गुरु

Gondolom a címből minden világos. A guru ma főszereplő, aki a buddhizmusban a tanok tudója, a nem tudók vezetője, híd az isteni világhoz, csak meg kell találni, át kell menni rajta. Nyugatra kerülve a guru szekularizálódott. Mindenhez ért, mindenki számára irányt mutat, akár kéri, akár nem. Elsődleges hatásának közege nem a közvetlen találkozás, hanem a tömegközlés, de utóbbit arra használja fel, hogy celebként nagy pénzekért cégek vezetőinek legyen mindenese, titkos fegyvere. De mivel cégből sok van, guruból meg kevés, a cégek ugyanazzal a fegyverrel lövik egymást. A guru magas vagy alacsony, kopasz vagy bozontos, kövér vagy sovány. Neme nincs, csak szavai és testmozgásai vannak. Árad belőle a tudás. Legcsodálatosabb képessége, hogy miközben állandóan beszél, nem mond semmit. Ebben különbözik Pythiától, aki hirhedten szűkszavú volt, s szavait így is,meg úgy is lehetett értelmezni, de az sosem volt kétséges, hogy titkok és mélységek lappanganak a szavak mélyén. A guru szavai üresek, de szaporák. Amikor éppen nem cégeknél tartózkodik, akkor könyveket ír, évente legalább egyet, s mesterkurzusokat tart.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.

Bookmark and Share

3 vélemény ide: “गुरु”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Mélázok. Gondolhatom-e azt, hogy a Keletre – a majdnem Keletre – bejött Nyugat humbug a javából. Gondolhatom-e azt, hogy a Nyugaton – a majdnem Nyugaton – a Keletből kialakított franchise humbug a javából? Gondolni ezt is, azt is biztosan gondolhatom. Egyiket se fogja senki megtiltani.

  2. 2
    Véndiák szerint:

    Azért 2009 óta a newage-guruk nyája erősen megcsappanni látszik, mint ahogy az őket oly jól jövedelmező Cég(h)ek száma is. Csak a nagy cég(h)ek, által foglalkoztatott / befu(tta)tott nagy guruk élik túl a kis guruk sikertelenségét, azáltal hogy őrájuk kenik a hamis próféciák hazugságainak hiteltelenségét. Lehet hogy a newage guruk pótolják a reményt a posztmodern próféciák ígéretében. A guruk lehetnek a eltűnt ideák prófétáinak műanyag giccsmintázatai, azzal a különbséggel hogy mint a papok ők is, valódi ellenszolgáltatást kérnek megkérdőjelezhető szolgáltatásaikért?! A jóslás mindig is olyannyira kifizetődő, mint amennyire kockázatos művelet.

  3. 3
    lucifer szerint:

    Miközben a teljesítményük hiányzik.

Leave a Reply