A szív lázadói
Rousseau szerint a történelem előtt az emberek természet adta egyenlőség állapotában éltek. Ez a megállapítás politikailag tévútra vitte a nagy képmutatót és utódait, de helyes, ha a nem az ész, hanem a szív dolgaira gondolunk. Az érzelmek, szenvedélyek, indulatok mindenkiben azonosak, miként mindenkinek, hacsak nincs benne az orvosi könyvekben, öt ujja, két szeme, egy feje, s egy nemiszerve van. Lady Chatterley, Seremetyev herceg, báró Mednyánszky a bizonyíték arra, hogy a társadalmi szakadék fölött van palló, melyen egymást megtalálhatják a rang és státusz szerint egymástól elválasztott emberek. Más kérdés, hogy a többség konformista, s subájához subát, gubájához gubát keres. De van egy radikális kisebbség, mely lázad. Lady Chatterley a kertészébe volt szerelmes, Seremetyev egy jobbágylányt szeretett, Mednyászky pedig kocsisok, bojtárok, bakák ágyában érezte jól magát. Utolsó szerelmét annyira szerette, hogy amikor a katona meghalt, sírhelyet vett magának mellette a váci református temetőben, mert vele akart együtt aludni az örök és végső álmot. Az Alkotmánybíróság örömére a báró festő kívánsága nem teljesült, holtukban sem engedték meg nekik, hogy egybe keljenek.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 20, 2009 @ 7:41 de. • válasz erre
Nem a történelem, hanem az emberréválás előtt. És nem is közvetlenül, legalább is az alfa hímeknek ez a nagyon karakteresen képviselt álláspontjuk.
A növényi lét! Az persze más volt…
És a szív dolgaiban is… Ott is hierarchia van, csak nem az észével azonos. Különben a báró akármelyik baka mellett hite szerint békésebben aludná örök álmát.
február 20, 2009 @ 8:51 de. • válasz erre
Az, hogy az emberek valaha is egyenlőek voltak, mint a szarkaláb a mezőn és hogy ők tényleg egyenlők azt nem tudom. De hogy a felvilágosodás elvezetett oda, hogy az ember megfogalmazott egy olyan Legyen országot, ahol azt vallják, hogy „magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre” az biztos.
Nos, tekintettel arra, hogy a „Van” nem választható, de a „Legyen” igen, én ezzel, mint „Legyen”-nel szimpatizálok. Lehet, hogy nem lesz, de nekem ez tetszik. (Egyébként a „Legyenek” nem azért vannak, hogy szőröstől, bőröstől legyenek) Azok a célok és törekvések tetszenek, amelyek ebbe az irányba hatnak, és azoktól ódzkodom, amelyek nem. Mindenki abba szerelmes, akibe szerelmes és azzal él, szerelmeskedik, aki ezt elfogadja. A törvény itt nem tehet mást, mint tudomásul veszi a felek döntését. A törvényhozó meg ezen dolga végeztével haza mehet, és maszek alapon csóválhatja a fejét.
február 20, 2009 @ 10:03 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Nekem az a kell ország szimpatikus, ahol azt vallják, “magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember az Éj királynője áriájának hibátlan eléneklésére, és balettáncosi pályára teremtetett”. Abban viszont egyetértek, hogy “A törvény itt nem tehet mást, mint tudomásul veszi a felek döntését. A törvényhozó meg ezen dolga végeztével haza mehet, és maszek alapon csóválhatja a fejét.”
február 20, 2009 @ 10:25 de. • válasz erre
Nézd! Meg kell próbálni népszerűsíteni a verziódat. Ki tudja, hátha benyelik az emberek. Mindenesetre az általam említett verzió egy birodalmat, egy Van-t alapozott meg, aminek ha vannak hibái – és vannak ráadásul súlyosak – nem ennek a Legyen-nek a következményei. Ugyanakkor, ha vannak erényei – és vannak – ahhoz ennek a Legyennek vastagon van köze.
február 20, 2009 @ 10:46 de. • válasz erre
Nem ironizálok! Melyik birodalomra gondolsz?
február 20, 2009 @ 11:07 de. • válasz erre
Bocsánat lemaradt.
