Ha tehát “(a “kettősből”) az egyik az lenne, ami és ahogy történik (a keletkezés/születés és a távozás/halál), a másik pedig az, ahogyan (ezeknek) a (keletkezés/születés, illetve távozás/halál) történés(é)t (el)gondoljuk”, akkor ami szétrepül aligha lehet más, mint a (keletkezésről/születésről és a) távozásról/halálról való elgondolásunk (mivel ott születünk és akkor, amikor és ahol, és ott és akkor pusztulunk, ahol és amikor).
Ezek a jóval Anaximandrosz előtt (talán a keletkezés és halandóságunk neveként) keletkezett gondolatok most épp a jelen sorok írójának és a jelen sorok olvasóinak és kortársaink születésével váltak és pusztulásával válnak eggyé. Amit ebből az (ideiglenes) egy(ség)ből “a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el” az a saját életünk, ami meg szétrepül, az az erről való elgondolásunk.
Vagy úgy repül szét, ahogyan hozzánk szállt, vagy némiképp módosult formában. (Ha úgy repül szét, ahogyan hozzánk szállt, alighanem akárkik vagyunk, ha módosult formában, akkor életünkkel elmozdultunk afelé a választóvonal felé, vagy azon is túlra, ami az elfeledetteket elválasztja a lassabban (az olykor talán nem) feledhetőktől, és amiről szintén egy másik bejegyzésben esik szó.)
Bármit teszünk azonban, és főként gondolunk (talán) arról (is, amit teszünk, és főként és mindenképpen) ami életünk kezdetén és végén történik velünk, az eggyé – és azt gondolom ezáltal mindenki(esetleg részév)é – lesz (vagy így, vagy úgy, vagy gondolatként, vagy történésként), hogy újra sok legyen, és így tovább, amíg világ a világ.
Persze (ha csak nagyon csekély, csak nagyon-nagyon ritkán észrevehető mértékben) árnyalva azt, amit gépiesen nemcsak éltetünk, de (szinte változatlan formában születésünket követően kapunk, és némiképp nemünktől függő mértékben, de) tovább is adunk.

Saját tapasztalatom egyezik Lucifer hozzászólásával (20.). Azok a csapatok tudnak jó teljesítményt felmutatni akik képesek egyaránt figyelni a lényegi céljukra és a kapcsolatok ápolására, az egymásra való odafigyelésre – bár ezt üzleti környezetben ritkán merik szeretetnek nevezni. Ha a csapat lényegi céljának elérését szakmai problémák gátolják akkor arra nagyon sok praktikus, megtanulható problémamegoldó módszer van. Ha a csapaton belül az emberi kapcsolatok romlanak meg akkor azt nagyon nehéz “kezelni”. Ezért segítenek ritkán az “érezzük jól magunkat” jellegű csapatépítő tréningek, mert a csapatokon belül az évek során annyi sebet adtak egymásnak már a csapattagok, hogy azt pár közös csapatjáték nem tudja feledtetni.

A szövegei többségének elvesztése óta különösen ez a helyzet, mert a töredékei nem közhelyeket tartalmaznak.

Két kérdés maradt számomra a töredék (“Kettősen szólok: mert majd eggyé növekszik, hogy egyetlen legyen a többől, majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen. Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk. Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el. Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül.“) értelmezésénél igazán nyitva:
1/ Mi repül szét?
2/ Mi történik vele a felnövekedést követő szétrepülés után (és harmadikként:
3/ Mindez, a szétrepülés utáni történés mit jelent)?

A föld nem biztos, hogy arra van, amerre a gondolataid elszállni szoktak olykor.

Ha a papokat szembeállítjuk a tudósokkal, és mindkettőjüket a költőkkel, és ezektől leválasztva mintegy negyedikként képzelgünk a közről, akkor hamar odajuthatunk, hogy nemcsak a családi vállalkozások siker kritéiumaként állítjuk, hogy ne akarják elvágni egymás torkát, de elfelejtjük azzal kiegészíteni, hogy lehetőleg, ha meg akarnak élni, akkor a takonyba se fulladjanak bele. Ezzel azonban nincs különösebb gond, ezt lehet korrigálni.
Azzal azonban, ha valaki a multik rendjét a szeretet rendjének képzelg, nem nagyon tudok mit kezdeni, mert akkor nyilván ötödik halmazként (a papok, költők, “közösségiek” mellé) fel kell venni a szuzuki magyarországi alkalmazottjait, akik az istennek sem értik a szeretet szavát, és így tovább, és akkor már majdnem a költészetnél vagyunk, csak nem “ahány igazság, annyi szeretet“-ként, hanem “ahány szeretet, annyi igazságként”, ami igaz!
Volt.
Néhány százezer évvel ezelőtt. Azóta kicsit más lett a világ (például az idézett gondolat helyes, igaz – még csak – költői formát öltött).

Módosítok. A szeretet(/gyűlölet)et köztes szoftvernek neveztem. Most azt mondanám, az a(z előző típusokra épülő, azok alapján kifejlesztett/kifejlődött) hardver, ami a más gépekkel való kompatibilitást (és összekapcsolódást) biztosító nyelvi szoftver futtatását teszi lehetővé.
Közben látom, hogy Lucifer megint a hatékonyság farbával jött elő, Aristo sehol, így ezt később folytatom.