Diogenész szalonja
A szalon a nyári szünet idejére Csepeli György bejegyzéseinek helyén nyílik meg 2011 július 1-én.
Maga a szalon régóta alakul, de csak nemrég jutott eszembe, hogy Diogenész legyen a házigazdája. Az pedig, hogy megnyissam csak néhány perce. Arról, hogy elhangzott az első megjegyzés.
Ez a rovat a szalon (sutyorgó) a szalonnal kapcsolatos, de nem az ott éppen zajló beszélgetéshez kapcsolódó megjegyzéseket összegzi, ráhallás és -látás nyílik a szalonban zajló beszélgetésekre is, és asztalokra is.
Asztalok:
Filozofikusok asztala:
I. Móricka asztal (akiknek mindenről politika jut eszébe)
II. Móricka asztal (akiknek mindenről az jut eszébe)
III. Móricka asztal: sütöde
Megértő és kibékülő (kisszoba)
Megjegyzések:
Kéreghiányosakról:
II. A kritikus rosszindulatról
Meni (inkább maga elé mormogott) megjegyzései:

június 15, 2011 @ 4:39 du. • válasz erre
Mint székelyember az eredetileg petrencerúdnak faragott gyufaszállal, ha (jól kitalálom, és el nem *om), Diogenész szalonkának működnie kellene. Ugyanis filozofikusak a látogatók.
Ebben a hónapban a messze leglátogatottabb oldal az ironikus észrevételek. Kétharmad annyian látogatták a derülőt, ami felfogásom szerint szintén filozofikus.
Több mint fele annyian, mint az ironikus, a szofista észrevételeket, és épp fele annyian látogatták a dühöngőt, és majdnem ugyanannyian a kikérőt. Ezt követően pedig az Egyedül című bejegyzést – tehát elvileg lesz/van idejük szalonozni.
június 18, 2011 @ 9:03 du. • válasz erre
Mint fent látható is, olyasmin gondolkodom, hogy a szofista megjegyzések átkeresztelem filozofikusok asztalává, és most, ahogy ezt írtam jutott eszembe, hogy a Kikérőt talán sértettek asztalává.
És itt valamelyest szisztematizálom az igencsak vegyes témájú megjegyzéseket.
Az ironikus észrevételeket pedig talán összevonom a derülővel, de még nem találtam meg ehhez a megfelelő (“asztal”) nevet. Erre is, másra is várom a szalonlátogatók javaslatait
június 25, 2011 @ 3:43 du. • válasz erre
Válasz Kálmán hozzászólására (#20 Bumeráng):
Válasz Aristo hozzászólására (#22 Bumeráng):
A(z eddig Aristo és Kálmán) társ házi-gazdaságára való felkérés(e) elsődlegesen) témák (néhány soros, de akár oldalas) felvetését jelenti, és abban különbözik a minden látogató számár adott lehetőségtől, hogy ezeket, a felkért társ házigazdáktól származó írásokat az első adandó alkalommal, és minden változtatás, vagy arra irányuló kérés nélkül közlöm.
június 25, 2011 @ 4:41 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#3):
Kedves Erik! A felkérést köszönöm. Elismerésnek tartom. Ha értelmes(nek vélt) gondolatom, azt közölni fogom.
(szolgálati közlemény: nem tudok hozzászólni a Bumeráng és a Kikérő rovatokhoz, azaz nem jelenik meg a kommentem, pedig többször próbálkoztam)
június 25, 2011 @ 5:01 du. • válasz erre
Válasz Kálmán hozzászólására (#4):
Ps: köszönöm a szolgálati közleményt! A “motor” érthetetlen okból spamnek tekintette őket,
az egyiket nem is tudtam visszahelyeztetni, de átmásoltam. Ha máskor is adódnék ilyen probléma, egyszerűbb, ha a luxerik{kukac}gmail.com címre egyből küldöd emailben, és ha a rovatot is megjelölöd, akkor egyből (ahogy látom) teszem ki.
június 25, 2011 @ 7:14 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (Bumeráng#27):
Ha megengeded, írásod szívesen közölném akár bekezdésenként több részben, hogy ne keveredjenek a témák, de ha egyet írsz, az is remek!
június 30, 2011 @ 9:47 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (Derülő#87):
Nem világos számomra, hogy mivel nem értesz egyet, hiszen:
1/ Az idézeteknek nemcsak külön helyük van a blogon, hanem magam elsőként használtam ilyen célra.
