A kérdés
Herculaneum van Budán is, igaz nem akkora, s nem oly szép mint amelyik Pompei mellett van, de a miénk. 70-es években épült Volán buszmegállókra hajaz a fedélszerkezet, mely alatt kövek, mozaikok várják a feltámadást. A környező házak lakói a 70-es évekből maradtak. Keringenek a szentély körül, várják a nyugdíjat. Itt hangzott el a kérdés egy reggel, mely sosem múlik el, mert mindig oka van. „Milyen nap van ma?”-kérdezte egy arra járó, s meg várva a választ, ment is be a boltba, hogy vegyen valamit.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Címkék: buszpályaudvar, Herculáneum, Pompei, Volán
február 8, 2010 @ 9:38 de. • válasz erre
Reggel a tejboltba Künstlerné slafrokban és éber kómában kérdez: milyen nap van ma? Tegnap azt álmodta, hogy ö Margarita, és királynő lesz egy péntek éjszakán. Pedig csak egy évértékelő beszédet hallgatott.
február 8, 2010 @ 9:55 de. • válasz erre
Künstlernével én is találkoztam! Nekem arról áradozott, hogy lófaszt fog, nem regényt írni a Mester! Lesz munkahely, és minimum közmunkán fog árkot tisztítani. Nem ám a napot lopja, hogy az ember - mint Künstlerné mondta - már azt sem tudja, van-e nap, és azt pláne nem, hogy ha van, akkor milyen.
február 8, 2010 @ 10:35 de. • válasz erre
Künstler kartársnő fel fog ébredni! Mert itt az idő!, amikor jelezve, hogy közelg az Úr napja megszólalnak a harsonák. A sötétségnek és a komor fellegeknek napja lesz az, a felhőnek és a homálynak napja! Mint a szürkület, a hegyekre borul egy nagy és hatalmas nép; sohasem volt hozzá fogható, ezután sem lesz többé nemzedékek nemzedékén át. Most mit csináljak? Ne nézz így rám! Ez van írva! Az nincs, hogy Künstlerné felébred, azt én találtam. Lehet, hogy nem jó ötlet. Lehet, hogy jobb, ha Künstlerné ezt is átalussza.
február 8, 2010 @ 11:06 de. • válasz erre
Nem úgy nézek.
Az is írva van, hogy az igazaknak jó lesz.
február 8, 2010 @ 11:13 de. • válasz erre
A “milyen nap van ma?” kérdése az adott helyszínen szimplának hathat - ám meghivatkozása egy blogban, vagyis az interneten, ahol az idő elvileg gyorsabb (s állítólag hatszorosan gyorsabb, mint a realtime) máris (idő)zavart okoz.
Pláne, hogy a háttérben a megállt idejű Herculáneum is feldereng - valóságos időviharba keveredhetünk.
A földrajzi hely további torzulást okoz az időben és az időn - tehát sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint Künstlerné, aki az egykori kelet-német rokonaitól kapott vekkeren méri az időt, s nem jár a netre, csupán a tejboltba és a tévén meg a rádióban tájékozódik.
Pedig neki se könnyű!
Drágalátos urát, Künstrelt, az egykori lakatost azzal verte meg az ég, hogy Kádár hangját meg a rigóét és a vekkerét viszonylagos élethűséggel tudta tolmácsolni.
Naponta többször is mély levegőt vett és beleordította az egykori Herculaneum csöndjébe: - A krumplilevest nevezzük krumlilevesnek elvtársak!
Ilyenkor a vállait felhúzta - majd leeresztette.
A kocsmában gyakran kérték a barátai, régi vasasok és más gyanús személyek, hogy Künstrel, nyomjá’ egy kis krumplilevest a sok hülyének!
És ő nyomta nekik.
Egyszer jelentették csak föl az elmúlt húsz évben, hogy lázít a demokratikus közrend ellen, de valamilyen embervédő szervezet Brüsszelig vitte az ügyet és azóta a krumplileves emlegetése legálisan belefér a magyar viszonyok közé.
Hanem most muszáj befejeznem az izgalmas beszámolómat, mert időzavarba kerültem, Castels olvasására már nem marad időm, a melóról már nem is beszélve, itt a krumplileves egyre növekvő időárnyékában, Sophianae kies tájain!
február 8, 2010 @ 2:21 du. • válasz erre
Tényleg, ma milyen nap van?
február 8, 2010 @ 2:32 du. • válasz erre
Egyrészt Künstlernével az a baj, hogy 15 éve nagyot hall, ezért minden bizonnyal az évértékelő beszédből sem sok ment át (ami jó hír is lehet), másrészt a feltámadást hírdető harsonákat esetleg az óvóhelyre hívó jelzésnek értékeli majd. Akkor pedig hiába várja a drága megboldogult férj odafent egy tál krumplilevessel, amikor az asszony odalent veri a vasajtót.
Másrészt a kövek és mozaikok feltámadásának szempontjából a milyen kérdés már nem is biztos, hogy releváns, inkább csak a van-e még.
február 8, 2010 @ 2:40 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#6):
A Sanyibá a Weöres üzenteti! 
Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik. …
február 8, 2010 @ 3:27 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#6):
Hol milyen nap van ma és mikor?
február 8, 2010 @ 9:36 du. • válasz erre
Nektek semmi se szent. Hétfő van, egyébként, s holnap….
február 9, 2010 @ 8:34 de. • válasz erre
Ma szép sugárzás van, csupa idő, kutyáznak az árokszélek a futkosásban és a nap nótával tölt mindenkit, még a hangzásból is rabkocsi remekel. …
Bocsánat, befejezem, de azok a hatásos trendek és az a tizenkét variáció egyik napról a másikra nem engednek! A trendek szülik a variációkat. A szükségesnek látszó változásomat önmedzselni fogom. Ígérem!