A legtartósabb gyűlölet
Tumultuózus jelenetek zajlottak tegnap az első órámon, amikor kiderült, hogy túl kicsi a terem, s a túl sok a diák. Antiszemitizmusról kezdtem kurzust, s az első órán mi másról, mint a kezdetekről beszéltem. A pendrive-omról lemaradt az óravázlat, ezért az üres képernyőre meredve fejből mondtam el mindent az ókori zsidóellenességről, ami társadalomlélektanilag érdekes. Előnye a fejből beszédnek, hogy rögtönözni is lehet. Így az óra végére három körülmény is eszembe jutott, melyek kiemelik az antiszemitizmus-kutatást a szokványos antikvárius szociológiai stúdiumok sorából. Az egyik körülmény az idő. Nincs még egy csoport-kategória a világon, mely ennyi időn át lette volna a gyűlölet céltáblája. Változtak a gyűlölködők, de a gyűlöltek maradtak. Az ókori lélektani ásatás eredményei ma is elevenek. A másik körülmény, hogy az antiszemitizmus a Másik komplett anatómiája. Aki ismeri a csoportgyülöletnek ezt a labirintusát, az minden más csoporttal kapcsolatos negatív indulat-és nézet mintát ismer. A harmadik, s talán legérdekesebb körülmény az antiszemitizmus kitéphetetlen beágyazottsága a nyugati ember önképébe. Egy kínai, egy japán, de még egy mohamedán sem lehet olyképpen zsidógyűlölő, mint az, akinek kultúrája az antik görög, keresztény világból táplálkozik. A nyugati emberben, ha akarja, ha nem, a zsidó benne él, s ha antiszemita, a benne élő zsidó fojtogatja, nyugtalanítja, ösztökéli egy életre, melyet élni nem mer vagy nem bír. Sartre tudta ezt, s tudta a magyarok közül Makkai János, aki a bennünk élő zsidóról írt könyvet, miközben Teleki íródeákjaként írta a zsidótörvények szövegét.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 10, 2010 @ 1:05 du. • válasz erre
A gyűlölők is és a gyűlöltek ideje is lejárt. Az utóbbiak között van egyetlen kivétel. Ha maradandóságuk okát értjük, még teljesebben értjük, hogy miért lehettek a gyűlöltség és ezzel a gyűlölet akkumulátorai.
Tudnak valamit. 
Valószínűleg vissza kell (a magam örömére) térnem egy másik (nem regisztráltt) blogom bejegyzéssorozatához.
A megoldást a nemzetfelfogás (csak a zsidóságnál megtörtént vallás általi) korlátozásában, és ezáltal a látens birodalmi folyamatoktól való leválasztásában vélem sejteni, melyek általában már a birodalommá válás előtt megsemmisüléshez, a történelemből való kiiratkozáshoz vezettek és vezetnek. Csak ezek a zsidók.
február 10, 2010 @ 2:11 du. • válasz erre
A probléma ott van – amit már Arendt is feszeget – hogy amennyiben úgy van, hogy az antiszemitizmus örök és megszüntethetetlen, úgy azt az emberiség természetes állapotának kell tekintenünk, mintegy az emberi természet részének. Ez pedig messzemenő következményekkel járhat.
február 10, 2010 @ 4:34 du. • válasz erre
Ha a kosárfonás nagyobb jövefelmet termelne, mint a bankárkodás, akkor alighanem a cigányok lennének a “zsidók” és a zsid nép volna a “cigányok”.
Tehát az a kérdés, hogy a más-más okból gyűlölt és/vagy üldözött népek, amikor Európába érkeztek, milyen munkát vállalhattak föl. Nyilván olyanokat, amelyeket a helyi társadalom lenézett és nem végzett el. (Európában ez a metódus még a friss bevándorlókra is érvényes, vagy legalábbis a “vendégmunkások” esetén a múlt század végén még érvényes volt.)
A zsidókra a lenézett pénzkezelés, később az újságírás, esetleg az orvoslás jutott.
A cigányoknak a zene, a bogyók gyűjtögetése és a kosárfonás maradt.