Az idézet az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatából való.
február 20, 2009 @ 11:32 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Mi a szív dolgaiban a hierarchia? Talán arra gondolsz, hogy gyermekkori kondicionáltságunkból következne, hogy kit választunk, hogy a szerelemben is a győztes/vesztes kategóriáiban vagyunk csak képesek működni, hogy minél kevésbé vagyunk szuverén személyiségek, annál inkább így működünk?
február 20, 2009 @ 11:36 de. • válasz erre
Nagyon jó a cím. Én megtartanám későbbre is. Ha ezt a címet meglátnám egy könyvesboltban egy könyv elején, rögtön megvenném!
Az igazi élet mindig lázadó. Mindig.
Keveseké. Csak a bátraké. Mert jobban félünk a saját szívünktől, mint a haláltól… A szív igazi felforgató, olyan mint a szél, mint a hurrikán. Rombol és ismeretlen vidékekre repít. Kívül is, belül is… Erős alkat kell ahhoz, hogy a szív útját járhassuk. De csak így érdemes élni, azt gondolom. Vagyis nem gondolom. Tudom.
“Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon.”
(D. H. Lawrence)
Az idézetet egyébként anno pár éve olvasott Dolores LaChapelle: A megszentelt szex című tanulmányában találtam. Megvan a neten is.
A szív útját járni azt jelenti, hogy követem saját természetemet. Azt a természetet, amit Isten csak nekem szánt, amit csak én élhetek meg, olyan élményekkel és érzésekkel és gondolatokkal gazdagítva Isten szívét és elméjét, amiket csak általam élhet meg. Az emberi erkölcs nem az övé, az sekélyes maradt, abban nincs mélység és magasság. Ahogy Nietzsche mondja: ha egy fa az égig akar érni, gyökereinek a pokolba kell legyúlnia. Szenvedély nélkül nincs élet. A szenvedély: teljesség.
A vágy más. Az elme.
február 20, 2009 @ 11:42 de. • válasz erre
Számomra csak az olyan utakon való haladás
létezik, melyeknek van szívük,
bármely út lehet, melynek van szíve.
Ott utazom én,
és az egyetlen, aminek értelme van,
az út végéig haladni.
Ott utazom én, és
lélegzet-visszafojtva csak nézek, nézek.
Don Juan Matus
Évekig a mantrám volt ez a vers. Még most is az, mikor összecsuklanék, vagy feladnám. Akkor elmondom újra és újra magamnak. És a szívem megtelik élettel. Újra és újra.
A kincsem.
De odaadom, átadom. Hátha mást is vezethet.
február 20, 2009 @ 12:26 du. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#7):
Persze! E Ps: szerintem gyermekkori kondícionáltságunkból következik, de eredetétől függetlenül hierarchizál a “szív”, és erre a féltékenységig érzékenyek vagyunk.
február 20, 2009 @ 12:35 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#10):
Yes.
Különben, mikor a szív kinyílik, azt lehet érezni. Tényleg olyan, mint a rózsa. A keresztény miszticizmusban nem véletlenül ezzel a virággal szimbolizálták a szívet. A szív, míg nem hallgatunk rá, zárva van. Mikor kinyílik, az olyan, mint a rózsa nyílása. Ezer-sok szirma van és illata. És hallani.
Furcsa, de hang társul hozzá. Egy tisztán hallható belső hang. Ami az intuíció. Beszél.
február 20, 2009 @ 10:45 du. • válasz erre
Lucifer, megint nyertél.
február 21, 2009 @ 8:16 de. • válasz erre
Nem is tudtam, hogy verseny volt…
A két dolog szerintem együtt fejlődik. Mert a társadalom csak egy üres szó. Még nem látta senki. A társadalmat egyének alkotják. És ha nincs, aki élne a szabadsággal, akkor? Nézzük csak meg Amerikát. A világ legjobban ellenőrzött társadalma. Látszólag szabad, de valójában jobban irányított és ellenőrzött, mint anno a Szovjetúnió volt…
És Amerika prüdériája… Egyszerűen döbbenetes.
