A törtető
A törtetőt nem szereti senki. Ő sem szereti magát. Ég benne a vágy, hogy többre, előbbre, magasabbra jusson, de ezt a vágyat csak növeli a kielégülés. A törtető nem bír az maradni, aki, ezért az akar lenni, aki nem ő. Mindig van valaki más, akit le akar hagyni, össze akar törni, le akar tiporni. És a sor sosem ér véget. Ő nem lehet az első, mert ő nincs. A törtető az istenek fattya. Isteni örökség a megállíthatatlanság, végtelenség, zabolázatlanság. Emberi szülőjétől azonban nem örökölt semmit, csak a halandóságot. III. Richárd nagyban, miniszteri ágyas kicsiben.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.
október 7, 2010 @ 8:32 de. • válasz erre
Al Pacino: egy fantasztikus filmet készített a III. Richárd jeleneteiből és a darab próbafolyamatáról. Richárd szellemjelenet után, abból ébredve elmondott, de Al Pacino által alaposan (ha ez lehetséges az eredetinél is zseniálisabbra, mert sallangtalanított, és mintegy a fentiek illusztrálását koncentrálóra) meghúzott monológjának átiratát közlöm alább:
Lovat! (Ezt és a következő mondatot Al Pacino tette be, Sahkespearenél itt nincs:) Országomat egy lóért! Kötözd be sebemet.
Irgalom Jézus! (felébred) Álom volt csupán.
Kék fények égnek. Holt éjfélre jár.
Hideg cseppek remegő húsomon.
Én én vagyok.
Tán gyilkos van itt? Nem. Dehogynem: én.
Szeretem magam.
Nem, sajnos nem. Gyűlölöm magamat.
Minden elkövetett gaztettemért.
Gazember vagyok. Nem, nem! Hazudok,
Kérkedj bolond! – Ne hízelegj, bolond!
Kétségbeesem. Senki sem szeret,
S ha meghalok, majd egy lélek se sajnál.
De miért is tennék, mikor én magam
Se tudom megsajnálni magamat.
Külön is kiemelném a számomra csak Al Pacino zseniális, önmagával vitatkozó előadásában hallhatóvá vált sorait:
“Tán gyilkos van itt? Nem. Dehogynem: én.
Szeretem magam.
Nem, sajnos nem. Gyűlölöm magamat.”
“Gazember vagyok. Nem, nem! Hazudok,
Kérkedj bolond! – Ne hízelegj, bolond!“
október 7, 2010 @ 9:21 de. • válasz erre
Az én törtetőm pontosan követi ezt a receptet. Kiváló képességei vannak, mindent elér, ami elérhető, csak azt nem hogy szeressék. Aki megpróbálkozik ezzel, az pórul jár, mert ha a szerencsétlennek van valamije, amire büszke, amihez kötődik, legyen az, az én-képe, a gyereke, vagy az ebédlőben egy fénykép, ez a valami kell neki. Hogy ő lehessen az első. Hogy ne legyenek előtte. Ha nem szerezheti meg, megsemmisíti, ha másként nem megy, hát megsemmisíti annak az érték voltát. Teszi ezt, mint maga az erő, mint egy mindent elnyelő fekete lyuk, ami – miközben mindent elnyel – semmit sem ad, semmit sem enged. Pusztításra született. Amit épít az csak csali, egy impozáns „eseményhorizont”, ami elfedi azt a nincset, ami mindenki elől titkolni való. Aki ezen túl merészkedik, az pedig sohase jöhet vissza, nehogy elmesélje, hogy ott nincs semmi, csak a pusztulás. De látjuk, mert csak pusztulás van. Ő is pusztul.
október 7, 2010 @ 9:39 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Leírásod addig tartom általános érvényűnek (mert a konkrét személyt, akiről írsz Te ismered) amíg azt nem írod: “pusztításra született“. Álláspontom szerint ugyanarra születünk, és van aki pusztítóvá alakul, van akiből kevésbé.
Különösen értékesnek találom azt az észrevételed, hogy szenvedését ő maga okozza (amiért azután bosszút áll!): “…mindent elér, ami elérhető, csak azt nem hogy szeressék. Aki megpróbálkozik ezzel, az pórul jár…” (én úgy finomítanám, hogy a szoptatással – vagy annak hiányával – kialakított alaphelyzetet reprodukálja, szemben azokkal (a nagyon kevesekkel), akik ennek korrekciójára képesek (nem a szoptatási helyzet, hanem következményei korrekciójára). Az építményt, amit Te csalinak nevezel, én inkább típushibaként kezelhetőnek vélem.
december 2, 2010 @ 1:20 du. • válasz erre
A fontoskodás ontogenezisét (az eddigieknél jobban) érteni vélem.