Ha lehet, próbáljunk a gondolatok direkt közlésénél maradni, amit kiegészíthetnek linkek, de így – ha csak linkeket (és ezzel a linkek nélkül nem érthető utalásokat) írunk, a követhetetlenség és a szétesés felé halad egy-egy bejegyzés kommentje.
Ha kérésem teljesíthető, OK, ha nem, :-/ , de még erről se itt folytassunk – ha elkerülhetetlen – módszertani vitát, hanem, ha lehet, a Csevegőben. Köszi!

http://luczifer-bazar.blog.hu/2009/01/24/identitas_2#comments

Jobbulást kívánok!

A történelemből tudjuk, minnél nagyobb egy birodalom, annál inkább központosításra törekszik. Egy hatalmas birodalom csak úgy működésképes, ha irányítható birkamasszává válik a társadalom.
A globalizáció efelé tart.

Tönkreteszi a kisembert, aki a két kezi munkájából szépen meg tudna élni, és közben azt csinálhatná, amire született, amit szeret. Életének célja, értelme lehetne. Tönkremegy így a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások, minden.
Gépesítünk, ezzel milliókat teszünk munkanélkülivé és bizonytalanná. A multi képes úgy lenyomni az árakat, hogy neked nem érdemes termelned, mert senki sem fog tőled vásárolni. Aztán beállhatsz a szalagjuk mellé dolgozni, minimálbérért.
Szépen ki van ez találva.
Csendes háború… Tényleg félelmetes.

Jung azt mondja, és nem csak ő, sok más bölcs ember is, hogy az emberi élet akkor értelmes, ha szellem hatja át, ha van mélysége, magassága, ha minden emberi lény kiteljesítheti önmagát. Enélül az emberi lét céltalan és értelmetlen.

Lehetséges olyan társadalom is, amelyben mindez megfér. Az, hogy vannak szabályok is, amik a közösségre vonatkoznak, de mellette élni és kiteljesedni is hagyja az embert.
De az nem lehet globalizál. Legalábbis, egyenlőre nem. Addig nem, míg az emberi lény szellemileg el nem éri a felső iskolát, vagyis indivídummá nem válik.
Szelelmi érettség nélkül nem lehet értelmes és boldog társadalmat építeni.

Nem tudjuk (mármint, hogy merre megy a történelem), tapasztaljuk. Tapasztalatainkkal pedig alapvetően két dolgot tehetünk, végeérhetetlen vitát kezdünk arról, hogy mit is tapasztaltunk, és közben toporgunk, korrigáljuk saját irányunkat, aztán vagy megint falnak megyünk, vagy a világbazárba érünk, ahol vagy van mit eladunk, vagy nincs, vagy van rá vevő, vagy nincs (ez utóbbi esetet nevezhetjük/tekinthetjük, ha metaforikusan is falnak), sőt, az utóbbi esetben – ha a maradék eszünk is elment – ösze is verekedhetünk, mivel szerintünk a Világban és a Nemzetközi Valutaalap stb. stb. direk megakadályozza, hogy tőlünk is vásároljanak, mivel a saját árulóinkkal összefogva az éhen pusztításunk a céljuk, mint azt Kövér Lacinak egészen egzakt módon sikerült vagy összehallucinálnia, vagy csak aktuálpolitikai okokból összeöszödölnie.

“Majd ha az ember kivágja az utolsó fát,
megmérgezi az utolsó folyó vizét,
kifogja az utolsó halat is,
akkor rádöbben, hogy a pénzt
nem lehet megenni.”
(Algonkin indián jóslat)

És ehhez képest magasról nem érdekel a produktivitást istenítő globalizmus, és az sem hogy megfeleljek egy totálisan ember és földellenes irányzatnak.

“harcolni” sok féleképpen lehet. A férfiak régen a nyílvesszőket tették a tegezükbe, mikor harcba indultak. Én a fakanalaimat kötöm a hátamra, és mindennap fölülök a lovamra, és teszem a dolgom. Sok ember meg tud változni, ha inspirációt kap, én ebben hiszek, és eszerint élek.

Hogy Lichtensteinben mit termelnek, termelnek -e egyáltalán valamit azt nem tudom. Tudomásom szerint ott főleg bankok és off-shore cégek vannak, amelyek pénzügyi válságot és adóelkerülést termelnek. Hogy ennek mennyi az értéke, azt könyvelő legyen a talpán aki megmondja.

A történelemmel nem lehet szembe menni. Ez kétségtelen. Egy baj van: honnan tudjuk, hogy merre megy? Így azután – társutasként is – könnyen szembetalálhatjuk magunkat vele. Továbbá, ha a jól és a rosszul sikerült “kapitalizmus” folytán egyaránt a futószalag mellett találjuk magunkat, akkor minek izgulni?

Kérdezem: minek a bizonytalanságában él a “magyar középosztály” – ha van olyan? Ha megnézed, a plazmatévé jövőbeni létének a bizonytalanságában, az pedig nem a “negatív”, hanem a predikátum nélküli modernizáció terméke.