Ennek köszönhető, hogy minden szélsőség megjelent. A Ku Klux Klantól a melegmozgalmakig. A hippikorszakig. A pornográfiáig. A szabadosság nem szabadság, ez tévedés.
Annyira elfojtott és prűd A merika hozzáállsa a szexhez, hogy teljesen eltorzult. És nem csak a szexhez ilyen a hozzáállása. Először rabszolgaságba taszít embereket, utána meg győz kikeveredni ebből…
Szép dolog a hangzatosság. De csak hangzatosság, csak szavak. Üres szavak.
február 21, 2009 @ 10:41 de. • válasz erre
Válasz duende hozzászólására (#13):
A felvilágosodás nem az embert változtatta meg, úgy általában, hanem az ember gondolkodását a természetesről, a magától értetődőről, a jóról, a rosszról. Az ember Amerikában is hajlamos elnyomni a másikat, röghöz kötni, álmai megvalósulását intézményesen akadályozni stb. Az emberi csoport sehol sem csak a szabadságot biztosítja, hanem elnyom, konformitást követel, stb. Ez tény. A felvilágosodás, a Függetlenségi Nyilatkozat azzal hoz újat, hogy ezt nem tekintik természetesnek, nem tekintik magától értetődőnek. „Van egy álmom” – mondták az alapító atyák – hogy szabadok leszünk és boldogok. Van egy álmom – mondta King tiszteletes – hogy ez a színesek is szabadok lesznek és boldogok. Azt álmodták, hogy ez mindenkinek veleszületett joga. És ezek az álmok termékenyek lettek messze Amerikában éppúgy, mint Amerikán kívül. A szabadságot, mint értéket feltételezve érvényesen lehet jóról és rosszról beszélni. Ezt teszed egyébként Te is. Nem lett szabad és jó a világ, de talán szabadabb és jobb azzal, hogy a szabadság igényélésének pozíciójából érhetik kritikák a társadalmakat. A Függetlenségi Nyilatkozat után soha többé nem lesz természetes a rabság. Lesz, de nem természetes.
február 21, 2009 @ 12:01 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#14):
Hogy kialakult a ligatura egy olyan variánsa is, ami meglehetősen árulkodó önhittséggel magát felvilágosodásnak nevezi, nem vitatom, amiként azt sem, hogy csakugyan számos előnye is volt/van, szép dolgok is köszönhetőek neki, azonban a kép ennél picit árnbyalatabb is, árnyalódik is.
február 21, 2009 @ 1:59 du. • válasz erre
“A Függetlenségi Nyilatkozat után soha többé nem lesz természetes a rabság. Lesz, de nem természetes.”
Ez viszont igaz, valóban.
február 21, 2009 @ 6:28 du. • válasz erre
Duende, kissé sztereotípikusan látod Amerikát. Ajánlanék egy odautazást.
február 21, 2009 @ 6:46 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#17):
Mindig szívesen fogadom a bölcs tanácsokat. Mikor indulunk?
Elnézést, nem hagyhattam ki. Csak vicceltem.
