A szeretet helye
Politikai antropológiáról nem lehet beszélni politika és antropológia nélkül. Az ember úgy része a létnek, ahogyan a tükör képe az. A helyzet persze bonyolultabb, mert mind a lét, mind az ember végtelen és meghatározhatatlan, csak éppen az egyik mikroszinten, a másik makroszinten az. Bonyolítja a viszonyt az idő, melynek múlása megkülönbözteti az előbbit a későbbitől. A későbbi vétlen, de mivel előbb-utóbb későbbi lesz belőle, ártatlanságát elveszti, ha hihetünk Anaximandros talányos töredékének. A bűn, ha nem erkölcsileg nézzük, a romlás, a pusztulás, mely akkor lesz vétek forrása, ha siettetik, s ki más teheti ezt meg mint az ember, aki alapesetben teszi a rosszat, de ha felhatalmazással, akkor a rossztevés ereje már a hatalomtól való, s onnan csak egy lépésnyire vannak az istenek. Eddig semmi újat nem mondtam, de hirtelen eszembe jutott Empedoklész, aki a viszály mellett a szeretetet is felvette rendszerébe. Ha a viszály a rossz, a szeretet a jó. Az ember alapesetben egyként hajlamos a rosszra és a jóra, melyet ha a hatalom pozíciójából gyakorol, akkor a provenancia éppúgy isteni, mint azt a rossz esetében láttuk. Nem folytattam, mert láttam a szemeken, hogy mindez túl tömény. De még hozzátettem, hogy míg a viszály az időé, addig a szeretet időn kívüli. Lehet, hogy nincs is, de ez a gondolat már csak a lépcsőházban jutott eszembe.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Címkék: Anaximandrosz, Anaximandrosz töredéke, Empedoklész, Empedoklész értelmezés, Empedoklész töredékének értelmezése
március 5, 2010 @ 9:34 de. • válasz erre
Érdekes, hogy a szeretet - magyarul kötődés - nem bír a helyén megmaradni. Vagy elbújik, nem látszik, vagy faképnél hagy, kivonul az örökkévalóba. Pedig ugyanúgy az ember sajátja, mint a füle, orra, szája. De míg a viszály háborítatlanul velünk él, a szeretettel gondok vannak. Mint egy tisztes úr esetében a balkézről való gyerekkel. Néha letagadják, néha elfelejtik, de a jobb pillanatokban azért hiányzik. Bátorság kellene a szeretethez. Beismerni, hogy egyedül nem megy. Viszálykodni azt lehet egyedül is, de szeretni bajosan. Erre majd jön az önszeretet. Igen, de hát az, azért mégsem az igazi. És ha ezzel valahogy meg is lennénk – nem vagyunk - akkor jön, hogy ha a viszályban ott van a hatalom, akkor a szeretetben is ott kell lennie. A hatalom szeretetének. A szeretet hatalmának.
március 5, 2010 @ 9:38 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Hacsak - mint azt gyanítom - a szeretet és a viszálykodás nem ugyanannak a dolognak a két oldala.
március 5, 2010 @ 9:38 de. • válasz erre
A bejegyzéshez: tartok attól, ha Anaximandroszból indul egy gondolatmenet, akkor abban nincs helyük az isteneknek, akik (ebben az összefüggésben) az ahonnan-ra (az apeironra) vonatkozó képzelgéseink sűrítményei, és jóval többet árulnak el a képzelgőkről, mint arról akiről/amiről képzelegnek.
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Ennyiben a “kötődés” talán a dolgok közös származásának az egyik vetülete, amivel - az akaratlan pusztításán túl - ahhoz hasonlóan nem nagyon tudunk mit kezdeni, ahogyan gondolatilag a közös eredettel sem nagyon.
március 5, 2010 @ 11:04 de. • válasz erre
A szeretet helyéről kétféleképpen beszélhetünk, egyrészt, hol a helye az életben, másrészt a gondolkodásban. Persze ez mindenre igaz ez mindig felvethető. De talán most fontos ennek az aláhúzása az erre való emlékeztetés.
március 5, 2010 @ 11:52 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Ha a két hely azonos, akkor egyrészt a kettős beszéd megszűnik (”Kettősen szólok: mert majd eggyé növekszik, hogy egyetlen legyen a többől, majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen. Kettős a halandók…” /Empedoklész, azt hiszem Steiger Kornél fordításában/), másrészt a vulgár ismeretelmélet igazságról hörög.
Azonban igazsága sánta, mert valami (így a szeretet) nemcsak a gondolkodásban lehet ott, ahol az “életben”, de a ha jóval kisebb mértékben is, de az életben is lehet ott, mert kerülhet oda (az ember dolgainál, így szeretet esetében a kisebbnél valamicskével nagyobb mértékben), ahol eredetileg csak a gondolkodásban volt.
március 5, 2010 @ 9:18 du. • válasz erre
Pont a lényeg előtt hagyod abba az idézetet, melynek a vége érdekes. “…és ezek a dolgok sohasem szűnnek meg folytonosan váltakozni,: olykor Szeretet révén eggyé gyűl össze az összes, olykor pedig külön hordja őket a Viszály gyűlölködése.”
