Általánosító
Olyan hozzászólások helye, amelyek a bejegyzésben felvetett témát nemcsak egy általánosabb probléma egyik aspektusának vélik, de erről az általánosabb problémáról kezdeményeznek eszmecserét, illetve olyan kommenteké, amik egy-egy hozzászólást ilyennek vélnek, és így reflektálnak rá.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.
december 24, 2010 @ 3:33 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (Féltehetségek#5):
Te mintha egy olyan előfeltevésre alapoznád a vélekedésed, hogy – bármi történjék is – “lesz még egyszer ünnep a világon.
Én némely bejegyzésnél hajlok arra, hogy függetlenül a majdani ünnep bekövetkeztétől nem mindegy, hogy mi történik, és ezért a majdani ünnep bekövetkeztétől függetlenül érdemes a bejegyzésben felvetett témát “körüljárni”.
január 31, 2011 @ 10:56 de. • válasz erre
Kedves Kálmán, ha a blog jobboldalára vet egy pillantást, láthatja, hogy ez a rovat , amelyben válaszolok Önnek a Csevegőnek nevezett rovatok egyike.
Ön a bejegyzésben használt metaforát “nem tartja jónak”, hogy jó, vagy nem jó egy metafora, az egyrészt esztétikai kérdés, és ízlésről vitatkozni… Másrészt azt is írja, hogy (a magyar egészségügyben) “nem ilyen egyszerű a helyzet, sőt egyáltalán nem az”.
Ha egy találóbb metaforát tud (és hajlandó leírni nem a magyar egészségügy helyzetéről, hanem a bejegyzés tárgyáról a magyar egészségügy – ebben az összefüggésben és ilyen terjedelemben nyilván csak metaforával jelezhető – helyzetének összefüggéséről a sajnálatos haláleset (épp) Thaiföld való bekövetkezésének összefüggéséről), én örömmel olvasnám (itt) és nemcsak arra korlátozódóan véleményeznem, hogy az nem úgy van, ahogyan azt az Ön által javasolt metafora sugallja.
A bejegyzések tárgyáról való beszélgetésnek azonban nem a legszerencsésebb módja, ha valaki csak annyit állít, hogy nem úgy van, ahogyan a bejegyzés állítja, mert erre mit lehet válaszolni?
Vagy azt, hogy: bizony nem, vagy azt, hogy dehogynem, vagy egy vállrándítással elintézni mindkettőt. Ennek a blognak azonban nem az a célja, hogy egy-egy kérdésről virtuális népszavazást tartson, hanem az eszmecsere. Ebben az esetben akár a bejegyzés eredeti tárgyáról, akár az Ön (Ön által jobban tartott) metaforájáról – ha azt hajlandó legalább néhány sorban jelezni.
január 31, 2011 @ 7:18 du. • válasz erre
Első hozzászólásom amolyan “próba” volt, valamint nem volt elég időm, ezért maradt rövid. Köszönöm a bátorító reakciót.
Thaiföld
Mit sugall a törvény? Orvost egzotikus úttal korrumpálni csak akkor szabad, ha megvan a szakmai támogatás látszata, azaz a környéken az adott időben szakmai rendezvényt rendeznek.
A törvény rossz. Nem arra ösztönöz, hogy a támogatás valóban szakmai legyen, hogy a korrupciónak legyen pozitív szakmai hozadéka, hanem megnehezíti a nem szakmai korrupciót.
Jó törvény esetén ilyen nem fordulna elő: az orvos a szakmai támogatást választaná. Medence közelébe se kerülne, se Thaiföldön, se máshol. A gyógyszergyárak eladásösztönzése a szakmai haladás elősegítésére lenne befogva.
És akkor rákanyarodnék a rabszolga-rabtartók metaforára.
Itt is a szabályzók a hibásak. A metafora pedig éppen a szabályzókat hagyja ki, ezért hibás. Ez nem kétszereplős játék. Ez szolgáltatás, amit az orvos nyújt a betegnek bizonyos keretek között. A “bizonyos keretek” a szabályzók. Jó szabályzók esetén a beteg a legolcsóbban képes a legjobb szolgáltatást megkapni. Itt abbahagyom, mert a hozzászólás kereteit messze meghaladná a szabad orvosválasztás esélyének, a finanszírozás kérdéseinek tárgyalása. Csupán arra szorítkoztam, hogy indokoljam, hogy miért “nem ilyen egyszerű a helyzet, sőt egyáltalán nem ez”.
január 31, 2011 @ 8:04 du. • válasz erre
Válasz Kálmán hozzászólására (#3):
Örülök, hogy válaszoltál!