2/ Ha a katolikus pap ír a blogra, megtiszteltetésnek tartom akkor is, ha esetleg prédikálni kezd (ebben az esetben persze aktualizálom azt a rovatot, amelyet addig tartottam életben, amíg az ennek használatára képtelen urat ki nem tiltottam. Azóta, de nyilván nem örök időkre, fölösleges a rovat, amelyet szívesen aktualizálok, ha túláradó érzelmeid meggátolnak abban, hogy akár saját, akár az említett atyával azonos álláspontod ne “márpedig ez az igazság” alapon mintegy kinyilatkoztasd, hanem gondolatilag – tehát a “nem úgy van!” érzelmi kitörését valamelyest meghaladó fejlettségi foknak megfelelően – a bejegyzés tárgyához kapcsolódóan fejtsd ki).
Ps: Azt talán számodra fölösleges hangsúlyoznom, hogy sem az “érzelmi kitörés” számodra és számomra eltérő referenciája, sem annak úgynevezett helyes használatának az eldöntése egyik bejegyzésnek sem tárgya. Annál is kevésbé, mert az eldöntés nem is lehet, legfeljebb az erről kialakuló beszélgetés lehet szerény adalék az ebben a formájában sem lezáruló az emberiséggel egyidős vitatához.
június 30, 2011 @ 11:36 de. • válasz erre
Amikor a kifogásolt kommentet írtam, még nem láttam, hogy van az idézeteknek helye.
Én azért teszek különbséget a katolikus papok között.
A többiben igazad van. Elfogadom.
június 30, 2011 @ 11:50 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#8):
A kommented nem kifogásoltam, hanem nem helyénvalónak véltem, de létesítettem neki helyet, amit nem is láthattál, lévén kommented hatására részben aktualizáltam, részben attól függetlenül átkereszteltem.
Én a papok között – még felekezetük szerint sem – teszek különbséget. A pai funkciót betöltő személyek között annál inkább! Ha van kedved folytatni ezt a csevegést (és ezt nemcsak Neked írom) írj erről néhány sor (lehet kommentként is, és csinálok belőle némi (de a szöveget változatlanul hagyó) kontextualizálással bejegyzést, és leghamarabb 17-én megjelenik a szalonban. (Addig 17-ig vannak előkészítve anyagok.)
A többi ezzel kapcsolatos kommented akkor, a föntiek fényében válasz nélkül hagyom.
június 30, 2011 @ 11:54 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (Elszemélytelenedő#4):
Kedves Erik, mivel jelenleg nehezen írok, ezért igyekszem idézetekkel , minél kevesebb szöveggel kifejezni a mondandóm. Ezért is, csak találomra beírtam a googleba “sorokkal tisztelgő előtt” szavakat. Próbáld ki te is, s már is más megvilágításba kerül a “tisztelgés” szó. Ugyanakkor,én is gondolkoztam, hogy használjam-e ezt a kifejezést, de azt hiszem (ha természetesen egy blogban írottak nem kerülhetnek abba a dimenzióba, amiről Ady ír) mégis az itt leírt gondolatok,nemcsak elvezethetnek Csepeli György egyéb műveihez, vagy igényt támaszthatnak hiányzó filozófia vagy egyéb műveltségünk pótlásához, akár az általad, vagy Aristo remek megnyilvánulásai, vagy éppen mások reagálásai révén, mégis elvezethetnek abba az értelmezési tartományba(ha nem is teljes mértékben megfelelve annak) amiről az Ady vers szól. Mind ez akkor is érvényes, ha csupán az “élet élni akar” állandósult szókapcsolatot szeretted volna kiemelni. Legyen az én bajom, ha én többre is gondolok!
június 30, 2011 @ 11:56 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#10):
Kimaradt az általad után “írottak” (azaz Lux Erik által) kifejezés. Mégiscsak igaz az érzelmileg fokozott állapot!
június 30, 2011 @ 11:59 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#10):
Ötletedre, hogy mit írjak a googleba ugyanaz vonatkozik, amit fentebb már írtam, ha fontosnak tartod, akkor írd meg néhány sorba, és az ott leírtaknak megfelelően bejegyzés lesz belőle, ami másoknak is hasznára válhat. Annak javaslását, hogy az éppen végzett tevékenysége helyett mit csináljon inkább valaki, még saját gyerek esetében sem tartom megfelelőnek. Ha nagyok azért, ha kisebbek, akkor még kevésbé.