Az elmaradt forradalom
Dahrendorf a ligatura visszaszorulásában és az opció előre törésében írja le a társadalom fejlődését. Ez a tendencia látványosan megtört, sőt visszafordult Magyarországon az egészségügyben. A legmerevebb s legkíméletlenebb kötöttség jellemi ezt a területet, ahol pár ezer főorvos kénye-keve szerint szenvednek s fizetnek milliók, míg el nem viszi őket a halál. Ungár László, aki maga is főorvos, szemtanúként az ÉS múlt heti számában kórboncnoki pontossággal leírja a rendszert, mely sosem fog megváltozni. Nincs forradalom, melyet betegek robbantanának ki orvosaik ellen, akik ellenérdekeltek abban, hogy a kötöttség rendszerét kiváltsa a szabadság rendszere. A legkülönösebb, hogy ezt a rendszert a betegek választási szabadsága működteti, akik megválaszthatják, hogy ki fossza ki őket. A pénz zsebből zsebbe megy. A betegek kétszer fizetnek. Fizetnek (bár nem mindenki) a költségvetésbe, mely az irracionális méretűre felduzzasztott kórház archipelagot működteti, másszor meg közvetlenül fizetnek feketén. Ungár beszámolója szerint a főorvosok kórházi osztályai közpénzen működtetett pénznyerő automaták, ahol eleve ki van osztva a nyerő és a vesztő szerepe. Az alorvosok sem lázadnak, mert reménykednek abban, hogy egyszer ők is főorvosok lesznek. Az egykori egészségügyi miniszter találóan mondta, hogy nekik a havi egy millió forintos fizetés vágyálom, a főorvosoknak rémálom
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található.
szeptember 30, 2008 @ 8:49 de. • válasz erre
Kamasz koromban engedve a természet és a kortársak unszolásának csajozni kezdtem. A kiszemelt tündér háta mögé mentem meghúztam a haját és vártam. Miután bekasszíroztam a maflást elgondolkodtam. Forradalom nem lett, Casanova sohase állt sorba nálam tanácsért, de azért taktikát váltottam s egyről kettőre jutottam. Az egészségügyi reformmal kapcsolatban sem tudnék mást mondani, hajhúzás helyett próbáljuk attraktívvá, perspektivikussá tenni magunkat, az ügyet. De vár a Hivatal!
A tanulmány remek a blog hátteréül. Egyébként is!
szeptember 30, 2008 @ 9:10 de. • válasz erre
Nyilván a kórházi széfek és a teljesítmény-volumen korlát sokat segítettek volna ezen… Szörnyű, hogy elmulasztottuk.
szeptember 30, 2008 @ 11:49 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#2):
Abszolút!
Ezért is foglalkozik nemcsak a bejegyzés, hanem a (hozzá a linken kersztül megadott) tanulmány is kizárólag az általad említett két témával.
szeptember 30, 2008 @ 1:43 du. • válasz erre
Pillanatnyilag vesztésre állnak Magyarországon azok a csoportok, amelyek a félfeudális maradványok, a szocialista társadalmi maradványok (sic, egymás mellett a kettő) ellenében egyfajta nyugatosodást, piacosítást, demokratizálódást kívánnának elérni.
Ez következik részben magának a nyugati demokráciának a “gyengeségeiből” is (v.ö. pénzügyi válság, a jóléti társadalmak tarthatatlansága, vitatható háború Irakban, a környzetpusztítás stb. ) részben a belső, magyar viszonyokból.
Olyan helyzet állt elő, ahol a hagyományok pártolói-haszonélvezői (a vármegye a közigazgatásban, a germán egészségügyi és oktatási rendszer) megerősödtek a modernizáló erőkkel szemben.
A (szocialista párti) kiskirályok és maradiságuk ellen fellépő, modernizálni akaró, szintén szocialista Gyurcsány nevét már ki sem szabad ejteni az országban, lassan már egykori szövetségesei körében sem!
Miközben városainkban a pedagóguslétszám leépítése van napirenden, addig pl. Szlovéniában a 14-20 fős osztályokban 2 (kettő) pedagógus vezeti az órákat! Az űlésrend nem az itthon megszokott germán módi.
A szlovének egyébként ugyanúgy ingyen gyümölcsöt adnak az iskolákban, mint a svédek.