Elmennék, szívesen, tényleg. Pláne, hogy az a búsképű Bush végre eltűnt a színről. Obama kihívás Amarikának, azt hiszem.
február 22, 2009 @ 8:29 de. • válasz erre
Furcsa és némiképpen meglepő, hogy bizonyos dolgok – tán a történelem félretanítása okán – megrögzülnek az emberek fejében és megváltoztatva a múlt narratíváját, bizonyossággá lesznek számukra. Pontosan ilyen a kereszténységről való gondolkodás is, pontosabban a róla való nem gondolkodás. Azok az eszmék, melyeket itt, világfordítóként, az alapító atyáknak tulajdonítotok egy bizonyos Jézus nevű embertől származnak. A függetlenségi nyilatkozat előtt, jóval több mint ezer évvel mondták őket. Mi több az alapító atyák maguk is – hitük szerint – csupán deklarálták, hogy ezentúl ők és az amerikai nép ezek szerint fognak élni. Az ember egyenlőségének, méltóságának és szabadságának gondolata a kereszténységből származik, a “felvilágosodás” nem tett mást, mint – helyenként bohózatba illő gondolati következetlenséggel – szekularizálni próbálta ezeket az eszméket. John Locke – aki szellemi atyja volt a nyilatkozatnak – az isteni parancsolatok világi igazolását kereste, semmi mást.
Bármennyire sajnálatos is ez, azóta sokszorosan kiderült, hogy ezek a fogalmak a logikus gondolkodás révén nem találhatóak meg, nem vezethetőek le semmiből, puszta szavak csupán egy végső instancia, vagy igazolás nélkül. A szekularizált erkölcs a “jó” fogalmának alapjául a sikert találta egyedül és mindannyian láttuk hová vezetett ez. Az ember – örök lázadó. Először szülei ellen lázad, azután a világ ellen, azután a természet ellen és mindezek megkoronázásaként – végső absztraktságában – Isten ellen, akit felelőssé tesz mindezekért. E lázadás során – szükségszerűen – a “jó”, a “szép” és az “igaz” fogalmai avítt relatív kategóriákká válnak – és elvész a megnyerni vélt emberi méltóság. Ha jogaim és méltóságom a másikban, a társadalomban vannak, akkor a társadalom, a másik ember az én Istenem. Mit mondjak, kegyetlen és igazságtalan istent sikerült választanunk.
február 22, 2009 @ 10:08 de. • válasz erre
Na persze nincs új a nap alatt, mindennek van előképe, de ebből nem következik, hogy az előképek ne mennének át maradandó és lényeges változásokon. A Jézushoz kötött tanítások Istennel kapcsolatosan hozzák elő például az egyenlőség eszméjét. Isten előtti egyenlőség. A tan egy pillanatig sem befolyásolta azt, hogy a tant követő társadalmak természetesnek találták a születéssel járó előjogokat és hátrányokat. A Függetlenségi Nyilatkozat nem, vagy nem csak Isten előtti egyenlőségről, nem valamikori boldogságkeresésről beszél, hanem arról, hogy mindenkinek az életében joga van hozzá. Azt az társadalmat – nálad tévesen = Isten – fogadják el, amelyik ezt biztosítja. Ezt tekintik legitimnek! És itt bejön a legitimáció új momentuma a folyamatos vizsgáztatás. Isten parancsa nem kívánt ilyen legitimációt. Istent nem vizsgáztatták, meghallgatták, és ítéletébe beletörődtek. (Isten velem volt / Isten elhagyott.) A társadalom hatalmasait vizsgáztatják. Ha van egyenlőség, ha van boldogsághoz való jutás jó, ha nincs rossz. Becsüljük meg / zavarjuk el vezetőinket. Ez így nyíltan történik és vannak olyan szabályok, technikák, amelyek mellett ez megvitatható és a cserék lebonyolíthatók. Ez azért az egyenlőség és a boldogságkeresés terén egy fontos figyelmen kívül nem hagyható történelmi mutáció. És visszatérve az eredeti kérdéshez, ahol a Függetlenségi Nyilatkozat hat, ott nem lehet születési jogokra hivatkozni és nem lehet hátrányokat maguktól étetődően elkönyvelni. A boldogságkeresés pedig mindenkinek elidegeníthetelen joga. Az egy másik, további kérdés, hogy e keresésben kinek milyen felelőssége és szerepe van, gondolok itt az egyénre és a közösségekre. De ez tényleg más ügy.