Kicsit (?) 
bogaras vagyok a kommentek pakolászásával (mert főként ügyetlen, hogy a parttalan és emiatt tárgyát vesztő csevegés, és a témáról való beszéd között egyszerűbb módon segítsek egyensúlyt találni/teremtsek), így kommented első részét átrakom (pontosabban megismétlem) az eredeti felületen, mert odatartozónak vélem, a második részére pedig (ezt követően) itt válaszolok.
január 31, 2011 @ 8:11 du. • válasz erre
Válasz Kálmán hozzászólására (#3):
A rabszolgatartó sem kétszereplős volt. Sokan voltak rabszolgák, és kevesebben, de nem kevesen rabszolgatartók.
Azért tartom jónak az orvos – beteg viszonyra a rabszolga metaforát, mert a rabszolgatartók önkényét/szülőisten szerepét előbb (feudalizmusként) egyfajta (mai szóval) szerződésesnek mondható viszony, majd később a pénzviszonyok korlátozták, illetve az utóbbiak növelték a rabszolgák jogutódjainak a szuverenitását.
Az orvos- beteg viszony a rabszolgasághoz hasonlóan kényszerviszony (a szabadság elvesztését manapság betegségnek nevezzük), és a kényszerviszony urai (nem összességükben, azaz nem mindegyik, de nem jelentéktelen, és nem elhanyagolható részük): a szerződéses viszonyt (fennkölten szólva a Hippokratészei esküt, köznapian a munkaköri kötelességüket) kényszerű (álszent módon hálapénznek nevezett) pénzviszonnyá alakítják, vagy (szinte) semmisnek tekintik és alig látják el.
február 1, 2011 @ 12:40 de. • válasz erre
Elfogadva a hasonlatodat, azt inkább kiegészítve, de így azért kicsit vitatkozva is Veled:
És a betegjogi perek? Egyre több van. Érdemes az amerikai horror történetekre gondolni. Milliós pereket akasztanak orvosok nyakába.
Rabszolgafelkelés?
—
Gondolati snitt.
—
Én továbbra is szolgáltatásnak tekintem az orvosi tevékenységet. Pénzért szaktudást kapok, attól akit választok.
Szinte ugyanilyen a jogsegély (ügyvéd). Nem értek a joghoz, tehát kiszolgáltatott vagyok, ezért fizetek.
Csak ott tisztábbak a viszonyok. A kirendelt ügyvéd intézménye megfelel a Hippokratészi “kötelező segítségnyújtásnak”, de az olyan is… A magas szintű szolgáltatásért pedig csillagászati összegeket kérnek. Botrány nincs. A társadalmi elfogadottsága ennek tökéletes.
február 1, 2011 @ 3:54 du. • válasz erre
Válasz Kálmán hozzászólására (#6): ha Magyarország (nem területei értelemben!) csak az Alföldből állna, és a világ pedig csak Magyarországból állna, az orvosperek csakugyan rabszolgalázadások lennének.
Így azonban noha csakugyan az Alföldhöz hasonult (és még elmaradottabb régióhoz – meglehet évtizedekre irreverzibilis módon – van hasonulóban) az ország, és emiatt egy-egy betegjogi per elindításához a rabszolgalázadásokhoz szükségessel mérhető (inkább) elkeseredésre (semmint bátorságra) van szükség, a rabszolgalázadás természetesen csak metafora, de nagyon jó metaforája a (betegjogi perekben is megmutatkozó) mintakövetés helyi kontextusának is, és ettől módosuló következményeinek, így kimenetele módosulásának is.
Remélem, nem szemben, hanem csak ellentéteben az ország többségével az orvosi tevékenységgel kapcsolatos fenti véleményével abszolút egyetértek, és az helyesnek gondolom. Amiként az eltérő viszonyokról írt megjegyzéséve is.