Az istenekről én is csak mint kivetődésekről beszéltem.
március 5, 2010 @ 9:40 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#6):
érdekes… 
Nekem ami a kettő között van: “…Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk. Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el. Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül…”
Lényeg…
Ha (a “kettősből”) az egyik az lenne, ahogy történik (a keletkezés/születés és a távozás/halál), a másik pedig az, ahogyan (ezeknek) a (keletkezés/születés, illetve távozás/halál)) történését (el)gondoljuk, akkor a kettő egymást alakítva (valahogy úgy) lehetne egy (ahogyan fentebb - a vulgár ismeretelmélet igazságával szembeállítva - jeleztem), de hogy Empedoklész hogyan gondolta, tehát miként gondolta összekapcsolni a Neked érdekest a számomra érdekessel… :-/ És főként, hogy miként következik az utóbbiból az előző…
OK, átgondolom.
március 6, 2010 @ 7:11 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#7):
Válasz Csepeli György hozzászólására (#6):
Ha a “kettősen szólok” fordulatot úgy értelmezzük kettős beszédnek, ahogy fentebb, az 5-ös kommentben tettem, hogy egyrészt a dolgokra, másrészt arra vonatkozik, amit a dolgokról gondolunk, a kommunikáció lehető legtriviálisabb sémáját kapjuk eredményül. Egyetlen, ámde nagyon jelentős különbséggel:
A beszélők (által) közös(en használt) (Saussure óta ugyan önkényes elemek megegyezésen alapuló kiválasztásával létrejövő, de ezt követően és Empedoklész óta objektívnek tekintett) kódja helyére a másik beszélő(nek a dologról alkotott elképzelése) kerül.
Természetesen ennek, a másik elképzelésének a megváltoztatásához (a közlés átvitelére) is kódra van szükség (és természetesen ez a kód is a nyelvvel azonos), azonban csak másodlagosan (és ez egy nagyon jelentős különbséghez vezet)!
Empedoklész (ha így értjük) két - modern korunkban - nagyon szokatlan előfeltevésből indul ki:
reményeim szerint újramondását (mellyel “majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen“) 
azonban későbbre halasztom.
1/ A beszélők ismerik és birtokában vannak annyira a kódnak, hogy beszélni tudjanak.
2/ A beszélő(k) (a fönnmaradt töredékében Empedoklész) tudja, hogy mit akar mondani (ezt Descartes óta csak keresni szokás).
Ennek következtében (és ez az előző bekezdés végén jelzett következmény):
A beszélő közleményével nemcsak használja, de módosítja (ha úgy tetszik, pontosítja nemcsak a dologra - amiről beszél - vonatkozó ismereteket, hanem) magát a kódot is. A kód módosulása azonban (amiként a használata sem!) nem önkényes, hanem szabályai vannak, és értelmezésem szerint éppen ez (a kódmódosulás szabályszerűségének a leírása) Empedoklész ( számomra leglényegesebb és legérdekesebb mondandója: “…Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk. Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el. Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül… Értelmezését (”hogy egyetlen legyen a többől“),
március 6, 2010 @ 9:20 de. • válasz erre
Én úgy gondolom, hogy a szeretet elidegeníthetetlen velejárója az embernek. Olyan, mint a feje. Akinek nincs, az nem ember. Az hulla. A szeretet volt, van, lesz, mint tény, és mint szükséglet. A nagy gondolkodókként nyilvántartott urak nagy talentumok, véleményükre, szavukra okkal ad a hálás utókor. De amikor a szeretetről beszélnek, akkor nem egyszerűen csiszolgatják a szeretetről szóló ismereteket, hanem a korról, a pozíciókról is beszélnek és ezek függvényében a szeretet esélyeiről. Közlésük nem csak a gondolkodók belügye. Szerzőnk e bejegyzés tanúsága szerint, a lépcsőházban, lefele – esetleg felfele – menet arra gondolt, hogy lehet, hogy nincs is szeretet. Számomra e megjegyzésével, nem általában kérdőjelezi meg a szeretet létezését, hanem itt és most. És ha ez a félmondat a korról szól, akkor ma nem igen van szeretet és nem a szeretet szervezi az életünket, hanem annak a hiánya. És ha ebben van valami, akkor mi a teendő? Törődjünk bele? Keressünk helyzetünkhöz ideológiát? Nézzük le a szeretetet? Nem kell! A gyengéké! Teremtsük meg a szeretet feltételeit?
március 6, 2010 @ 10:15 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#9):
Ha úgy gondolod, akkor úgy gondolod.
Sőt, nosza! 
Ps: Mielőtt azonban az általad fentebb jelzett irányba elindulnál, hadd ajánljam figyelmedbe az egyik - épp ennél a bejegyzésnél elhangzott - észrevételt (miszerint a szeretet kötődés), és annak egy lehetséges értelmezését is, amit most azzal egészítek ki, hogy tökéletesen igazad van, amikor a szeretet örök (de legalább is az emlősökkel egyidős, és minimum a madarakig visszavezethető) voltáról himnuszozol.
