Elit és nép
Minél többet hallgatom a különböző reformjavaslatokat, melyek csak abban különböznek, hogy mennyi pénzt kell elvenni a néptől annak érdekében, hogy jobb legyen neki, annál inkább feltűnik, hogy az elvevők szemérmesen hallgatnak a maguk részéről az ügyletben. Miközben másokat bíztatnak az áldozatvállalásra, ők maguk nem vállalnak áldozatot, s ezáltal hiteltelenítik a nagy reform igyekezetet. Az elit nem bízik a népben, a nép nem bízik az elitben. Ez a helyzet csak akkor változna, ha előbb az elit lépne. A 48-as polgári forradalom azért működött, mert a nemesség vállalt előbb áldozatot, s őket követte a nép. Igy jöhetett létre az érdekegyesítés, mely nélkül megyünk együtt a levesbe.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 25, 2009 @ 8:22 de. • válasz erre
Alighanem valahogy így lehet.
február 25, 2009 @ 8:57 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Alighanem. Én a “nép” lánya vagyok.
És tudom hogy több bőrt már nem lehet lehúzni a kispénzű nagytöbbségről. Emellett. A közhangulat is nagyon rossz, és lassan forrpontra jut…
Nincsenek munkahelyek, nincs szociális biztonság, nincs semmi. Egy van: katasztrofális helyzet.
A környezetemben most már kb. 50 % azok aránya, akiket pl. a férjük tart el. Szép lassan egykeresős lesz a család, mert nincsenek munkahelyek. Vagyis vannak: elmehetsz árufeltöltőek a Tesco-ba vagy az Inersparba (ahogy még a pisiléshez is csekkolni kell az idődet), vagy szalagmunkára a Flexbe. Ahonnan elbocsátanak 3 hónap múlva.
Ezek a fantasztikus álláslehetőségek vannak. A városban gyakorlatilag az összes régi, nagy gyár és üzem bezárt, tízezrek munkahelye szűnt meg.
Amúgy egyetértek Aristoval. Vásosunkban a bankok száma nőtt egyedül. A főutcán 5!! lépésenként egy bank van…
Nem a “néppel” van itt a probléma, sajnos, jól írja Csepeli György.
február 25, 2009 @ 9:22 de. • válasz erre
A bankok pénzének egy részén afromagyarokat lehetne hozni árufeltöltőnek, a maradékból pedig magyar munkahelyeket létesíteni. Inkább ez, mint a forrpont átlépése.
február 25, 2009 @ 9:46 de. • válasz erre
Akkor régen, az akkori elit – ez azt sugallja tévesen, mintha ma is lenne – váltott. Birtokos osztályból szerző osztály akart lenni. Pató Pál úr nem, de volt, aki igen. Ők lettek az elfogadott elit, mert szabadságot akartak, fejlődést, meg mit tudom én még mit, mint a nép. A mai magukat elitnek képzelgők – Erik szép szava – szerző osztályként kezdte és birtokos osztállyá vált. Furán szerzett és furán birtokol. A VG tegnapi számában jelent meg, hogy a magyar nagyvállalatok kb. két és félszer kevesebb, a kicsik ötször kevesebb hozzáadott értéket tesznek termékükbe, mint ahogy ez Európában megszokott. Nos, ha a nagyokból kivesszük a betelepülteket (Audi), akkor ott megkapjuk a valós kiegyenlített adatot, ami a magukat elitnek képzelgők valós teljesítményről árulkodik. Nem jobb, mint a sarki suszteré! Csak ő éhen döglik. De ettől a státusz még csábító, birtoklandó. Nem a suszteré, hanem az elitté. A stabilizáció végbemehetne a termelés hatékonyságának növelésével, de ez munkát, tudást stb.-t igényel. Lásd a Bonda-völgyi bánya mélyén Berend Ivánt. Marad a forrásátcsoportosítás. Ez a mi reformkorunk.
február 25, 2009 @ 10:56 de. • válasz erre
- miért pont a pénz?
- ezen keresztül lehet motiválni az embereket. a nekik szükséges pénzt akkor is megszerzik, ha nincs munkájuk, tehetségük, tudásuk
- csak a pénzről szól?
