Áruló?
Josephus Flavius, másképpen Joszéf ben Mattijáhu a világtörténelem legérdekesebb árulója. A zsidók rómaiak elleni felkelését viszonylag koránt otthagyva átállt Vespasianushoz és fiához, akiknek kedvence lett. Új szerepét azonban nem egyszerűen régi szerepe megtagadásában találta meg. Ő írta meg a háború történetét, mely látszólag a római propaganda érdekeket szolgálja, de a szöveg mélyén ott kavarog minden, amit Flavius elárult közösségében jónak tartott. Elismeri a rómaiak nagyságát, de még nagyobbra emeli ellenségeiket, a zsidókat. Ezzel kijátssza új urait, s hű marad Urához. Grüll Tibor írt egy csodálatos monográfiát Flaviusról, akit valósággal testközelbe hoz. Kár, hogy nincs Mónika show már, mert meg lehetne hívni, annyira él.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.
november 3, 2010 @ 9:36 de. • válasz erre
Áruló-e az, aki a margóról a hódító/civilizatórikus központba igyekszik. Ha csak egyszerűen dezertál; igen. Ha utat mutat; nem. Ha a dezertálásnak mutat utat; igen. Ha a felemelkedésnek; nem. És így tovább. Körülbelül innen indulnék.
november 3, 2010 @ 9:42 de. • válasz erre
Az árulót is elhelyeztem a galériában, és erre vonatkozó észrevételem ott írtam meg.
Flavius személyét az ott leírtak okán nem személyes különössége, hanem az emeli ki az árulók sorából (és teszi a bejegyzés címében is csak kérdőjelesen árulóvá), hogy nem egyszerűen fordított köpönyegén, hanem régi és új köpenyéből, köpönyege színéből és fonákjából egy újat eszkábált magának, ami a régiek szerint a régi fonákja ugyan de a régi fonákját hordók szerin túlságosan is az eredeti színére emlékeztet. Nemcsak a köpönyegforgatással, hanem a köpönyegforgatás közben is élt szuverenitásával.
Az őrült és a szent is a határon, és ezáltal kívül van, de az őrültnek azt az értelmet tulajdonítjuk, hogy addig, és nemcsak ne tovább, de addig sem, míg a szentnek azt, hogy arra (kellene, csak hát a gyöngeségünk, és Isten kegyelmének hiánya, ami nem ad számunkra elég erőt..).
november 3, 2010 @ 10:02 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Én azért nem (onnan indulnék, ahonnan javaslod), mert az általad leírt típus őrült. A centrum felől nézve azért, mert a nem dezertált, a sajátjai között azért, mert úgy beszél, mint azok.
Ráadásul szükségképpen meg kell őrülnie, mert nemcsak a közösség, hanem valamennyi tagjának a gondját magára veszi, nevezetesen mindenki felemelkedésének, és amíg ez nem biztosított, addig marad, tehát megbízás nélkül a közösség nevében alkudozik a lehetetlenről (arról, hogy a margó centrum legyen).
november 3, 2010 @ 11:17 de. • válasz erre
Miért kéne azért valakinek megbolondulnia, mert a centrum mintáit követve átépíti a perem intézményeit és ezzel beemeli azt a világ körforgásába. Ez érdekalapon elképzelhető, tehát tehetség és józanész mentén kivitelezhető. Egyébként a nagy birodalmak ezt csinálták, ebben voltak partnerek, amikor maguknál voltak és nem háborúztak.
november 3, 2010 @ 11:28 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Olyasfajta, de jóval kiterjedtebb zavar okán, ami miatt Flaviusról majd a margón levőkről kezdtünk ugyan el beszélni, de a fenti kommentedben alanyt váltottál. Az utolsóban már a centrumról beszéltél birodalomként, a megelőzőekben pedig egy általános alanyba oldottad fel a centrum és a periféria különbségét. Nekem ez az álláspontom, Neked nyilván más, én egyéb elfoglaltságom okán beérem ennek (általad nyilván részben félreértésen alapulónak, részben feloldhatónak gondolt) rögzítésével.