A puszta télen
Az Alföldön voltam két napja. Változatlan ott minden, végtelen a rónaság, kis tanyák váltakoznak hatalmas településekkel, fürdővárosok medencéi felett lebegnek a párafelhők. Ember sehol, de sok az autó a rémes úton. A legérdekesebb, amikor leesik a sorompó. Hosszú ideig kell várakozni, megnyúl a sor is. Azután méltóságteljesen megérkezik a vonat, mint a végzet hintója. Senki sem ül a kocsikban. Megy a vonat, vagy jön, ki tudja. Lényeg, hogy van, örök dicsőségére az onnan származóknak, akik szorgosan lobbiznak érte. Legyen, járjon az idők végezetéig.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 6, 2009 @ 9:00 de. • válasz erre
A Balaton nyáron.
Ugyanez, a sorompót leszámítva. Legalábbis Aszófőnél. Ott csak egy lámpa van, az pirosra vált és máris kényelmesen vehetek mintát a nemzetgazdaságunk eszközeinek kihasználtságát illetően. Nézem, sőt látom a kalauzokat szállító szerelvényeket és az egy-két utassal közlekedő autókat. Mintha az lenne a cél, hogy egységnyi idő alatt minél több forrás tűnjön el. A fejemet csóválom. Idáig rendben is vagyok, azaz elégedett. Természetesen önmagammal. A vasutas is ezt szeretné – elégedettnek lenni önmagával, azaz kedvemre tenni – odajön hozzám és kérdi, mit csináljon? Új struktúra kell és benne valami piacképes! Találja ki a konkrétat! Aha- bólint. Aztán hátat fordít, otthagy, mert át kell állítania a váltót. Ugyanoda. Konkrétan.
február 6, 2009 @ 9:01 de. • válasz erre
Talán csakugyan a végzet hintó, és szellemek kvaterkáznak/utaznak rajta.
És ha már vonat, miért ne lenne rajta kalauz is? legalább a szellemeknek van kin szórakozniuk, hogy sosem veszio észre őket, és így a menetjegyüket sem kéri.
február 6, 2009 @ 10:11 de. • válasz erre
regisztrálva
Ezekről a vonatokról eszembe jutott kamaszkorom kedvenc könyve egy sci-fi antológia, a Pokolba tartó vonat..
február 6, 2009 @ 10:57 de. • válasz erre
Persze nem csak a régihez való makacs ragaszkodás, hanem a pazarló és értelmetlen ál-fejlesztés, a szükségtelen “modernizálás” is ott utazna a vonatokon, ha a kalauz a ráérő idejét a laptopja fölé hajolva töltené egy Vista-hajtású op.-rendszer társaságában.
A gond az, hogy a szellemvonatok a múlt századi síneken azt kattogják, amit Lucifer mond, csak ő szelíden, ámbár konokul – a hatékonyság szükségszerű volna -, de a kattogást nem értik a fáradt vasutasok és a régi sémákhoz ragaszkodó politikusok sem.
Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba – mondhatnánk az ismert szöveget, holott a dilemmát feloldottuk, ugyanabban a vízben locsogunk – mert meg tudtuk állítani az időt.
Vasút és vasutas tehát a régi – bitang, aki tovagördítené alóluk az időt, s hogy maradjon minden, ami régi – konok urak vigyázzák!
Jaj a Lucifereknek, hiába mormolják imáikat – lehet, nekik is másképpen kéne mondaniok, amit mondanak?
február 6, 2009 @ 11:05 de. • válasz erre
A mai Népszabadságban van egy jó beszámoló a könyvtárakról, melyekben ugyanúgy nincs senki, mint a MÁV vagonjaiban. A könyvek persze folyamatosan vásárlódnak, igy a könyvtárak nőnek. Utas-olvasó találkozók kellenének.
február 6, 2009 @ 11:15 de. • válasz erre
Azért a könyvtáras téma korosztályi probléma is, amikor én kamasz voltam, nem volt ennyi alternatív lehetőség, ha valami érdekelt, el kellett olvasni. ( igaz, kevesebb is volt a szövegértési problémával küzdő gyerek és felnőtt )
Az én fiam, ha valamit említek neki, hogy olvassa el, azonnal a neten keresi, ez az automatizmusa.
Lehet, hogy a könyvtáraknak is haladni kellene a korral?
február 6, 2009 @ 12:29 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):
felvetése először bátorítólag hatott rám társadalmilag – na, végre valami új! – aztán ráébredtem, hogy az utasok fel fognak ezen háborodni. Az pedig baj, mert láthatóan igen jó az érdekérvényesítő képességük – ezért vannak még mindig vonatjaik a Senki – Sehová viszonylatban is.
Az utas-olvasó találkozó
És lám, az olvasók ugyanígy, hm, hiszen az ö hátuk megett ott az a sok író, akik állami támogatásból vetik papírra.
Egy ilyenre emlékszem is: Akit a mozdony füstje megcsapott. Bár meglehet, azt nem állami támogatásból vetették, mert eleve aratásra is lehetett számítani!
Az író-masiniszta reláció is felvethető volna, ahol meg kellene említenünk, hogy a pénz nem azért van, hogy el legyen véve (csak úgy), hanem, hogy olyan helyekre legyen beruházva, ahol az vissza is térül, kamatostul.
Ilyen lehetne például a tudás, amely újabban elektronikusan is terjed, de nem eléggé, hiszen írók és (masininiszták) sokasága szokott nekiesni Balla D. Károlynak, hogy ne birizgálja ezt a papírkérdést íróilag az elektronikával. (Szóval, hogy a papír alapú kiadványok előbb-utóbb el fognak tűnni – ilyesmiket szokott mondani az előbb említett úr, amidőn is jómagam bólogatni szoktam.)
február 6, 2009 @ 12:40 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#4):
Bizony Lobonak nagyon igaza van, a Luciferek, mi Luciferek vagyunk a gyengék, sírni valóan gyengék. Egy árva szót nem szólhatunk. A hidegvízre valót nem érdemeljük. Tragikus a teljesítmény.
február 6, 2009 @ 1:31 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#7):
Ha Balla D-nek igaza lesz, akkor a (volt) nyomdászok lehet, hogy némileg feltöltik a kísértet vonatokat? És akkor a kaluzok laptopja, ha végre lesz, egyszeriben funkciót kaphat! Kalauz és utasi, azon olvassák az államilag is dotált remekműveket. Esetleg.
február 6, 2009 @ 2:51 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
Ez így rendben van – csak megint Lucifer meg a hatékonyság marad ki a képből