- nem hinném. ez csak eszköz. látszik a cél, h a nagy vállalkozó, szolidáris és családközpontú rendszer túlméretezett. adjunk érvényesülést a munkavállalóknak, legyen meg a pozitív visszacsatolás, h mi a hozadéka munkájának (én itt egyébként elmennék addig a szabályozásban, h ne érje meg ugyanazt a melót egyszemélyes vállakozóként megtenni mint munkavállalóként)
február 25, 2009 @ 11:54 de. • válasz erre
Válasz danka hozzászólására (#5):
Gondolom munkavállaló vagy és – ettől talán nem egészen függetlenül máris – egy másik csoportnál találtál forrást, amit (szerinted) nyugodtan el lehet venni. Az egyszemélyes vállalkozók szerint pedig – tartok attól – a munkavállalók látszáma (ez gondolom a bérből és fizetésből élőket jelenti) legalább a harmadával csökkenthető lenne, mert ugyanazt a munkát ők jóval kevesebből ellátnák, mint amennyibe a munkavállalók bére + járulék kerül, ráadásul akkor már nem is egyszemélyes vállalkozások lennének, hanem növekedési pályára kerülnének, ami újabb ,munkahelyeket, bla, bla, bla. Ez is az is. Talán célszerűbb visszatérni oda, amit a bejegyzés vet fel, mindenki kezdje magával…
február 25, 2009 @ 12:44 du. • válasz erre
szerintem nem kell több munkahely, jogi szempontból, ha most is vállalkozások töltik azt be (másként is szerepelenek a statisztikákban, egy példa: itthon 80ezer vállalkozás dolgozik az építőiparban, jelentős része mini, ez a hasonló méretű Ausztriában csak 8 ezer vállalkozás)
jelenleg 2 cégem van és munkavállaó is vagyok egy harmadik cégnél – nem általános, de gyakori eset. az utóbbi 10 évben azt a formát használtam, amelyik lehetséges és kedvező volt a megrendelőnek és nekem is.
mindkét cég nem használja ki a közösségi vállalkozás előnyeit, olyan munkatársaim voltak, akik egy másik mini cégen keresztül dolgoztak be… (pláne nem történt az én vállalkozásomban munkaerő felvétel)
igenis, ne az egyszemélyes adóelkerülőket támogassuk, akkor érje meg vállalkozásban dolgozni, ha annak számos előnye van, nem csak pénzügyi
kikanyarodtam a témából…
hol húzódik az elit? – amikor egy cégnél minden felsővezető számláz, de alatta csak munkavállalok dolgoznak?
február 25, 2009 @ 1:10 du. • válasz erre
Válasz danka hozzászólására (#7):
Ki. (Mármint kanyarodtál, de a nagyob b baj, hogy így nem jutunk semmire. Mert nekem meg épp az az ötletem támadt, hogy valaki vagy munkavállaló legyen, vagy vállalkozó. Hallakan mondom, mert esetleg valakinek megtetszik, és azzal – változatlanul egyetértve a bejegyzésben foglaltakkal -, hogy más portája előtt söprünk, semmire sem jutunk, csak a por lesz nagyobb.)
február 25, 2009 @ 1:21 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Mert az a nagyvonalúság, ahogy a miniszterek, és csak a miniszterek, valamint államtitkáraik olykor-olykor lemondanak a fizetésemelésükről, engem arra emlékeztet, mintha Széchenyi nem éves, hanem a trágyaértékesítésből való jövedelmeinek – mondjuk – a negyedét ajánlotta volna fel (szigorúan csak) egy éven át, nem az Akadémi alapítására, hanem – realista lévén – az “Akdémiai projekt elindításához (APE)”.
De kár a minisztereket szidni ezért, ők legalább tollseprűvel (szemben választott képviselőinkkel, akik seprűnyéllel, de csak látszólag egymás fejét, és csak látszólag ütik, valójában nem seprűnyéllel, hanem a hátsójukkal. Viszont, mind méretét, mind szagát tekintve “legalább” embereset)…
február 25, 2009 @ 3:06 du. • válasz erre
hogy én is visszakanyarodjak a témához, a probléma alap oka, hogy nincs elkülönülve a társadalom népre és elitre. és nincs egységes elit és nincs egységes nép se.
mindegyik jól felosztható és a saját érdekei szerint működik és fél, hogy minden változtatás a jelenlegi életéből vesz el.
most vmi egységes dolog fejeződik ki abban, h mindenki terhelését csökkentsük az átlagos terhelés csökkentésével.
- A probléma először az az egyes rétegekben, hogy így vkinek nő a terhelése, vkinek csökken a népen és eliten belül egyaránt.
- a probléma másodszor az, hogy ahhoz hogy az átlagos terhelést csökkentsük, bizonyos állam által finanszírozott kiadásokat meg kell szüntetni és át kell terelni a szolgáltatásokat felhasználók felé. erre még nem érett meg egyik társadalmi szint sem.
február 25, 2009 @ 4:24 du. • válasz erre
Válasz danka hozzászólására (#10):
A pénz annyi, amennyi. Függetlenül a szintek érettségtől – félek, hogy az, amiről írsz, ahhoz hasonlatos, mintha a cseresznye/barack/stb/stb virág arról beszélne (ha tudna), hogy nahát tél van; pedig neki sokkal-sokkal több napfényre van szüksége.
