A hitel és a kölcsön
A hitel nemes dolog. Feltételezi, hogy felvevője fedezettel rendelkezik, a pénz felhasználására üzleti terve van, mely garantálja a visszafizetést. Jut is, marad is. A hitel gazdaggá tesz. Alapja a bizalom, a polgári gazdaság alapja. Széchenyi nem véletlenül ezt a szót adta könyve címéül. A kölcsön ezzel szemben link viszony. Aki kapja, nem biztos, hogy vissza is adja, s aki adja, a kamatokból akar meggazdagodni. A kamat viszont magas, mivel a kockázat is nagy. A polgár hitelt vesz föl, a dzsentri kölcsön kér. Kölcsönből élünk. Nem fizetjük vissza, de mindig akad valaki, aki újra ad.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
május 14, 2009 @ 6:55 de. • válasz erre
Reméljük! Reméljük, mert “az nem lehet“… Ugye nem?!
Ps: és egyébként is! Már Berzsenyi megírta: “így volt, s így marad a világ“.
május 14, 2009 @ 7:16 de. • válasz erre
Kölcsön kérünk, hogy a tejesasszonyt ki tudjuk fizetni, mert nála már nincs több hitelünk, de az uraságnak tejszínt kell hogy adózzunk tized gyanánt…. A tejesasszony meg az uraság teheneit istápolja.
május 14, 2009 @ 7:21 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#2):
Még nem regisztráltam, mert nekem úgy dereng, hogy még az áprilisi törvények (1848) mintha eltörölték volna a tizedet, amit, de megeshet, hogy tévedek, talán nem az uraságnak, hanem az egyháznak kellett volna fizetni, ez azonban mellékes. Fontosabb, hogy (egyelőre) nem vagyok meggyőződve, hogy a metaforák nyomán értelmes beszélgetés kerekedhet. Mert a hitelről/kölcsönről nekem például nem gyerekkorom tejesasszonya, hanem a deviza alapú hitel, arról meg a Forint árfolyama jut eszembe, és így tovább, de ha lesz az enyémen kívül válaszkomment; tőlem aztán…
május 14, 2009 @ 7:37 de. • válasz erre
Regisztrálva:
Bocsánat, kilencedre gondoltam, csak nem tudok már belejavítani..
május 14, 2009 @ 7:45 de. • válasz erre
“vitam et sanquinem pro rege konto”… de ezt már, Haugwitz gróf is tudta, mikor a nemeseknek küldött adóbevallást.
május 14, 2009 @ 7:46 de. • válasz erre
Széchenyi oktatta népét, de mondjuk elfelejtettük, régen volt. De a mostaniak Kornain nőttek fel, aki elmagyarázta a puha költségvetési korlát romboló hatásait. Mindenki pontosan tudta, hogy a döntéseknél nem a kitrükközhető források bősége az irányadó, hanem a piac ítélete, az ezen alapuló termelés, stb. A szabadsággal annyit változott a helyzet, hogy régen csak a központ nem bírt magával. Most a háztartások se.
május 14, 2009 @ 8:14 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#4):
OK,
lássuk!
május 14, 2009 @ 12:03 du. • válasz erre
Ha a túladóztatásra gondolunk és annak erkölcsöt és piacot stb. romboló hatására véndiákkal akár egyet is érthetünk. A túladóztatás a nem piaci, az erkölcstelen előnyszerzéseket generálja és ennyiben a megalapozott hitellel ellentétben a próba-szerencse alapú, felelőtlen kölcsönt hozza a rendszerbe.
május 14, 2009 @ 1:10 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Amúgy azzal, amit írsz, egyetértek.
nem piaci=erkölcstelen?
május 14, 2009 @ 7:06 du. • válasz erre
Leizzadtam.
Aristo bátyám szokott ilyen interpretációkkal előállni mielőtt megkövezésemre tesz javaslatot. Aztán megnyugszom, hogy max. egy félreérthető dologról van szó. Itt is. A túladóztatás következménye a „nem piaci” és az „erkölcstelen”. Így járnak együtt. Ebből nem következik, hogy ami nem piaci az egyben erkölcstelen is lenne. Következmény: Uraim! Vegyenek virágot a feleségüknek! Csak úgy. Nem piaci alapon. Ez nem erkölcstelen. 
május 15, 2009 @ 12:40 de. • válasz erre
‘meg! A kövezésedre vonatkozó javaslatot kihagytam!