Embervoltunk - a szeretet nevében általad himnikus fenséggel kiküszöbölni akart - furcsasága azonban (sok más - így kétségtelenül a szeretet hiánya - mellett) adódhatik akár abból is, hogy eltérő módon gondolunk szeretni, és az egyik mód a másik mód szempontjából nemcsak nem szeretetnek, de éppen ezért végül - a viszályt követően, már a szeretethez hasonlóan intenzív módon - gyűlöletesként tűnik fel. És akkor már kölcsönösen annyira szeretik egymást a maguk (a madarak imprintigjére visszavezethető) módján, hogy ezért még megölni is képesek egymást. Természetesen szeretetért és főként - az ebben az esetben feltétlen, mert mindenkire (már aki hagyja, de aki nem, az magára vessen) kiterjedő - szeretet nevében.
március 6, 2010 @ 10:49 de. • válasz erre
A szeretet nem annak az eredetileg harmonikusnak érzékelt, vágyott állapotnak az állandó visszaállítás kényszeréből, hiányából fakad,majd táplálkozik, amit anyukánk hasában éreztünk? Mintha csak ezt az eredeti harmóniát szeretnénk visszaállítani, a szeretet ennek az állapotnak valamiféle derivátuma lenne időnként életünkben. A viszály is csak, mint egyre erőszakosabb(olykor kényszeres, beteges, mániákus, stb) “visszaállítás” értelmeződik(het)?
És még:
“Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”
(József A.:Ars poetica)
március 6, 2010 @ 11:25 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#11):
Most így jól elbeszélgetvén magammal!(Még eszembe jutott)
Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. fejezet 1. vers
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
március 6, 2010 @ 11:26 de. • válasz erre
A szeretet a pozitív, a viszály a negatív jelenség?
Akkor hol a helye a “majomszeretetnek”? Akkor hol a helye a “forradalmaknak”?
Létezhet-e “szeretetteljes konfliktus”? Vagy csak a hutuk és a tuszik gyilkos konfliktusa létezik?
Kicsit aktualizálva: választások idején a nagy nemzeti összefogás (össznépi szeretet) vagy a gyilkos indulat (pl. hazaárulózás) a “helyénvaló”?
március 6, 2010 @ 11:30 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#12):
A (pálira alapozott) keresztény szeretet nagyszerűségéről és fenségéről különösen az eretnekek - hát minimum - ódákat tudnának zengeni, de valamiért kussolnak.
március 6, 2010 @ 11:32 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#13):
Tartom, amit írtam, a szeretet és a (viszályt szító) gyűlölet ugyanannak a dolognak a két oldala, amit - ha valaki meg akar tapasztalni - szóljon csak egy rossz szót a (megint abognár
által említett) majomra! Sőt rossz szó sem kell, elég a tényszerű megállapítás, (még becézni is lehet: kis) majom. 
Másrészt a szeretet pozitív, a viszály negatív voltával kapcsolatban - csak az érdekesség kedvéért - érdemes lenne terroristák (és az ellenük küzdő kommandósok véleményt) véleményét (nem) kikérni (csak gondolatkísérletként elgondolni).
március 6, 2010 @ 11:42 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#11):
Azt hiszem, hogy részben (filogenetikailag valóban) a magzati lét (viszonylagos) zavartalanságán alapuló késztetés, ami a zavartalanság (részleges) visszaállítást elősegítőkkel messze nem racionális, és ilyen értelemben nem emberi,
hanem (ontogenetikailag) a madarak imprintingjéig (sőt valószínűleg azon is túl) visszavezethető biológiai hardverre épülő köztes szoftver (aminek (racionális) nyelvi megközelítései a szoftvert módosító visszacsatolásként működnek).
Valami ilyesmi (szerintem).
március 6, 2010 @ 12:08 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#16):
Igen ez így pontosabb, de nem a szoftvert módosító visszacsatolás az is, ha érzelmek jelennek meg, amik adott esetben szeretetnek hívunk?
március 6, 2010 @ 12:09 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#14):
Jönnek majd.
március 6, 2010 @ 12:15 du. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#18):
március 6, 2010 @ 12:33 du. • válasz erre
Egy picit ragadnék a földhöz! Igen, van a professzionális tudós nézőpontja és azzal szemben, a mellett a költőké, a papoké. De én egy harmadikat szeretnék behozni, egy olyan nézőpontot, ami nem tudom mi, de hogy a „köz-” előtaggal kezdődik és a –haszon, a –jó, a –bizalom, az -érzet, az –össég
utótagok valamelyikével folytatódik. A szeretetet / a kötődést baj lenne a tudomány tárgyának és, a papok, a költők „eszméjének” meghagyni. Tapasztalat, hogy azok a családi vállalkozások mennek, ahol rendben vannak a kötődések. Tapasztalat, hogy a nagyvállalatoknál onnan jön a teljesítmény, ahol rendben van a csapat. Ha tetszik, ahol van szeretet. Ezek magasabb szinten kezelik a viszályokat is. Nem akarnak pusztítani.