Egységes akarat? – én inkább illúziót mondanék, mert ha csak akarat, akkor én nem csökkentést akarnék hanem /kopf egy gurigát (ha még ez “misit”) jelent mindenkinek, és minimum havonta, de inkább hetente… Már, ha lehet…
Nem hiszem, hogy lenne elit, és nép, funkciók talán vannak, és ennek mentén néhányan azt vélelmezik, hogy ők elit, de én például a szar nevet adekvátabbnak vélem. Persze tévedhetek, de nem hiszem, hogy pont ebben.
február 26, 2009 @ 12:18 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#11):
pont a konstans pénzmennyiség elosztásáról van szó! mik legyenek az arányok? milyen elvek alapján?
szerintem a fényes példa nem illik ide. pont arról van szó, ha vkinek nagyobb szüksége van, akkor azt elérhesse, saját érdemeivel, ne ajándékba.
ha nem változnak az arányok, akkor megindul egy elvándorlás illetve dzsentri közöny. hosszú távon egyetlen, a jelenlegi helyzetben kényelmesnek sem érdeke.
február 27, 2009 @ 5:47 du. • válasz erre
Úgy valóban gond lesz – sőt van – a bizalommal, ha a vezető politikai elit egy része az önmagára vonatkozó szabályalkotásban a laza havert, a jónépre vonatkozó szabályozásban pedig az erőskezű uralkodót játssza.
(V.ö. parlementi költségelszámolás kontra házipénztár a mikrovállalkozásoknál.)
És tényleg nem értik, hogy miért jött össze 600.000 aláírás
És egyre-másra Audi6. Ne legyen Trabant, de azért valami jelet legalább…
február 27, 2009 @ 9:00 du. • válasz erre
A bizalom már régen elveszett. Elfogadható és követhető erkölcsi “mérce” nincs, amihez mindenkinek tartania kellene magát!
Nem csupán a “szolgálati” (kit szolgálnak?) autókról van szó, hanem milliós és több százezres nagyságrendű jutalmakról is, miközben a bérből és fizetésből élőktől, a nyugdíjasoktól, nagycsaládosoktól folyamatosan csak elvesznek!
február 28, 2009 @ 10:22 de. • válasz erre
Válasz DeprimaDonna hozzászólására (#14):
Azon gondolkoztam mikor volt bizalom, ami elveszett. Talán a rendszerváltáskor, de akkor is inkább a remény volt csak jelen. Ez a remény azt az érzést táplálta hogy most talán majd lehet úgy, ahogyan Mi szeretnénk. Kiderült, hogy az a “Mi” nagyon is megosztott, vagy legalább is az én “Mi”-m kevesen van. Ezt persze gondolhattam volna, ha nem vagyok kicsit mámoros a reménytől. Persze a félelem is jelen volt a visszarendeződés lehetősége miatt. Miért nem tudott a politikai élet szereplőiből egyfajta elit kialakulni? Az első választásig ez lehetőség volt. Nem az első hatalomra került kormányzatot hibáztatom alapvetően, hiszen ők végül is nem tettek mást, mint nem tudták megváltoztatni, nem tudták felállítani azt a keretet, azt a társadalmi szerkezetet, vagy inkább politikai berendezkedést, ami valóban a változások mozgatója lehetett volna. Olyan kiegyezéses, maszatolós lett a helyzet. Antal, mintha elsősorban arra törekedett volna, hogy “ne tetszenek forradalmat csinálni” Így aztán valahogy nagyon “magyar” lett ismét a politika színtere, s a Rokonok világa vált uralkodóvá. Nem tudtunk máshová visszanyúlni, hiszen érdekek nem tudtak gazdasági csoportérdekek mentén szerveződni, ami aztán a előrevivője lehetett volna a fejlődésnek. Illetve megkaptuk a globalizáció beszüremlésével ennek az entitásnak a megjelenését. Talán ehhez kellett volna ügyesebben idomulni, kapcsolódni, de éppen Mi mással voltunk elfoglalva, az eredeti tőkefelhalmozás állapotában voltunk. Az elitünk is ezen helyzetnek megfelelő, tehát nem képes a saját léthelyzetén úgy jobbítani, hogy a köz helyzetén is egyben javítson. Nem rendelkezik azzal a szemlélettel, s azzal a tőkével, pénzforrással sem. Magányos “harcosok” mindig vannak, s néha lehetőségükben áll a politika színterén is személyiségüket, tudásukat kamatoztatni. Pl. Bokros Lajos, Csepeli György. Biztos vannak még mások is, de sajnos ez kevés. Kár, hogy többen kikoptak, akik ilyenek voltak még, de talán a fiatalabb korosztályban lesznek majd ilyen személységek.