Cigánybűnözés
A wikipédia cigánybűnözés szócikkébe beleírva arra hívtam fel a figyelmet, hogy a kifejezés igazsága nem több annál, hogy a föld kerek, s a Nap este lenyugszik, majd reggel felkel, mivel kering a Föld körül. Hétköznapi tapasztalatunk ezt mondatja velünk, de az iskolában megtanultuk, hogy a helyzet fordított. Sokak élete ráment erre az igazságra, mely szembe megy a másik igazsággal, melyet mindennapi tapasztalatunk sugall. Nem tudjuk mi az, hogy cigány, miként azt sem tudjuk, mi az hogy bűnözés. A két kifejezést egymás mellé helyezve, nem tudásunk megsokszorozódik. Amit tudhatunk, az nem más, mint a bizonyosság, hogy saját magunk vagyunk. E bizonyosság lövészárkából nézünk ki a bizonytalanságok világára, melyet hétköznapi tudásunk kincsestára, benne előítéleteink, sztereotípiáink segítségével bizonyosságokkal telítünk. E bizonyosságok forrása nem kívülről, hanem belülről ered. Mi magunk vagyunk a cigányok, a bűnözők, én-ünk elfojtott, letagadott, menekülő alkatrészei, melyeket rávetítünk másokra, akiket cigányoknak, bűnözőknek és más egyéb deviáns fajzatnak tartunk és nevezünk. Ez az igazság éppen úgy szembe megy a mindennapi tapasztalat igazságával, mint Galilei igazsága az Egyház tanításával.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
május 7, 2009 @ 8:56 de. • válasz erre
Most akkor kerek a Föld, vagy nem?
május 7, 2009 @ 10:05 de. • válasz erre
És ezek az igazságok nem igen piacképesek. Különösen rontja a helyzetet, hogy nem ígérnek végleges megoldást. Nem arról van szó, hogy nagy nehezen belátjuk, hogy nem a Nap kering a Föld körül és ezt követően elégedetten átkattinthatunk egy valóságsóra, hanem az élet hoz egy másik problémát, amin megint tökölni kell. Nem hagyják az embert békében. Pedig az ember békét szeretne. Mindenáron. Akár azon az áron is, hogy nem gondolkodik. De ezen az áron nem árulják. Ezen az áron csak az életet lehet elkótyavetyélni.
május 7, 2009 @ 10:25 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
“…az életet lehet elkótyavetyélni” és mások életét is – átmenetileg, vagy ha annyit gondolkodni már neki sincs kedve, akkor végleg -megnehezíteni/lehetetleníteni.
május 7, 2009 @ 10:28 de. • válasz erre
Ha “a bizonytalanságok világát“, “bizonyosságokkal telít“jük, és “a bizonyosság, hogy saját magunk vagyunk“, akkor a bizonytalanság világát tdkp önmagunkkal telítjük, ami pontosan arra az eredményre vezet, amit a bejegyzés záró sorai írnak le: “Mi magunk vagyunk a cigányok, a bűnözők, én-ünk elfojtott, letagadott, menekülő alkatrészei, melyeket rávetítünk másokra, akiket cigányoknak, bűnözőknek és más egyéb deviáns fajzatnak tartunk és nevezünk“.
május 7, 2009 @ 11:29 de. • válasz erre
És itt felmerülhet a kiscserkész kérdése, hogy van-e kapcsolat az igazságkeresés és azok megértő alkalmazó hasznosítása, tanítása és mondjuk a társadalmi státusz között? Másképpen ugyanez, mitől várják a tekintélyt követelő társaink a tekintélyt? Attól hogy jóváhagyják uszulásainkat, vagy, hogy csillapítni igyekeznek azt? És melyiket teszik szívből? Amikor tekintélyt akarnak. Mert igaz az, hogy a bennem lévő sötétségért én vagyok felelős, de azért a világosság gyújtásában is van munkamegosztás.
május 7, 2009 @ 11:39 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Attól függ
(hogy melyik igazságot, és főként hol, és hogyan keressük).
Ps: aristo szerinted?
május 8, 2009 @ 8:48 de. • válasz erre
Na akkor irány a darázsfészek.
Ahogyan nézem a bejegyzés érvelésének irányát, úgy tűnik, a 2. számú érveléssel van dolgunk. Cigánybűnözés ügyben ugyanis kétféle elutasító érveléssel szoktunk találkozni. Az első igen egyszerű, azon alapul, hogy Magyarországon nem tartják nyilván az elkövetők származását, ezáltal nem állapítható meg, hogy az illető cigány, vagy nem cigány származású bolt. Ők tehát – a bejegyzésben szereplő metaforát véve alapul – azt állítják, hogy a vakok számára nem tudható, hogy a nap felkel vagy sem és miután semmiféle más magyarázat nem érvényes, csak a tapasztalatokkal alátámasztott – nincs napfelkelte, amiképpen cigánybűnözés sincs, pont.