Olvas-e valaki megyei lapokat közületek? Vajon mennyi hír szól az elektronokus iskolatáblákról, a korszerű oktatás eszközeiről, módszereiről – és mennyi a bezárandó iskolákról, az önkormányzatok súlyos helyzetéről, a helyi oktatáspolitikusok zsenialitásáról és irdatlan nagy demokrata voltáról?
Pedig a lényeg itt is ez volna: a palatáblától eljutottunk a digitális tábláig – de nem is beszélünk róla!
szeptember 30, 2008 @ 2:15 du. • válasz erre
Valóban furcsa olvasni a tanulmány azon sorait, melyek a piacot “külső” instanciaként, a függetlenség és az önszabályzás idoljaként tárgyalják. Pontosan most mikor a “piac” éppen látványosan “önszabályozza” magát az állam hatalma és az adófizetők pénze révén, a szabadpiac fellegvárában…
szeptember 30, 2008 @ 8:44 du. • válasz erre
A nagyapam azt meseli a haboru utan egy rovid ideig megszunt a halapenz. Nem tudtam azonban meg tole, hogy mivel ertek el, s azt sem, hogy utana miert tert vissza. Lehet, hogy elnek meg olyanok, akik emlekeznek a receptre?
szeptember 30, 2008 @ 8:46 du. • válasz erre
Forradalom és mosoly.
Voltam behálózottan a behálózott Hivatalban. A behálózott Hivatal telefonon személyes megjelenésemet rendelte el. Ahová hívtak oda rosszul hívtak. A behálózott Hivatal hálóján csak a kicsengő, kicsengő központi telefonszám. Mentem személyesen tovább. Aztán tovább. Egy középkorú asszony mosolyog rám. Boldog, a fia idén végez, férje nem iszik. Mosolygok, ez több, mint egy ötös a lottón! Ajjé! Ennek csak egyik része tartozik hozzá, a másikért át kell menni a város másik végébe! A Hivatal behálózva! Én behálózva! Örül, a gyerek jól beszél angolul, de mi lesz, ha tényleg kimegy Új-Zélandba? Tudja, hol van? Bólintok. Nagyon messze! Nem a születés helye és a hierarchia, hanem a választott kivívott funkció szerint a piac osztja a javakat, a lehetőségeket. A piac szabaddá tesz! Igaz csak a személyes függőségektől. Ezt nem kellett volna előhozni ez az ő fájdalmas pechje. De mosolyog! Egy picit úgy, ahogy a hülyékre illik. Irigylem a fiatalokat! – próbálok a bennem lévő ressentimentből valami vigaszszerűt kihozni. Mosolyog, nem érti, de látható nem is érzi, benne csak az anya ősi öröme és félelme. Ez a suba-lyuki ember közvetlen leszármazottja, vagy egyenesen reinkarnációja – próbálok ironizálni, de elbukom. Ő közben végzi a rábízott munkát a piac kordában tartását, nehogy a fia után a társadalmat is elragadja. Hátha ez az igaz embertől elvárható szolgálat, amiért fiát majd visszakapja. Mondanám, hogy ez nem ennyire egyszerű, mert, hogy az érdekek, meg a …, de hagyom. Ő mosolyog, behálózva érintetlenül. A mosoly állandó, csak el ne felejtsem!
szeptember 30, 2008 @ 8:49 du. • válasz erre
Válasz dcs hozzászólására (#6):
Talán a spontán hadikommunizmus.
október 1, 2008 @ 7:08 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Létezik más recept is. A szlovákoknál például megszűnt (persze nálunk jóval fejlettebb, un. államalkotó nemzet).
október 1, 2008 @ 7:12 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#5):
Tehát? Vissza a szocializmust? Vagy?
október 1, 2008 @ 8:17 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
Az önszabályozó piacgazdaság és a szocializmus pont egyidős. És úgy tűnik, sziámi ikrek. Minden kapitalista gazdaságot ellenőriztek, terelgettek. Az önszabályozó piacgazdaság a piacra és a gazdaságra vonatkozott, arra se teljesen, de a társadalom mindig védekezett. Lehet, hogy mai szemmel szerényen, de mindig volt szabályozás. (adó, munkaidő, mindig voltak feladatok, amit nem piaci alapon szerveztek stb.) Szerintem az értelmes kérdés nem az, hogy kell-e szocializmus, vagy nem, hanem hogy hol, és mennyi.