Mindennek annyi köze van az emberi természethez, hogy irigyek vagyunk, ill. lenézzük azokat, akik “alattunk” ragadtak.
(Mellékszálként: a történelem tanúsága szerint cigányt üldözni nem volt kifizetődő, nem járt haszonnal, de a zsidóüldözésnek mindig volt valamilyen mérhető haszna. Tőlük lehetett mit elvenni. Ezért mintha kiterjedtebbnek is látnám a zsidóüldözést.)
február 10, 2010 @ 7:18 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#2):
A zsidóság előtt aligha volt antiszemitizmus.
Nem hiszem, hogy tartóssága mögött direkt metafizikai okokat lenne érdemes keresni (és ezáltal ezektől lenne “örök”). Antroplógiait is csak annyiban, amennyiben a xenofóbiának antropológiai okai vannak. A xenofóbiának pedig valószínűleg azért különleges változata az antiszemitizmus, mert mint írtam is, a zsidóság, szemben a többi néppel kevésbé tűnik múlandónak.
február 10, 2010 @ 7:38 du. • válasz erre
Lux-szal egyetértve ismétlem álláspontomat, miszerint az antiszemitizmus a nyugati identitás szempontjából releváns. Azt nem állítanám, hogy örök és megszűntethetetlen, mert semmi sem örök, ami emberi.
február 10, 2010 @ 9:07 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):
Épp azon merengtem, hogy milyen érdekes a XIV. század is! Giotto festészeti forradalmával új teret teremtő újabb irtózatos erejű lökést kap Szent Ferenctől a keresztény Európa, hogy keresztény legyen.
Nem az lesz.
Bonaverntura a hivatalos egyház számára is elfogadható legendába és legendává foglalja össze a szent életét. Az egyház pedig nemcsak finanszírozza Giotto a szentnek emléket festő tevékenységét, de tököl és kínlódik a kamat kérdésével, hogy miként lehet úgy kérni, hogy nem lehet, de úgy nem lehet, hogy ha nem is lehet, de olyanok, ha keresztények vagyunk, mégsem lehetünk, mint amilyennek Shakespeare még századok múlva is Shylockot megírja.
Röviden a szegénységet delirálják elődeink, a kamatviszonyokat máig hatóan megvetik, miközben vadul gazdagodnak, a kamatproblémáját már rég elfelejtették, de változatlanul probléma Shylock, aki bármelyik mai utódjához képest jámbor kiscserkész.
A “bennünk élő zsidó” azóta már rég úgy elszabadult, hogy ahhoz képet Shylock egyszerre Szent Ferenc reinkarnációja és/vagy Teréz anya előképe, de ettől még ő zsidó, akinek idegenségét azok taglalják, akiknek már az ükapja ezen a területen vagy zsidóbb volt Shylocknál, vagy Shylock keresztény utódai fosztották ki – és Shylocknál jóval kegyetlenebbül.
február 10, 2010 @ 9:42 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#6):
Reményeim szerint régen írtam olyan zavarosat, mint föntebb. Valójában azt akartam írni, hogy:
Szent Ferenc óriási kulturális hatást kiváltó elégedetlenségét fejezi ki kortársai életvitelével, mint nem eléggé kereszténnyel.
A kulturális hatástól mintegy függetlenül a keresztény Európa a Ferenc által javasolttal ellentétes irányba megy, miközben máig hatóan azon borzong, mint zsidó szörnyűségen, aminél sokkal nagyobb förtelmek megszokottá és mindennapi váltak a még mindig olykor kereszténynek hazudott, olykor annak kulturális örökösének tartott nem zsidó Európában.
február 10, 2010 @ 11:09 du. • válasz erre
Bajban vagyok. Az antiszemitizmust nem szeretem. Tovább megyek, megvetem. Az európai kultúrát szeretem. Az a benyomásom, hogy ez egy jó kultúra. Testszik. Mint ahogy másoknak más, a sajátjuk. Cs, Gy., akit szeretek és tisztelek, aki nem szokott a levegőbe beszélni, azt mondja, az európai kultúrához hozzá tartozik az antiszemitizmus. Amit megvetek. Ezért vagyok bajban. Megpróbálok kimászni belőle.
