A kommunizmus utolsó lehellete
Őrzök egy konzervdobozt, melyre az van írva, hogy a „kommunizmus utolsó lehellete.” Sajnos a doboz ereszt. A János kórházban, a Keleti pu-n, az ELTE campusán járva nap mint nap érezni az orrfacsaró bűzt, mely nem jöhet máshonnan. Messze még az utolsó lehellet. Amint jönne egy szellőcske, mely elfújná a messzi Észak-Koreába vagy a napfényes Kubába, a nép nem rest elloholni a szavazófülkékbe, hogy itt marasztalja a lehelletet, mely mindent feléget, megperzsel és lebénít maga körül, aminek köze van a teljesítményhez, kiválósághoz, emberhez méltó élethez. Lehet persze, hogy nem a kommunizmus lehel, hiszen az csak egy kísértet, melynek nincs teste, nincs tüdeje.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
június 25, 2009 @ 9:20 de. • válasz erre
Hajlamos lennék az utolsó mondatban rejlő feltételezést elfogadni. A mi gondjaink nem csak a negyven év szülte gondok. A teljesítményhiányos élet gyökerei, ha tetszik régebbiek, ha tetszik frissebbek. Ráadásul, ha nem lennék begyulladva még arra is tudnék példát mondani, hogy a kommunizmus idején javult a teljesítmény, vagy legalábbis nagyobb volt iránta az érdeklődés. De kétség kívül nem ezek a minták váltak meghatározóvá és nem ezek élnek velünk. Így ma eszközök és elképzelések híján menekülünk a változatlanságba, ami persze reménytelen, mert a változás be fog következni. Csak nem úgy, ahogy mi szeretnénk.
június 25, 2009 @ 10:02 de. • válasz erre
A konzervdobozon kívűl pedig válság dúl, bakancsok dübörögnek a macskaköveken, vállalkozások ezrei rogynak térdre, naponta rabolnak bankot korábban tisztességesnek mondott emberek, politikusok kényszerítik ki a pontos elszámolásokat – fillérre -, miközben önmagukra nem vonatkoznak a szabályok – de mindez a szabadság zászlaja alatt történik. Hm… Mindez ellen jó gyógyszer-e a szocializmussal riogatni?
június 25, 2009 @ 10:05 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Olyasmin gondolkodom, hogy az állam és egyház szétválasztása megtörtént, ami üdvös. Ám nagyjából ettől az időszaktól kezdve az egyház nemcsak elválasztódott az államtól, hanem funkcióinak nagy része, miként a vallás is, szekularizálódott. Így került talán/esetleg még több diszfunkció az egyébként sem funcionalitásáról híres államra. Esetleg.
június 25, 2009 @ 10:15 de. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#2):
Mert – és ettől tényleg jó a kérdésed! – az egyik válsággal szemben a másik – igaz, összeomlással végződő – válságára hivatkozni sem az igazi… Mert az ekkor volt, ez meg most van… ?
Ps: és félek az “akkor“-nak annyi relevanciája van, mintha egy új Mohács veszélyére hivatkoznánk (amit még Ady meg is tett, ő tananyag lett, mi meg ott vagyunk, ahol). :-/