A 2. számú érvelés iránya – a bejegyzésben leírtakkal egybehangzóan – az, hogy a “cigány” fogalma definiálatlan – CsGy még messzebbre megy, szerinte a bűnözés sem meghatározható – ezért mikor azt vizsgáljuk, hogy ki, mikor, miért lopta el a tyúkunkat semmit sem teszünk hozzá a dologhoz azáltal, hogy az elkövetőt cigánynak tituláljuk. Ez – általánosabban szemlélve – nyilván azt jelenti, hogy magyarok, franciák, vagy angolok sincsenek, hiszen ezek éppúgy nem meghatározottak. Az így gondolkodókat nyilván nem zavarják azok a tapasztalatok, miszerint vannak emberek, akik angolul beszélnek, fordítva van a kormány az autójukon, továbbá megint mások franciául beszélnek és – többnyire – nagy írónak tartják Racine-t. A magyarokról már nem is beszélve. Továbbá – ami a legérdekesebb – nincsenek rasszisták sem, hiszen amennyiben a cigány fogalma hiányos, vagy jelentés nélküli általánosítás, úgy a rasszistáé is az, nincs tehát cigánybűnözés és nincs rasszista bűnözés sem, csak azt nem értem, hogy akkor mi ez a nagy ordibálás?
Ez, így, nyilvánvaló szofista érvelés. Azt használja ki, hogy minden empirikus fogalom, miután deskriptív jellegű, számtalan kivételt tartalmazhat és ezek felől szemlélve a dolgot , hibás, vagy haszontalan. Csakhogy ez – következményeiben – például a modern természettudomány teljes elutasítását is jelenti, ha következetesen szemléljük. Empirikus általánosítás a napfelkelte fogalma is mindaddig, míg egyszer csak nem kel fel többé a nap. A híres Russell-i metaforával, a csirke számára az a törvény, hogy a gazdája reggelente megeteti, mindaddig, amíg egy napon etetés helyett kitekeri a nyakát és megeszi, megoldva ezzel a napfelkelte problémáját is a derék szárnyas számára, egyszer s mindenkorra. Az a fenomén, melyet cigánybűnözésnek nevezünk – a tetejébe – még ennél is furább, hiszen bár fogalmát az empíriából származtatjuk, csak akkor hibás, ha az akire vonatkoztatjuk nem cigány, tehát tévedtünk.
Összefoglalva létezik tehát a cigánybűnözés, pontosan azzal az empirikus tartalommal, amelyet tulajdonítunk neki, mert egy, az empíriából nyert fogalom elutasítása nem teszi meg nem történté azon tapasztalatokat, melyekből nyertük. Az, hogy elutasítjuk a “királyság” fogalmát, még fennáll az a furcsa tapasztalat, hogy van egy ember, aki a trónon ül, koronával és jogarral és mindenki engedelmeskedik a parancsainak…
május 8, 2009 @ 8:55 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#7):
május 8, 2009 @ 8:57 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#8):
Más szavakkal: a véleménykülönbségünk nemcsak elhanyagolható az egyetértésemhez képest, de kifejtése félreértésekhez vezethetne, így inkább – egészen kivételesen – nem nüancolok.
május 8, 2009 @ 9:25 de. • válasz erre
Aristo-nak igaza lenne, ha az emberek egymásközti viszonyai hasonló logika mentén lennének kutathatók mint a nem emberek közötti viszonyok. Ez szintiszta pozitivizmus, mely különben nem jellemző rá, akinek minden második szava az erény. Természetesen minden van, amit Aristo ugy szeretne beállítani, hogy szerintem nincs. A különbség kettőnk között, de ez nem most derült ki, hogy szerintem másként van, mint ahogyan Aristo gondolja. Szerintem amit Aristo problématlanul a “van” világába sorol, az sérülékenyebb, kaotikusabb, szenvedéstelibb mint ő gondolja. Ettől persze még hatékony lehet önmaga számára, s azoknak, akik nem szeretnek belenézni a pokolba.
május 8, 2009 @ 10:15 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#10):
A (szadistáktól eltekintve) a pokolba tényleg nem öröm belenézni, de hülyének lenni sem ifizetődő, így mindenki – és azt hiszem abszolút individuális módon – maga állítja be a mag kínzó/hülyeség arányát. Hogy saját tudattlan késztetéseinket vetítjük ki és ezért látjuk viszont (bűnként is, hülyeségként is, és másként is) nemhogy nem vitattam, és nem is vitatom, állítottam, és állítom.