Azt hiszem az antiszemitizmus nem egyszerűen a zsidók gyűlölete, hanem a meggyötört, beteg, bajban lévő lélek gyűlöletigénye, aminek kielégítésére itt Európában rendre az antiszemitizmus mémje kerül felhasználásra. Ez a mém valahol Jézus megfeszítését követően születhetett. A kivégzés ugyan egy egyszerű zsidó belügynek indult, de az üldözött álmodozók, kis csoportjából Pál és követői történelmet alakító identitást csináltak. Az identitás megszületésével egy időben akarva? akaratlanul?, de mindenféleképpen szerencsétlenül és ostobán megszületett a zsidóság, mint bűnös, bűnbak nép gondolata. Ez magában hordta az antiszemitizmus csiráját, de még nem hinném, hogy az lett volna. Ez egy ostobaság volt, de nem a beteg lélek standard gyógyírja. Azzá kezdett válni, amikor Izrael megszűnt és a diaszpóra-zsidóság megfogyatkozottan, kiszolgáltatottan nekivágott a jövőnek, annak a jövőnek, amelyben – mert Jézus gyilkosai – szabad prédának nyilvánítják. Mindenhol, mindenkor, ahol erre igény volt. Ahol volt gyűlölködni óhajtó beteg lélek. Ott azt mondták rendben tessék őket gyűlölni. És minél inkább gyalogolunk előre a történelemben, annál inkább formálódott az antiszemitizmus, az intézményesült gyűlölet, annál inkább vált elfogadottá, elfogadott részévé az európai kultúrának. Mert Európa betegeinek kellett valakit gyűlölni. Mert az európai kultúra remek kultúra, de vannak betegei. Betegeink igénye és a tisztességtelen, hatalom mániákus gonosztevők tették identitásunk részévé az antiszemitizmust. Mit csináljak? Szeretem az európai kultúrában, hogy ezzel szembe tud nézni. Nincs jobb ötletem.
február 10, 2010 @ 11:52 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Attól tartok, hogy “európai kultúra” alatt csupa szép és nemes hagyományt értesz, amelyben a görög demokráciától a mai hálózati társadalom internet-demokráciájáig mindenféle gyönyörűséget beleértesz, amelyből az antiszemitizmus messze “kilóg”, mintegy méltatlan ehhez a nemes európai kultúrához.
Ebből a szép, sosem volt világból hiányzanak a háborúk, a vallásháborúk, hiányzik az inkvizíció, a fasizmus és legfőképpen hiányzanak a gazdasági alapok.
Így szó sincs pl. arról, hogy a templomosoknak – akik aztán tényleg e kulturális dimenzió zászlóvívői voltak -, pusztulniok kellett, hogy a vagyonuk királyi kezekre kerüljön.
Épp most olvasom Castell egyik könyvét és minő véletlen, ahogy e blog soraira rímelnek sorai: “a sztálinizmusban a pénz ördöginek számított (az orosz hagyományokkal egybehangzóan)…”
Mindebből következően továbbra sem gondolom, hogy kulturtörténeti meghatározottságú volna az antiszemitizmus, hiszen a kultúra meghatározója elsődlegesen a gazdasági talapzat, bár nem vitatom a kultúra visszahatását (vagyis a köztük lévő dialektikus kapcsolatot).
Ha soraimból halványan netán Marx arcvonásai is kitetszenének – nem fogom letagadni.
február 11, 2010 @ 12:00 de. • válasz erre
Hibásan írtam Castells nevét. Manuel Castellsről van szó (s közelebbről: A hálózati társadalom kialakulása c. könyvét olvasom a trilógiájából.)
február 11, 2010 @ 12:45 de. • válasz erre
Nem hiszem, hogy Európa hibátlan. De azt hiszem, hogy vannak jó periódusai, amikor képes a bűneit, hibáit belátni, megérteni, és korrigálni. Sokat tett ezért és ez tisztelhető és szerethető. Ennél többet nem igen várhat az ember. + Megpróbálja a hibákat nem elkövetni.
február 11, 2010 @ 1:03 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#11):
Most egy húron pendülünk.
február 11, 2010 @ 11:23 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Válasz Bognár László hozzászólására (#12):
Csepeli György nem mondja, és főként és szerencsére az antiszemitizmus nem tartozik az Európai kultúrához!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szépen is lennénk…
Dolfi mint kultúrhérosz.
