Anasztázia
Tihanyban I. András szobra mellett áll egy nő, a felesége, Anasztázia. A szobor felirata szerint ukrajnai illetőségű. Amikor olvastam a feliratot, fel sem fogtam, mit jelent. Most Ukrajnában járva megértettem a felirat üzenetét. Az új ukrán állam történelmet gründolván magának kisajátította a középkori orosz történelmet, melynek egyik jeleként áll most Tihanyban Anasztázia szobra. Szegény kárpátaljai magyar diákok azért nem fognak bekerülni a felsőoktatásba, mert érettségi címén ukrán tesztet kell írniuk egy soha nem létezett ország történelméből, irodalmából, mely arra kényszeríti őket, hogy megtagadják saját magukat, a földet, ahol ők és őseik születtek. Nem lehetnek mások, mint elmagyarosodott ukránok. Ráadásul a „fasiszta” bélyeg is rajtuk van. Ugyanakkor az eredeti ukránok, akik a magyarok oldalán Hitler csapataival küzdöttek a Vörös Hadsereg ellen, hősök. Nincs az a teszt, mely tisztességesen bevallaná a múltat. Helyette nemzetépítés zajlik, persze szigorúan az európaiság jegyében.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
november 4, 2009 @ 9:25 de. • válasz erre
A történelem a nem kívánatos disszonanciák és fájó hiányok története. A történetírás – a hasznosuló – e hiányok igényszerinti kitöltését, a disszonanciák összefésülését végzi. Persze csak Ukrajnában, esetleg Szlovákiában.
november 4, 2009 @ 9:29 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
De csak majdnem!
Tartok attól, hogy helyesebb úgy mondani, hogy “nem kívánatos, látszólagos disszonanciák“, és “látszólagos, de fájó“.
– és a legkevésbé sem hülyéskedem!
Ezeket a látszólagosokat cserélik fel az új államok történészei nem sokkal, de valóságosabb tényekre. Mert Anasztázia ukránosítása talán valószínűleg valóban tartalmaz pontatlan, itt-ott talán túlzó elemeket, de – különösen számukra – látni valóan igazabb, minden olyan – bármilyen elméleti kritériumnak egyébként megfelelő – elméletnél, amiből az következik, hogy ők nem voltak, vagy pláne az, hogy valamilyen értelemben nincsenek. Talán nem egészen az általuk állított formában, de valóban nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogy eddig a rajtuk kívüli világban szokásossá vált állítani! Hiszen akkor ők nem lennének, márpedig vannak! (Különösen telente általunk is, sőt szinte egész Európa által is tapasztalható módon.)
Amiként az addig történetírás apróbb, de akkumulálódó pontatlanságait is dákoromán elmélet, meglehet, túlzásokkal, de nagy vonalakban kiigazította
november 4, 2009 @ 9:41 de. • válasz erre
Ha jól értem a kiegészítést, és ha állami kitüntetésre és nyugdíjra vágyik az ember feltétlenül.
november 4, 2009 @ 9:44 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#3):
Nem. Abszolút félreérted.
Ami Neked régi, ezernél is több éves haza polgáraként lezárt történelem (és/vagy csak abszolút lényegtelen apróságok), az(ok) nekik létkérdés(ek). Nem elsősorban a a kitüntetés, és a nyugdíj, hanem a kitüntetés és a nyugdíj szempontjából is azért, mert a nemzeti lét kérdése(i).
Nem mítoszt gyártanak ezekkel, hanem (új) mítoszok születnek, de csak addig és azért, mert a nem mitikus gondolkodás berögzült előítéletének meglazításához olyan erőre van szükség, amit mitikusnak szokásunk nevezni.
november 4, 2009 @ 9:46 de. • válasz erre
Az hogy valami, valakik ma vannak, abból mi következik, hogy voltak is, vagy hogy lettek? (Ukránokon túl kérdezem)
november 4, 2009 @ 9:50 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Vagy az következik, hogy valami volt, vagy a semmiből való teremtés, és teremtődés, de azt megint csak mítosznak szokás manapság tekinteni.
Tehát így (racionálisabban, hogy valami már volt, ami nekik fontosabb, mint nekünk, de kiveszekszik, hogy nekünk is az, ha nem is fontos, de elismert legyen), vagy úgy (hagyományosabb módon, egy teremtő képzetével, vagy valóságával) a mitikus valóságosabb, mint a nem mitikus.
november 4, 2009 @ 10:26 de. • válasz erre
Ukrajna / Magyarország nem volt mindig és nem lesz mindig függetlenül attól, hogy az ukrán / magyar embereknek voltak elődei – valamilyenek – és egy kis szerencsével lesznek utódaik – valamilyenek. Az elődök és az utódok létezéséből következik valami a nemzetre, az országra, az államra? Ezek egyszer létrejönnek, majd eltűnnek. Az emberek meg élnek tovább. Az hogy vezetők arra törekszenek, hogy legitimációs célzattal, bármi áron múltat fabrikáljanak maguknak, az alájuk gyűrt szerveződésnek és hogy ehhez akadnak előnyöket remélő segéderők, hát ilyen az élet. De ennek félek semmi köze a történelemhez, a népek vágyaihoz, meg a mit tudom én mihez.
november 4, 2009 @ 11:07 de. • válasz erre
Valami volt, és valami lesz. Mindazok, amiket említesz, másmilyennek mutatkoznak, amikor ezek vannak, másmilyennek, amikor nincsenek, és megint másmilyennek, amikor úgy teszünk,mintha nem, vagy csak kevésbé lennének, mint amennyire vannak (voltak és lesznek), kb. ezt mondtam és (ha némileg másként is artikulálva:) mondom.
Az elődök és az utódok létéből (sok más mellett) a nemzet, az ország és az állam léte következik.
A(z ezeket) vezetőinek a törekvéseit ebbe belekombinálni azért felesleges, mert azok nem ezeknek, hanem ezek történetének részei, miként a népek vágyai is, amik ha egybeesnek a a felsoroltak létével, akkor erősítik azt, ha nem, akkor nem.
Hogy a “mit tudod te, mi” hogyan kapcsolódik ezekhez – egyelőre számomra sem világos.
november 4, 2009 @ 11:50 du. • válasz erre
Próbáljátok ezt a beszélgetés sorozatot lefordítani ukránra!
november 5, 2009 @ 8:55 de. • válasz erre
Nem hinném, hogy lenne ukrán paradigma, és a föntiek kívül esnének rajta. Azt hiszem inkább van:
a/ mitikus paradigma, amiből
b/ kiválik, önállósodik a nemzeti, és a maradék vagy tiszta mitikusként
c/1 vallásiba, vagy
c/2 birodalmibirodalmiba oldódik.
Valószínűleg és valóban csakugyan nehezen értenének bennünket az ukránok, de nem hiszem, hogy az ő készülékükben lenne a hiba. Szent Istvántól Hunyadi Mátyás haláláig nagyjából az ő mostanijukéhoz hasonló paradigma keretein belül voltunk-lehettünk, azonban 1867-ben egy birodalmiba tértünk át, és 1918, pontosabban Trianon óta nálunk ezzel keveredik a nemzeti. Egy olyan birodaloméval, ami nem így volt, de ettől még a nemzeti (paradigma) helyett folyamatosan nemzeti konfliktusokat generál.