A király
Nem volt ott senki a teremben, csak a király és titkára. A titkárt a király szerette és bízott benne. Ám amikor a titkár egy kényes ügyet hozott volna fel, az uralkodó leintette. „A király számára már egyetlen személy is egyet jelent a nyilvánossággal”, mondta Nagy Frigyes, s tovább őrizte magában a titkot, mely utóbb, egy alkalmasnak ítélt pillanatban már nem lett titok, s egyszerre több száz katona értesült róla. A királyok különös lények, mivel soha sincsenek egyedül, de valójában magányosak. Senki sincs, akivel beszélhetnének, mert senkiben sem bízhatnak. Nekik mindenki jelent, ők senkinek. Ha megszólalnak, szavuk parancs, vagy ha az nem, legalább bizonyosság. Nem mintha bármiben is bizonyosak lehetnének, de azért vannak, hogy az emberek számára legyen egy fix pont az örökké mozgó világban, mely eligazít, bizonyosságot nyújt. Egyszer egy fél napot töltöttem el a norvég király társaságában, akinek alkotmányos uralkodó révén semmi köze sem volt már az abszolút hatalomhoz, melynek birtoka Nagy Frigyest és társait oly riasztóvá s egyben megközelíthetetlenné tette. Egy mobil telefon antennát avattunk éppen, s megkérdeztem a királyt, hogy van-e mobiltelefonja. Elővette, megmutatta. Kérdeztem, hogy szól-e gyakran. Azt mondta, hogy aki tudja a számát, az hívja. Végül azt kérdeztem, hogy ő hív-e bárkit is. A kérdés meglepte. Gondolkozott egy kicsit, majd azt válaszolta, hogy nem, senkit.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.
október 20, 2010 @ 9:29 de. • válasz erre
A királyokat hívják, a királyok senkit se. Mint egy államilag dotált lelkisegély szolgálat.
október 20, 2010 @ 9:42 de. • válasz erre
Nem rossz!
október 20, 2010 @ 10:08 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Vagy esetleg fordítva…
“Istentől kaptam egy telefont. Azt mondta, bármikor felhívhatom őt. De nincs mit mondanom neki.”
október 20, 2010 @ 10:40 de. • válasz erre
Haj, ha egyszer én is király lehetnék!
Dehogy hagynám parlagon az állami mobilt, felhívnám rajta az udvari bolondot, s azt mondanám, halló, itt a király. Mekkorát röhögnénk!
Ha király volnék, s átadandó antennák alatt tudósokkal találkoznék, inkább beszélnék velük hosszú combú nőkről, mintsem mobilokról és hoszzú antennákról. Egy tudós minek is megy át kérdezőbiztosba, mit kivácsiskodik, amikor ingyen adják az antennaavatásokon a szendvicset meg a piát! Majd hívjon fel, ha már teleettem magam!
Aszem, egyedül spanyol király nem akarnék lenni, az a pasas tele van társadalmi felelősséggel, az biztosan nem hívja fel az udvari bolodját, hogy halló, itt a király.
Hanem hát ne kerülgessük itt a forró kását, magyar király szeretnék lenni, (ellenkirály, hiszen a tengernagyot itt ellentengernagynak hívják, így a király nyilván ellenkirály, a miniszterelnök meg ellenminiszterelnök, valószínüleg annyi mindennek ellene van! Viszont az ellenköztársasági elnök nincs ellene, ha jól értelmezem a magyar viszonyokat.)
Ellenben mégsem vagyok magyar király, így most mobilon fel kell hívnom néhány pasast pénzkeresés céljából, csak nehogy úgy jelentkezzem be náluk: halló, itt a király!
október 20, 2010 @ 12:28 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Fordítva, a lelki segély szolgálat királyi.
Válasz Bognár László hozzászólására (#4):
Helytelen felfogásod az oka a feltételes módnak,
ha nem hívnád őket, közelebb lennél ahhoz, hogy királynak (vagy sajnos másnak) tartsanak.
október 20, 2010 @ 7:51 du. • válasz erre
A királynak (csak!) a bejegyzésben leírt sajátossága pszichopatológiailag a – mélységétől függően – depresszív/katatón fázissal mutat rokonságot – semmiképpen sem a mániás/paranoid.