A csalódott medve
Huszonnégy éves lesz az idén Gabi a Miskolci Állatkert medvéje. Hull a hó bundájára, egyedül van ketrecében, magányos és beteges, ügyet se vet vendégeire, akik száma télen amúgy sem túl magas. Nem volt ez mindig így. Huszonkét évvel ezelőtt vidám és életerős medvebocs volt. Ceausescu elöl menekült Magyarországra, keresve rokonait. Nem tudta, hogy a medvék Magyarországról mind kivándoroltak. Azt ígérték neki, hogy szabad lesz, megválaszthatja ápolóját, gazdag szponzort kap, celeb lesz, akit ünnepel a média és a közönség. Eleinte így is volt. Aztán megöregedett, versenyképessége megkopott, páran voltak már csak rá kíváncsiak februárban, akik tudni akarták, látja-e vagy sem az árnyékát. Becsapottnak érzi magát, pedig csak az idő múlt el fölötte. Jönnek majd helyette új állatok, melyek vonzzák a látogatókat, de az is lehet, hogy bezár az állatkert, s minden úgy lesz a völgyben mint volt.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 15, 2010 @ 9:11 de. • válasz erre
Az állatkert marad!
(Marad, mert örök. Csak határai változnak. Olykor az országhatárig tágul. A legtöbbször azonban annál jóval szűkebb. Megesik azonban, hogy olykor-olykor annál is sokkal tágasabb.) 
február 15, 2010 @ 9:17 de. • válasz erre
Az állatok elmúlása fájdalmas. Legalábbis a kegyelteké. Az öregedéssel járó rosszkedv és a fel-felcsillanó remény előzi meg távozásukat. Az előzőből van több. Nem valami szívderítő. Akiket a haszon reményében tartunk, azok meglepetésszerűen gyorson halnak meg. Életük teljében. Ők az utolsó pillanatig azt hiszik, hogy az ember; barátjuk. Akiket szeretünk azok a végén csalódnak.
február 15, 2010 @ 10:58 de. • válasz erre
A medve vallomása:
Halálomon vagyok. Különös fintora a sorsnak, hogy pár héttel, mondhatnám napokkal azelőtt, hogy megkapnám az állampolgárságot, ki fogok múlni!
Pedig az állatorvos, a Miccola nevű már négy éve megígérte, hogy az abrak mellé az állampolgárságot is megkapom.
Rátettem még ezt a négy évet, de lehet, úgy járok mint a meggy, amelyik megbukott a magyarságvizsgán és cigánymeggynek nevezik! Úristen, mi lesz, ha genetikailag is kimutatják a cigánymedve-beütést? Akkor már nem leszek az a kedves erdélyi bocs? Akkor bicsi-bocsi nincs abrak?
Tovább kellett volna mennem nyugatra… Mert itt medvepolitikailag nagyon bizonytalan a helyzet.
Az a kedves egykori állatkert-igazgató, az a Gyurcsányi, milliószámra ígérte az utánam jövőket, oszt tessék, itt vagyok magam…
Ha mégegyszer születnék, akkor majomnak szeretnék megszületni. Akkor egészen biztosan rokon lenne minden magyar!
február 15, 2010 @ 1:32 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#3):
Kedves medve, a rokonnak rokon, de azzal, mint Te is tapasztalhattad, semmire sem mész, ajánlom figyelmedbe, hogy itt úgy tartják, “nyelvében él a nemzet”. Ha erődből még futja, ennek alapján akkor teszed a legjobban, ha gyorsan elkezdesz svájciul tanulni. Esetleg amerikaiul, de az már nem annyira jó.
február 15, 2010 @ 8:41 du. • válasz erre
Komolytalanok vagytok, még szerencse, hogy Gabi nem internetezik.
február 16, 2010 @ 8:12 de. • válasz erre
Öreg medvének lenni: nem jó dolog, szokta morogni magában, a barlang csendjében, hajnalonta. Kint fagyott, dermedt folyosó-világ, állott csend, a bocsok fickándozásának visszhangja is elült és mintha sohasem kezdődne újra. A barlang, amúgy, lakályos neki, megszokta már, falait egy élet, padlóját lábnyomok borítják, mindazoké, akik itt jártak egykoron, halkan motoznak a régi medvék szellemei.
Napközben minden más. Zaj, élet, viháncolás – egészen fellelkesül. Kopott bundájában lelkesen csoszog a folyosókon – a kisebbek még félnek is tőle – és erdőkről, tisztásokról, vadmézről mesél. Nevetni szoktak rajta. Rossz szemével a rozsdás rácsokat sem látja már – így hát szabad.
február 16, 2010 @ 8:52 de. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#6):
A nem látható szabadságának megírásával előkelő társaságba kerültél a látható rabságának megírójával.