Csepeli György szerint az önképünk kitéphetetlen beágyazottságú része. Azaz része, hogy velük (hozzájuk is!) mérjük magunkat. A mérés eredménye és főként az ahhoz való viszony az, ami (sok más mellet) kultúrát teremt.
A győzelem mérésénél az eredmény evidens: ki nem szarja le, hogy vannak olyanok, akiknél jobbak vagyunk. Öröm, de nem nagy.
Döntetlen mérésénél ambivalencia (és általában önbecsapás van), jó esetben ráteszünk még egy lapáttal, és előbb utóbb győzünk.
Rosszabb esetben megpróbálunk megszabadulni a kemény vetélytárstól, részben kompromittálásával, részben – és olykor – kiirtásukkal.
Vereség mérése esetén (pláne ha ezt az eredményt önmagunk előtt is eltagadjuk) marad a tehetetlenség, az ettől is erősített harag és gyűlölet…
Még egyszer hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az antiszemitizmus legfeljebb csak negyedlegesen az, amiről föntebb írok.
Elsődlegesen xenofóbia.
Másodlagosan olyan speciális xenofóbia, amelynek alanyai tartósabb jelenlétük okán a xenofób előítéletek akkumulátoraként is funkcionálnak.
Harmadlagosan kulturális versenytársak, akiknek behozhatatlan előnyük van, mert régebbtől vannak, és azóta közösen telik a közös időnk.
február 11, 2010 @ 11:33 de. • válasz erre
http://turulcsirip.hu/perma/8951044116
február 11, 2010 @ 11:39 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#13):
-
Az amerikai társadalom eléggé fiatal, mégis sokan ahhoz mérik magukat. Tehát az idővel való érvelést nem tartom meggyőzőnek! Gazdasági alapok nélkül pedig…
Na, de mit gondol erről Budapest? –
február 11, 2010 @ 11:49 de. • válasz erre
Az identitásom független a kultúrámtól? Az antiszemitizmus a zsidó / nem zsidó verseny következménye? A hót sóher Schwarz bácsit is utálják. Őt főleg!
február 11, 2010 @ 1:42 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#16):
Miért lenne független? A nem függetlenség azonban nem = az azonosságoddal.
Ha néhány hetes korodban kínaiak fogadnak örökbe, más lenne a kultúrád, de a génálományod változatlan. A kultúraelsajátításod során adott (a génálományod is függő, a kultúraelsajátításod is befolyásoló) reakcióid nyomán nagyon másmilyen lennél, de mégsem (csak szinte)
egészen más.
Nem, álláspontom szerint az antiszemitizmus nem a zsidó verseny következménye, hanem mint fentebb többször is említettem a xernofóbia egyik alesete (így annak, a xernofóbiát kiváltó okok elsődleges következménye) antiszemitizmussá mélyülésének okai között (amelyek az antiszemitizmus megkülönböztetik más xenofóbiáktól) az elmélyüléséhez szükséges időfaktor után valóban a verseny is bejátszik, de csak mint önképünk (sok másik mellett csak az) egyik determinánsa.
február 11, 2010 @ 3:02 du. • válasz erre
A minapi történet talán illik a témához:
Vonaton utazva beszélgetésbe elegyedtem utazó társammal. Saját bevallása alapján „1943-as évjárat”, magát értelmiséginek valló nyugdíjas ápolónő. Az aktuális időjárást kibeszélve az örökös téma, „a magyarok magyarsága, múltja, jelene és jövője Európában” c. magánszeminárium, 180 km-nyi hosszon. Nem kellett faggatni. Már pár kérdésemből rájött utazótársam, hogy társadalomtudománnyal foglalkozok.