A 9 nem világos. A háborúkban, katasztrófák idején, csak a hiénák kérnek segítségükért pénzt. A magyar orvostársadalom pedig sohase volt hiénák falkája. A nemzetállamot se értem. Én rossz pillanatomban elmondok minimum húsz olyan érdekeltségi formát, amit nemzetállam ide, nemzetállam oda, ki lehet ajánlani a T Főorvosoknak, hogy jusson is maradjon is meg előre is menjünk. Az általam ismert főorvosok – nem hiénák – ilyen ajánlatokról nem tudtak beszámolni.
október 1, 2008 @ 8:23 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#11):
Szlovákia példájával arra akartam utalni, hogy egy posztszocialista országabn is megoldható a hálapénz megszűntetése.
A nemzetállami marháskodás OK, fölösleges, és öncélú.
október 1, 2008 @ 9:55 de. • válasz erre
Nem, Erik barátom, nem a szocializmushoz kell visszatérni, hanem a józan észhez, ahogyan azt Kant is javasolta. A józan ész pedig azt sugallja, hogy ha valaki, vagy valakik, mint esetünkben az amerikai nagybankok olyan hatalomhoz jutnak, mely képes egy ekkora ország, horribile dictu, a világ gazdaságának veszélyeztetésére, akkor azt korlátozni és ellenőrizni kell. Azt is sugallja a józan ész, hogy ezeket a hibás döntéseket nem bankok, vállalatok, befektetési alapok, hanem emberek hozták, akik felelősek ezekért a döntésekért és – a józan ész számára nyilvánvaló módon – helyet kéne állniuk értük. Mert vajon nem bicsaklik -é meg a józan ész azon, hogy egy eleve kétes követelést – mindegy hogyan – egy hosszú láncon keresztül adják veszik és mindenki keres rajta? Miből keletkezik a többlet pénz és a hozzá nyilván társuló többlet érték? Kérdezi értetlenül a józan ész. Számtalan ilyen kérdés van, melyet a józan ész fel is tett, már évtizedek óta, de képviselőit maradinak, fejlődésellenesnek, fasisztának vagy kommunistának titulálták, így hát a józan ész visszavonult egyetemi tanszékek és alternatív alapítványok hűvösébe és csak csodálkozott, várva a “na ugye megmondtam” felemelő pillanatát. Arra ugyan várhat.
Ahogyan a latin mondás mondja: “Akit az istenek el akarnak veszejteni, a józan eszét veszik el először.”
október 1, 2008 @ 10:22 de. • válasz erre
Aristo-nak #13-ra
Ha a józan ész volna a társadalmi szervező erő, akkor az emberiség történelme egészen másként festene.
De nem fest másként, s így megállapíthatjuk: az államkapitalizmus is annyira képes csak, amennyire.
A józan ész sok mindenre jó, de nem erőltethetjük rá se a társadalomra, se a természetre. (Ésszerű-e, teszem azt, hogy egy olyan nyüzige állat, mint az ember, kipusztíthasson száz- és ezerszámra fajokat?)
Ráadásul ésszerűség alatt mást-mást értenek a társadalmi csoportok is, sőt a különböző államok is.
Vagy létezik egy egyetemes ésszerűség? (Kanté az vagy Marxé?)
október 1, 2008 @ 2:51 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#13):
Ha a “visszatérni”-ből a visszát törlöd, részemről OK. (Tehát az általam inkább preferált forma, ami még nyilván finomításra szorul: a “józan észhez térni”/józanódni.)
Mert a hatalomhoz jutás útjáról (is) azt gondolom, nagyon is a józan ész útja. Kevéssé hiszem, hogy helyénvaló bárkiről is azt állítani, hogy őrültében (ráadásul dollár) milliárdok feletti rendelkezére tett szert/rendelkezéshez jutott.
Tehát a józan ész útját valahol ott sejtem, ahol a milliárdokhoz jutás, és annak veszélyes/veszélyeztető felhasználásáról való vélekedések nem nulla összegű játszma szabályai szerint képesek gazdagítani egymást. Mert nem nagyon hiszem, hogy az éhenhaló számára komoly vigasz, vagyí akár a józan ész jele/része lenne, hogy ő megmondta előre – és nem hiszem, hogy a veszlélyeztetés ilyen veszélyes következményei (éhenhalás) a veszélyeztetőket fenyegetnék. (Talán pont azért, mert a józan ész nagyobb dabaját használják, mint a használatuk módja alapján – egyébként a legtöbbször helyesen – vészt prófétálók.