy tragédia hőseként (elvégre Shakespeare III. Richardja sem azonos azzal, aki uralkodott) . A csak elképzelt tragédiában valaki megpróbálná megállítani valamikor 38-ban, de legkésőbb 41-ben (de a legjobb, ha mindkétszer), és ekkor lépi át saját Rubiconját. Hogy nem volt olyan, aki megpróbáklta, vagy akár megpróbálhatta volna megállaítani? Akkor nemcsak Hitler, de a korszak is tragikusank tűnik.
Palme? Egyrészt, mint Hitlert, de őt abban az esetben, ha a róla készült színpadi műben valaki azt próbálja megértetni vele, hogy miniszterelnök, és (még) nem mászkálhat úgy, mint azok, akik nem azok.
szeptember 18, 2008 @ 11:42 de. • válasz erre
A kudarc nagyon fontos dolog. A kudarc kockázatának vállalása nélkül csak sártaposva ácsoroghatunk egy helyben. A Kádár-rendszer egyik döbbenetes utóhatása, hogy ezzel ma még mindig igen sokan így vannak. Másoktól várják a saját problémáik megoldását. Aztán ebből táplálkozik a szorongás, ami a tekintélyelvűséget és a szervilizmust élteti. Ezek pedig teljesen képtelenné tesz bennünket arre, hogy helyzeten/helyzeteken változtassunk, hogy legalább egy karcolással hozzájáruljunk a saját vésőinkkel az élet-szobor ábrázatának formázásához. És akkor csodálkozunk, hogy teljesen védtelenné, totálisan kiszolgáltatottá válunk a különböző tragédiákkal és katasztrófákkal szemben.