Állítottam és állítom viszont, hogy projekcióink iránya nem puszta véletlen, nem elménk játékának eredménye csupán, hanem társadalmilag kettősen determinált. Egyrészt (akár tudományos tétellé jegecesedett/hagyománnyá dermedt) előítéletektől intencionált, másrészt ezek a hagyományok kijelölnek az előítélekthez (a hagyomány, és olykor a tudományok által) kapcsolt viselkedés típusokat, melyek az életkörülmények és kulturális adottságok (azaz ismeretek) függvényében elkerülhetőek, vagy (“szerep”)személyiséggé (adott esetben a bűnös szerepévé) állnak össze.
És ez az “összeállás” (ezek az imágók) nem pusztán elménk (főként nem önkényes) (és végképp nem önkényesen, a többség ellenére megváltoztathtató szabályú) játékainak terméke(i) csupán. Az összeállás szabályai valóban másként egzaktak, mint a newtoni mechanikáé, de a kvantummechanikának már inkább rokonai, mert statisztikai alapon, valószínűségek mentén működnek és hatnak, egyrészt.
Másrészt ha azt hallucinálhatom is csupán (szerencsémre nem teszem ezt), hogy az ördögöknek etnikai hovatartozásuk is van, a bűnelkövetést nemcsak a véletlenek játéka befolyásolja. És a megélhetési bűnözés ellen biztosan nem a leghatékonyabb eszköz a rendvédelem és a rendvédelmi szervek erősítése, de a parttalanná vált szociálpolitikánál csak a magántulajdon és az emberi jogokról való nemcsak hiábavaló, de álszent prédikáció a (nemcsak) hatástalanabb (de ellentétes hatású, mert képmutatásával nemcsak genreálja, de gerjeszti is – és nem is csupán az előítéleteket -, de azok képviselőit. Röviden nem csökkenti, hanem növeli – a komplex összetevőkre visszavezethető – bajt, mindannyiunk baját).
május 8, 2009 @ 10:38 de. • válasz erre
Hát, pozitivistának még nem neveztek mostanában…:))
Az erkölcs és az erény fogalmaival szándékoltan nem operáltam, mert az a tapasztalatom, hogy azzal csak értetlenséget váltok ki. Az előző szösszenet a liberális fogalom-nihilizmus néhány logikai ellentmondására kívánt rámutatni. Szerintem nem járja ugyanis, hogy mikor a “rasszistákat”, “kirekesztőket” és kitudja még mely ördögfajzatokat kívánunk bírálni, akkor érvényes egy fogalmi-logikai eljárás, mikor a cigányokat, pederasztákat sít. akkor meg nem. Csak.
Készséggel elfogadom, hogy “sérülékenyebb, kaotikusabb, szenvedéstelibb” a világ, mintsem azt merev fogalmi-logikai terminusokban felvethetnénk, vagy megérthetnénk. A helyzet azonban az, hogy a világ a “rasszisták” számára is ilyen. Ha az egyik esetben gyakorolnunk kell a keresztényi szeretet és megbocsátás erényeit, tekintettel a körülményekre, miért ne kéne ugyanígy tennünk a másik esetben is? Probléma továbbá az is, hogy amennyiben elutasítjuk, illetve szűkösnek tekintjük a pusztán logikai kérdésfelvetést – utalva holmi aszeptikus elefántcsonttoronyra – akkor vajon hogyan közelítsünk a világ kaotikus dolgaihoz? Az un. társadalomtudományok, így a CsGy által is művelt szociálpszichológia is, vállalt programja, hogy a valamiféle “tudományos” leírását kívánja adni az emberi társadalomnak, méghozzá az ósdi teleologikus módszer helyett,az egyedül igaz, “kemény” természettudományok erősen matematizált megközelítésével. Örömmel látom, hogy e kísérelttel szemben érzett fenntartásaim a tudomány művelői között is megértésre találnak.
május 9, 2009 @ 8:43 du. • válasz erre
Eriknek: terészetesen nem véletlenszerű a projekció, Pygmalion Galateát keltette életre, hiszen ő volt az alkotója. Az emberek nem Rorschach tesz foltjai.Ráadásul, akire a projekciók irnányulnak, az is projektál. Interaktív, kollektív, söt történeti terepen járunk.
