A sarmőr
Vannak, akik az élet napos oldalára születtek, s míg élnek, onnan le nem jönnek. Mindig ott vannak, ahol a szépek, gazdagok és hatalmasok. A fontoskodókkal ellentétben azonban ők maguk is szépek, gazdagok, hatalmasok, van elég fényük ahhoz, hogy ragyogjanak a ragyogókra. Ligne herceg a legtökéletesebb példa, aki egyszerre volt barátja II. Józsefnek, II. Katalinnak és II. Frigyesnek. A sarmőrt nem vagyona, pozíciója, hanem teste és esze emeli mindenki fölé a vagyonosok és a hatalmasok között, akik alatt természetesen nem lát meg senkit és semmit. Ligne a magánélet forradalmára volt, Voltaire-t istenítette, de nem értette és gyűlölte a forradalmat, mely kebléből vett barátai és barátnőit, köztük a szép és könnyelmű királynét a vérpadra küldte. A sarmőr szereti magát, s őt is szeretik. Mindenütt otthon van, ahol van kastély, park, fürge hintó, inasok és szobalányok serege. Ott van minden Watteau képen, melyen mindenki mosolyog és jókedvű, csak ő nem. Ő tudja egyedül a vidám ünnepen, hogy az egész egyszer elmúlik.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.
október 13, 2010 @ 12:53 de. • válasz erre
Ó ez lenne a nekem való! A szépek, a gazdagok, no és a hatalmasok között! A szépeknek mondanám, hogy mutassák meg magukat, hogy holnap mindenki szebb lehessen, a gazdagoknak, hogy üzleteljenek, hogy holnap mindenki gazdagabb lehessen, a hatalmasoknak, hogy ők is osszák meg azt, amijük van, hogy holnap mindenki hatalma nőhessen. A szabadságig! Ilyenekkel szórakoztatnám a mi szépeinket, gazdagjainkat, no és a hatalmasainkat. Egy darabig, amíg nem térnének magukhoz és ki nem hajítanának. Ez lenne az én sármőr kalandom. Egy egyperces. Aránylag kevés pajzán história férne a kísérletbe. Ezt azért sajnálom.
október 13, 2010 @ 9:30 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Rajtad múlik az időtartam! – most sem késő változtatni.
október 13, 2010 @ 3:48 du. • válasz erre
A sarmőr nem lesz, hanem születik.
október 13, 2010 @ 5:53 du. • válasz erre
Igen, igen tudod ezen elgondolkodtam, de akkor le kellene mondanom kedvenc „Kell”-jeimről, a remény halhatatlanságáról, és az éppen – valamilyen félreértés következtében – itt regnáló szépeket, gazdagokat, hatalmasokat elbájoló „Van, tehát Jó”, a létüket igazoló hablattyal kellene házalnom. Hogy szeressenek. Ezek. Azért ez munka lenne a javából, ahol a munka az unalmas lélekölő, örömtelen tevékenységet jelöli. És ha belegondolok, hogy melyek azok a hatalmas nagyságos asszonyok, akiket el kéne/lehetne csábítani, hát el is ment a kedvem az egésztől. Talán a holnapi karakter több esélyt rejteget.
október 13, 2010 @ 6:53 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Nem feltétlenül! Létük (számukra) nem hiszem, hogy igazolásra szorul. Esetleg (még fantasztikusabban és még fantasztikusabbá kiteljesíthető – esetleg épp a “kell”-jeid mentén, de a kellekkel kapcsolatban is igaznak gondolom, hogy kis mennyiségben orvosság… (Még a Te kellejeiddel kapcsolatban is.)
október 13, 2010 @ 7:15 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#3):
Talán. Abban azonban biztosabb vagyok, hogy ehhez már az anya kevés – és (nemcsak a mű sarmőrök, a celebek, de) a sztárok is tanulják a szerepüknek (olykor) megfelelő(en elbájoló) viselkedésüket.
február 2, 2011 @ 2:39 du. • válasz erre
Ugyancsak (Sztálin gyerekkorának fontosságához hasonlóan) egy másik blogomban írt bejegyzés írása közben és nyomán nemcsak a sármőr már itt is körvonalazódó fontossága, hanem az őt a túlélőtől megkülönbözető sajátossága is, és annak valószínű oka is felsejlett számomra.
Elsődlegesen ütemérzéknek nevezhetjük, másodlagosan az tűnik valószínűnek, hogy ennek (a szerencse és a rátermettség mellett harmadik) összetevője a gyerekkorba visszanyúló helyismeret, és így szocializáció mélysége, tehát a mobiltásnak (is és annak “kényszerével” is, ha csak nagyjából is, de) reciprokával tűnik arányosnak.