A múlt ahogyan lesz
Negyven éve annak, hogy az ELTE Bölcsészkarán létrejött a nevezetes Kari Gyűlés, mely rebellis határozataival kivívta maga ellen a felettes kari és pártvezetés haragját, amit rövid, pár hónapos ellenállás követett. A büntetés nem maradt el, de jellegzetesen magyar módra történt. Senkinek nem törték nyakát. A Kari Gyűlés kezdeményezései tovább éltek: ide tartozik a Studium Generale, az Acta Iuvenum, a Tiszta Szívvel, a Falu-és Cigánykutatás. Az évfordulóra összejöttek az egykori résztvevők. Kinek milyen kártyákat vetett a sors, abból játszott. A Kari Gyűlés résztvevőinek élete nem hasonlítható a Szenátus téren összegyűlt dekabristák lázadók gyötrelmeihez. Mindenki elmondta, ki lett. Nagykövet, író, Széchenyi-díjazott, pszichológus, tanár, igazgató, főszerkesztő, üzletember csak egy. Egy értelmiségi generáció, mely megtalálta önmagát a negyven év előtti forrongásos éjszakában
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
május 5, 2009 @ 9:36 de. • válasz erre
A múlt sokesélyes. A múlt az, ami lesz belőle. Ha n sikeres értelmiségire fokuszálunk a múlt sikeres. Ha n csalódottra, akkor a múlt nem sikeres. Ha n fiatalember ki tudja válogatni azokat a hatóerőket, amelyek a sikerhez vezetnek az a kor sikerét is hozza. Ha n-nek nem sikerül, az nem csak az ő kudarcuk, az a kor kudarca is. Ez az apák esélye a dicsőségre, kudarcra.
május 5, 2009 @ 9:57 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
– a dicsőség, és a kudarc áthagyományozására. De nem a saját dicsőségük, és a saját kudarcukéra. Mert ami számukra dicsőség volt, az a fiúk szemében hülyeség és megalkuvás, amitől féltek, az pedig izgalmas kihívás.
Talán – de csak hogy kötözködhessek
május 5, 2009 @ 10:29 de. • válasz erre
A fiuktól nem szabad elvitatni önállóságukat, sikereik tulajdonjogát. Ha a fiúk tényleg sikeresek meghatódottan fognak e sikerben osztozni apjukkal, akikkel valamikor küzdöttek. Ha nem sikeresek az, az apák büntetése. Nem viszi őket magukkal a világ. A jobbító lázadók mögött mindig ott vannak a drukkerek. Mindig ott vannak az apák. A sikeres apák. Ez is fontos szerep.Innen is jön teljesítmény.
május 5, 2009 @ 10:39 de. • válasz erre
Aha! Értem véleménykülönbségünk okát. A fiúk önállóságát nemhogy nem vitatom, azt gondolom róla, hogy (először és sokáig) szükségképpen az apák elleni lázadás formáját ölti. Tehát a meghatottság könnyeit én inkább az apák szemében vélem csillogni, lám, mégsem rablógyilkos homlesz lett belőled! A drukker, aki az ellene való lázadás sikeréért drukkol, elvileg stimmel, de nagyon nagy fokú bölcsesség – és főként önuralom, továbbá szerpjátszás – szükséges hozzá, mert ha korán derül ki drukker volta, újabb területre kergeti lázadó fiát, mert az ellen nem lehet lázadni, aki a lázadás sikeréért drukkol.
május 5, 2009 @ 5:31 du. • válasz erre
Fiuk! Miért hagyjátok ki a lányokat?
május 6, 2009 @ 7:18 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):
Kevésbé szereplői, főként rendezői, de még inkább szerzői a fentebb jelzett drámának. Szerepük (az Ibsen Nórájában megörökített, és a múlt század hatvanas éveiben kiteljesedő folyamatig csak) ahhoz volt hasonlatos, ami a benziné a parázzsal kapcsolatban. (Holott tdkp. csak oltani szertnék a tüzet, és/vagy csökkenteni a tűzveszélyt. Pedig. Életük áldozat és szenvedés. Szinte, szerintük. Vagy szenvedés és áldozat.)