Aristonak: senki sem kivétel, a rasszista éppen úgy részt vesz ebben a játszmában mint az emberi jog védője. A természettudományok erősen matematikai megközelítése távolról sem paradigmája a Cs.Gy. által is művelt szociálpszichológiának. A kettő konvergál, a káoszelmélet jegyében. A végén a lét marad.
május 10, 2009 @ 9:01 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#13): így már részemről rendben. Legfeljebb azzal egészíteném ki, hogy a vallás regulatív funkciójának meggyöngülésével a projekciók iránya részben bizonytalanabb, részben kontrollálatlanabb lett. Úgy válhat angyallá és vagy ördöggé valaki, hogy mind az angyalság (a profán szentség), mind az örödgség, a gonoszság kritériumai jóval inkább (csak) tapasztalatiak, és mint Kanttól tudjuk a tapasztalat teória nélkül vak… Illetve, mint ugyanott kifejtem, csak negatívan, tiltás formájában ráadásul ellentmondásosan kifejtettek (vö. gyűlölet beszéd, versus szólás szabadáság stb).
május 10, 2009 @ 11:26 de. • válasz erre
Nemcsak a vallás, hanem általában véve minden tekintélyen alapuló tan és intézmény regulatív erejének meggyengülésével számolhatunk, összhahgban a vilég entrópia feétörténő megállaíthatatlan haladásával. Ami egyfelöl hátrány, másfelöl viszont előny, hiszen a kaoszban, mint már erről szó volt, a kis innovációknak is óriási jelentőségük van. Az egyén felértékelődik ebben a rendszerben, sokkal több függ tőled, tőlem, mint korábban, a sors külső erőből belső programmá válik. Ezért vélem úgy, hogy a legfontosabb ismeret, az önismeret. Irány a déloszi szentély! Találkozzunk ott.
május 10, 2009 @ 12:31 du. • válasz erre
Ezt pozitív élményként át is lehetett élni. A gazdaságban valós dereguláció ment végbe. Nem egyszerűen úgy, hogy csökkentették a beavatkozások számát, hanem, hogy a „külső” a szabályozásért felelős szereplők hatásfoka csökkent. Úgy tűnt káosz lesz, de megjelentek az önszabályozó mechanizmusok. Ebből kijöhetett volna valami jó is, ha a maradék erővel pl. osztogatással és egyéb piacidegen, a piac fejlődését visszavető megoldásokkal nem tették volna tönkre a kialakuló konstrukciókat. (Az osztogatásnak itt nem a szociálpolitika a terepe)
május 10, 2009 @ 12:54 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#15):
Igen, és ebben egyetértünk.
Azt sejtem ugyanakkor, hogy a tekintély (és a “felettes én normatív része) az apaképre, az apakép a rettenetes anya imágójára vezethető vissza, és ebből következően is individuális, amit a valahol (talán!) a rettenetes anya kép apaaképpé való áttétele idején kialakuló istenképzetek reguláztaak, úgy, ahogy, amíg az isten jelentésének vélt értelem több volt a babonánál. Azóta is több, de csak individuálisan, a legtöbbször csak (a többiek számára) bolondérikénet.
május 10, 2009 @ 4:11 du. • válasz erre
A látszat csal. Éppen ellenkezőleg van, a végletesen individualizálódó világban az individuum szerepe radikálisan leértékelődik. Egyedül maradván, egyre kisebb hatalma lesz az őt körülvevő világ dolgaira és szükségképpen elbukik, azok csapásai alatt, akik továbbra is valamiféle közösségként működnek. A média-vezérelt, hedonista társadalomban a sors valóban programmá lesz, csak ez nem az egyén programja, hanem az őt manipulálóké; a sors azonban – bármilyen legyen is – kétségkívül az övé. Akit az istenek el akarnak veszejteni, először elveszik az eszét, ahogyan Euripidész mondja, ránk pedig nagyon haragszanak.
május 10, 2009 @ 4:33 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#18):
amelyben az igazság valahonnan frankfuirt felől hallik, csak elmanipulálják követésétől a derék és jóravaló embereket.
Értem. Egy alkoholista apa, pláne, ha már a dédszülei is alkoholisták voltak, és egy az elmebaj határiáig önállótlan anya, valamint a szintén alkoholista és hülye tanárok nevelik a felcseperedőt, akinek ezúton kialakuló individualitása durva manipuláció áldozatata lesz/lenne, ha a TV-ben meghallja, hogy a macskája szőre fényesebb lenne, ha lenne macskája és azt egy bizpnyos tápszerrel etetné és/vagy ha megafonból azt ordítják a háza előtt, hogy zárkózzék, be mert jön az MSZP kommandó, hogy az utóbbi némi okkal valóban manipulációnak nevezhető, arra hajlok, de ezzel együtt is kissé partalannak vélem a fogalmat. Individualizáltnak,
Euripidésznek viszont szerintem is igaza volt, és ma is ül, amit mondott.
május 10, 2009 @ 5:32 du. • válasz erre
Nem kötelező élni. A hajdan volt 1000 nyelvi közösségből ma jó ha 40-50 megmarad. Kivesznek azok a társadalmak, melyek nem képesek uj egyensúlyt teremteni a kollektív és az individuális is között. A miénk jövőjét Vörösmarty már megírta. Míg a vég el nem jön, arat a Tesco, a TV2 versenyez az RTL-lel, s persze megyeget a MÁV. Utána semmi.