Bilderin nagyon szép és főként pontos kifejezésével élve az érzékeny tér érzékenysége a(z illuzórikus) tér (a képsík) a kompozícióval (a térkomponáltság mértékével) arányos, amikor “egy szálló porszem el nem hibbant” ugyan, de maga a tér mégsem nem túlkomponált, mert akkor merev, halott lenne. Ebben és csak ebben az értelemben minden (nagyon jó) mű minimál. – A kiküszöbölhetetlen véletlen minimalizálása. Ennyiben minden (nagyon jó mű nemcsak részben – és ebben az értelemben – minimál) mű (nemcsak minimál, hanem) aleatorikus. Épp a kiküszöbölhetetlen véletlentől eleven. (Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam december 21-én.)

A (képsíkon, de ezáltal is végső soron a térbe) konstruált tér érzékenysége elsődlegesen méretérzékenység. Ennek tapasztalásához (és ezáltal megértéséhez) Lieber Erzsébet december 11-e sorozatának 28-as képét érdemes (például) megtekinteni (azoknak, akik rendelkeznek Facebook hozáféréssel), majd ezt követően ugyanannak a képnek a sorozat egészében látható kicsinyített változatát. A kicsinyítéssel a kompozíciót alkotó elemek közül jó néhány eltűnik, mert láthatatlanná válik, és ezáltal a képtér jobb oldali fele, megnyílik, mélyebbé válik, és ettől a kép szinte kettészakad. Másik, mert másként gyönyörű kép lesz: az ábrázolt tér (mnéret)érzékenyége feltárul, érzékelhetővé, és ezáltal elmondhatóvá válik.
(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam december 22-én.)

A méretváltozástól a kép a Facebookon látható eredetijénél a sorozatban látható kisebb méreténél olybá tűnik, mintha reflektorszerű égő a mélyből lőné előre a fénypontokat, amikhez a nagyobb képen közelebb látszik lenni, és jóval nyugtalanítóbb, nem olyan feszes rend része, amilyen képének ugyanez a kép tűnik kisebb méretben. Mintha a méretnövekedés elszívná a kép mélységét, talán általában is, és ha nem is síkba feszítené, de a síkhoz közelítené.
(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam december 22-én, a fentebb írottaknál néhány órával később.)

Ugyanígy tanulságos a december 11. sorozat első képe is. A sorozat részeként látható kicsinyített változatban az eltűnt (mert kicsinyített méretben láthatatlan) kompozícos elemek következtében a kép “billen”, a bal oldala”emelkedik”, ha pedig valaki veszi a fáradtságot és tovább kicsinyíti a képet (a legegyszerűbb módon, ha megosztja a Facebookon az első képet), akkor azt látja, hogy már nem a kép bal oldala emelkedik lebegve, hanem a jobb oldal zúg fel az égbe.

Innen háromfelé vezet számomra gondolati út:
1/ Képméret és képelhelyezés Tizianónál tapasztalható harmóniájához, aki látnivalón kalkulált a kép majdani helyével.
2/ A méretfüggetlenség, a kompozíció elméleti szigorításának a lehetőségéhez.
3/ A repetíció sorozatalkotó elvként való felhasználhatóságának lehetőségéhez (csak például, mint az egyensúly megtalálásának és elvesztésének íve, de akár köreként.

(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam 2012 január 10-én.).)
Az egyik legnagyobb szabású átalakulást akkor láthatják, ha megnézik ennek a Lieber Erzsébet képnek a kicsinyített, bélyegkép változatát. a kicsinyítéssel részben eltűnő, részben hangsúlyosabbá váló kompozíciós elemek következtében a némiképp démonikus talajra vetülő árnyék a a világmindenségként derengő térre boruló démoni árnnyá változik (és a nagyobb képméreten még tisztán látható két emberi láb a démon szarvaként sejlik a kicsinyített képen).

(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam 2012 január 12-én.).)
Nemcsak a kép – kompozíciós elemeinek módosulásától (némelyik kicsinyítéstől való “eltűnésétől, illetve a nagyítástól való megjelenésétől a kép plasztikai terének – a térviszonyai változnak meg, de megváltozik a plasztikai térben érzékelt anyag minősége. (Konkrétan és a művészettörténetben először a Kis éji zene 40-es képén, de – ha nem is ilyen mértékben – általában is.) A nagyobb képváltozaton még egyértelműen (igaz szándékosan elmosódottan ábrázolt és látható) fém (csatornafedél) a kicsinyített képen egy folyékony közeg körhullámaiként tűnik fel.

(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam 2012 január 16-én.).) (A kép, amiről írok, ezen a linken át tekinthető meg. a kiemelés tőlem: LE) “rájuk figyelve és összpontosítva a a képen látható árnyékok szakadékként sejlenek (de csak a kép nagyobb, a képre kattintással látható nagyobb változatán!). A kép plasztikai terében a talajra összpontosítva pedig árnyék alatt és a talaj fölött az sejthető , amire az árnyék a kép plasztikai terében vetületül. Így figyelve függőleges árnyék a vízszintesnek látszó felületen: az ezen a képen (is, bizonytalansági relációként is) kifejezett, de ezen a képen nem hullámzó bizonytalanság.”

(Az eredetileg 2011. december 1-én írt bejegyzést az alábbiakkal folytattam 2012 január 31-én.) (A kép, amiről írok, ezen a linken át tekinthető meg. a kiemelés tőlem: LE) “Nagyon furcsa, mert nagyon (szokatlanul méret)érzékeny kép. Bélyegkép méretben a Kis éji zene 49-es képével kezdődő árnyékképek folytatása. Kinagyítva nemcsak az árnyék lesz fává, de a képből az, ami a (nagyobb) képen látható.

(A fentiekkel kapcsolatban még lásd: A Bruegel távolság című bejegyzésben írottakat.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.

kedd, január 31, 2012 @ 8:00 de., (Képző)művészeti tárgyú bejegyzések, Diogenész szalonjában. • RSS 2.0 feed. • Hozzászólás • trackback