Árvalányhaj Isten kalapján

Most jó lenni szociálpszichológusnak Magyarországon. Soha ekkorra bizonytalanság, talajtalanság, fej nélküli lovaglás nem volt, mint ma. Válság van, melynek nem lelni okát, a legnagyobb szakértők is csak annyit képesek mondani, hogy majd elmúlik. Javas emberek járják az országot, s vajákot kínálnak, mely állítólag mindenre jó. Járvány van, melynek létét politikai álláspont szerint állítják vagy tagadják olyanok, akiket nap mint nap Mónika meg Joshi butit, őrjít és uszít. Nincs egyetlen fix pont sem, amiben bízni, hinni lehet. Rémhírek keringenek UFO-król, idegenekről, árulókról, látható és láthatatlan erőkről, melyeknek egyes-egyedüli célja ennek a kis népnek a tönkretétele, ahelyett, hogy hagynák, hogy árvalányhaj legyen Isten kalapján. S ez még csak a kezdet. Az ajzás folytatódni fog, a hisztéria megállíthatatlanul terjed, míg el nem jön a pillanat, amikor vége.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

4 vélemény ide: “Árvalányhaj Isten kalapján”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Talán jó lenne ez, talán még élvezetes is lenne, ha egyszerű megfigyelőként és nem részvevő megfigyelőként vehetnék ebben részt. Így nyomaszt.

  2. 2
    ZinczyKa szerint:

    A fukú lesz ez, attól tartok.

  3. 3
    Csepeli György szerint:

    S mint résztvevő, Döbrögi vagy Ludas M. szerepét alakítod?

  4. 4
    lucifer szerint:

    Balgáét.

Leave a Reply