Erik Satie zongoradarabjainak tanulmányozása valóságos és vélt összefüggéseket takar, melyet a zenetudomány és a misztika még nem tárt fel, nem beszélve a földrajzi megközelítésről, hiszen a kompozíciók születésének helye a párizsi “Auberge du Clou” kávéház volt, montmartrei kávéház, ahol Pierre Lasagnac ,a kevéssé ismert madame de Soliengenau és nem utolsó sorban Camille Roger Penetrans, a híres asztrológus mellett Sauget ,Gyagilev ,Cocteau vagy Massine is sokat tartózkodott. Satie, akire korán hatott Josephine Peladans “La Decadence Latine” cimű írása, e hangulatot belekomponálta korai zongoradarabjai némelyikébe .A “Gymnopédiák” melyekről tudjuk, hogy az ókori sportjátékok egyfajta himnuszainak utánérzése és amelyekben a “Walzer – karakter” a sohasem hallott és hallhatott ógörög zene tánclépéseinek egyfajta empatikus utánérzéses reprodukálása, nos, ez Satienak a maga egyszerűségében sikerült. Első gymnopediáját Mademoiselle Jeanne de Bret-nek dedikálta, afféle barát és múzsa abban a társaságban, ahol élt és alkotott. Jellemző a visszafogott és szerény harmónia eszköz, mellyel a keringő himnikus lüktetését lehet éreztetni egy kevés erotikával ,ami a 27- 28 ütemben egy meglepő F-dúr akkorddal /A G-dúr hangnemben/ meghökkentő, szinte Lassusra emlékeztető neorenessaince fordulatot ad. A rózsakeresztesekre utal az utolsó 4 ütem, melyben a középkori latin és gregorián afunkciós harmóniahasználat a misztikus és elfojtott szexualitást teszi puritán köntösbe. Ez Igen!
Bresson is írja ,hogy például Sarabandjai tánclüktetése valószínűleg a Gyagilevvel és Stravinsky-vel való barátsága révén oly szokatlanok,hisz a páratlan ütembeosztás mellett egy sztereotip 4 ütemes ritmusostinato bontja meg az archaikus érzetet, egyúttal természetesen megőrizve azt. Adam de la Halle furniturjai ,aki mint tudjuk asztalos is volt és nemcsak zeneműveiben készített intarziákat, mélyen hatott rá, az egynemű, a tagolatlan, a szinte alig változó zenében, ahol egyszer csak megjelennek efajta elemek.A Roland Manuelnek ajánlott első “Gnossienne” a maga funkciós egyszerűségével két helyen a “”Tres luisant” és méginkább a QUESTIONNEZ jelzésnél kilendítenek már-már megszokott nyugalmunkból.
Picasso-val való barátságának szép zenei találkozása az 5.-ik Nocturne, amely hasonlóan az eddig említettekhez zongora darab és amelynek diszkréciója P.Picasso :”Fátyoltánc” c. képére emlékeztet /1907/ és amely az Ermitázsban látható. Ajánlott még darabokat madame Cocteaunak, vajon miért nem monsieur Cocteaunak? – nem tudjuk. De Debussynek és Ravelnek is és talán legérdekesebb darabjaiból ,a “Pieces Froides” ciklusból Madame J. Ecorcheville-nek, a gyönyörű,a mozgalmas, a fehér bőrű, talán sápadt, festett, dámának .A neki szóló darabokban valószínűen nem ok nélküli az ilyen előadási utasítás: “Etre visible un moment” vagy pl. “Un peu cuit”, vagy leginkább “Encore”. Igen. Még ,még. még! Végtelenségig folytatható. Végül, de nem befejezve, H. Matisse a” Fehér kalapos nő” c. portréja, / 1919/ talán épp az előbb említett nő képi megfogalmazása. Mi volt előbb? Semmi nem bizonyos. De a korabeli francia, könyörtelen zene és művészet kritikus Vignesse Abelard de Sentimental a XIX. és XX. század esztétikai fordulópontjának tartotta. Úgy érzem, ezt meg kellett említenem, hogy ezután magam vagy bárki e darabokkal foglalkozzék.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.

szerda, július 20, 2011 @ 12:00 de., Diogenész szalonjában. • RSS 2.0 feed. • Hozzászólás • trackback