Számtalanszor járt Erdélyben – talán félig onnan is származott -, Kárpátalján és Felvidéken. Érdeklődtem, hogy mi a véleménye az antiszemitizmusról, magyar viszonylatban. Erre rezignáltan annyit mondott: mindenhol és mindig jelen volt és van, mi magyarok zsidózunk, cigányozunk, románozunk, szlovákozunk… stb., minket magyarokat a meg viszont. S addig lesz is, amíg a múlton fogunk „rágódni” és nem lépünk tovább – és felelősségteljesen rám nézve – hozzáfűzte, hogy a fiatalok kell, hogy felépítsék jobbra a nemzetet (minőségében gondolt jobb-ra). Magyarázta, tovább hogy képzeljem el, Romániában már nem „simán magyaroznak vagy bozgoroznak – jellemzően a földfelvásárlások kapcsán -, hanem zsidóznak, éspedig magyar-zsidóznak.
Faggattam volna tovább is, de időközben befutottunk a kálvinista-Rómába, oly sebesen hogy majd leszaladtunk a térképről, oda ahova Ő kezelésre jár. Azért, hogy ne maradjanak megválaszolatlan kérdéseim, még egy email cím cserére sor került. (mert, hogy van olyan neki és egyébként aktív internethasználó). Hazaérvén „vezető” hírportálon fogad a következő hír, hogy perlik a MÁV-ot II. világháborús zsidó deportálások miatt…
Kíváncsi lennék utazótársam véleményére, de lehet hogy meg is kérdezem tőle, ” ilymélben “.
február 11, 2010 @ 8:04 du. • válasz erre
Frappáns történet. Utitársad remélem meggyógyul.
március 27, 2010 @ 3:48 du. • válasz erre
regisztrálva
a lényeg a kiemelt részben van, bár az egész vers megrázó szerintem.
Kiss József: Az ár ellen
Felhőgomoly az éj felett -
Virraszt-e isten odafenn?
Ne kérdezd tőlem – nem tudom,
Eredj aludni, gyermekem!
Zord századokból éji rém
Jár szerte a föld kerekén,
Szemében máglyafény lobog,
Lehet, ide is bekopog…
- Eredj aludni, gyermekem!
Országról jár országra szét,
Miként a pestis – útja vész,
Meghal nyomán az irgalom
S elveszti ősjogát az ész.
Téboly dühöng fent és alant,
Megszáll boldog-boldogtalant,
S az emberből, kit elragad,
Csupán a puszta név marad…
- Eredj aludni, gyermekem!
Meg-megújul a régi vád:
Azt mondják, vért iszik apád,
S ha felnősz, ott, ahol:
Majd te is, te is vért iszol!
Felhőgomoly az éj felett -
Virraszt-e isten odafenn?
Tagadnom: kín – elhinnem: vád,
Ő mindenképpen súly nekem!
- Eredj aludni, gyermekem!
Mi nem szeretjük e hazát,
Ránk olvassák oly könnyedén,
Madár fészkét, odvát a vad
Szeretheti – nem te, nem én!
A gályarabnak bélyege,
Mit hóhér homlokára süt,
Nem oly gyalázó, mint e vád,
Mely ólálkodik mindenütt…
- Eredj aludni, gyermekem!
Ha védekezel – ingerelsz,
Ha szótlan tűröd – gyávaság!
Feljajdulsz: érzékenykedel
S a néma jaj is vall reád!
Egy törvényre dobog a szív,
Kering a vér, eszmél az agy,
Kivétel nincs – csak egy, csak egy,
Ez a kivétel az te vagy!…
- Eredj aludni, gyermekem!
Ó húnyjatok le, húnyjatok,
Ti ragyogó, szép csillagok:
Kis fiam édes szemei! -
Minek ily éjben fényleni?
Ó hisz e fény is ellenem
Fordulhat egykor, úgy lehet,
Ha sírva megemlegeted
Végzetes örökségedet,
Én édes, drága gyermekem!