Ellenforradalom
„Nem mindig a helyzet romlása váltja ki a forradalmat. Gyakran megesik, hogy egy nép, mely panasz nélkül eltűrte a legnyomasztóbb törvényeket, mintha súlyukat sem érezné, éppen akkor lázad fel, amikor terhei csökkennek.” Tocqueville írta ezeket a sorokat, birkózván a nagy francia forradalom lehetséges oksági magyarázataival. Zseniális megfigyelés. De lehet, hogy a fordítottja is igaz. Az ellenforradalom akkor tör ki, amikor a terhek nőnek, miközben a forradalom által kivívott szabadság még megvan. Ez a szabadság teszi lehetővé az ellenforradalmat, melynek persze első dolga a szabadság visszavonása. Cserébe viszont elkezdenek a terhek csökkenni. S kezdődik az egész elölről.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) mától (2008. 09. 23.) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
november 3, 2008 @ 12:53 de. • válasz erre
Biztosan értelmes forradalmat és ellenforradalmat megkülönböztetni? Túl azon, hogy sokkal jobb, és ettől az ember romantizálni hajlamos (azaz fantáziáiáit lazább kontrollal kezelni), ha a mieink ölnek, mintha bennünket gyilkolnak.
Nem a változásokhoz elégtelen értelem köt ilyenkor szövetséget a nálánál is csekélyebb értelműekkel? Mondhatnám, hogy primitívekkel, de helyénvalóbb talán vérgőzös csőcseléket írni.
A szövetség persze az ész(szerűség) nevében köttetik, és a csőcselék érdekében, ami ettő (a szövetségtől) projekciók tárgyává nemersül, és heroizálódik.
november 3, 2008 @ 10:10 de. • válasz erre
Forradalom, ellenforradalom itt = a szabadság, szabadság hiány kérdésével. Azaz, ha egy csoport tagjainak a szabadságért cserébe felkínálják a terhek – gondolom anyagi – csökkentését a csoport hajlandó az ellenforradalomra, a szabadsághiányos létezésre. Hát nagyjából ez zajlik. Igaz, eddig ennek egy pozitív oldalával találkoztunk, illetve találkozott a Nyugat, mi inkább csak olvastunk róla. Nos, ez a pozitív oldal azt jelentette, hogy a szabadság egyszerűen adásvétel tárgyává vált és megvették. Ezt a szerződést szolgálták a materiális kompenzáció címszó alatt működtetett eszközök gazdag rendszerei. Álmodj fogyasztásról, légy jó fiú és akkor fogyaszthatsz, egyénileg, közösségen keresztül, majd kitaláljuk neked. Stb.
A felvetés azt sejteti, hogy ez a peremeken másként van. Először is, itt van ugyan szabadság – legalábbis több, mint korábban – de ez szabadság egyre nagyobb terhekkel jár. A szabadság itt nem lett a kollektív gazdagodás, gazdagság forrása, a szabadság itt inkább a kiszolgáltatottság puszta érzését hozza. A kiszolgáltatottság pedig rossz, terméketlen pozíció. Ráfizetéses. Kollektíven ráfizetéses. A szabadsághiányos lét rentábilisabbnak tűnik. Akik ma menekülni fognak a szabadságból, azok úgy fogják érezni, hogy a drágán vett kiszolgáltatottságból menekülnek. És ez lesz – némi patetikus felhanggal – a szabadság híveinek történelmi kritikája.
november 3, 2008 @ 10:26 de. • válasz erre
A “forradalom” és az “ellenforradalom” kifejezések a bejegyzés szóhasználatában nem értéktartalmúak. Ying és yang, pusztán erről van szó.
november 3, 2008 @ 11:57 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Ez nagyon tetszik! Hol a szabadság, hol a gyaropodás illúziója bizonyul destabilizálónak!
És mintha nem is annyira a külső valóságban, a fejünkben lennének egymást kizáró fogalmak, amelyikből az egyik mindíg tőúl sok. 
november 3, 2008 @ 11:04 du. • válasz erre
A Szocialista Internacionálé Elvi Nyilatkozata a szocialisták, (szociáldemokraták) “szentháromságáról”, a szabadságról, az igazságosságról és a szolidaritásról így vall:
A demokratikus szocialisták egyenlő fontosságot tulajdonítanak ezeknek az alapelveknek. Mindegyik előfeltétele a másiknak. Ezzel az állásponttal szemben a liberálisok és konzervatívok az igazságosság és szolidaritás kárára a fő hangsúlyt az egyéni szabadságra helyezik, míg a kommunisták az egyenlőséget és a szolidaritást akarják megvalósítani, ezt azonban a szabadság kárára teszik!
Ha elfogadjuk az Elvi Nyilatkozat eme gondolatmenetét, akkor ellenforradalomnak tekinthetünk minden olyan társadalmi cselekvést, amely e három alapelv egyensúlyát borítja fel. (És akkor a forradalom az volna, amikor ennek a harmóniának a megteremtésére irányul a társadalmi cselekvés. (?) )
november 3, 2008 @ 11:22 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#6):
Nem gondoltam, hogy az Internacionálé a leghülyébbek gyűjtőhelye lett volna.
A gyarapodást (elég henye szó, de) nehezen tudom megfeleltetni akár az igazságosságnak, pláne a szolidaritásnak…
Sőt, ha az igazságossággal összekapcsoljuk a gyarapdodást, könnyen jutunk oda, ahol jelenleg vagyunk: jár. Jár, mert emberek vagyunk. Ha hülyék, és tehetetlenek, akkor több, ha pedig ehhez még szerencsétlenek is, akkor a szolidaritás nevében egyenesen több jár.
Egyébként is elég nehéz dolog az igazság, pláne az kigazságosság, de ha ennek mentén jav ak osztódnak, akkor egyenesen rengeteg lesze belőle. :-/
november 4, 2008 @ 12:55 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#7):
Kedves Erik!
(Technikai jellegű kérésem, hogy a csonka, hibás, most 5. s.sz.-ú hsz-emet üsd ki, hiszen a mostani 6.-ban benne van.)
Lehet, hogy a demokratikus szocialisták hülyeségeket mondtak a 89-es elvi nyilatkozatban, de amit mondtak, azt világosan értem és tudok gondolkodni ezekkel a kategóriákkal!
Vagy gondolkozzunk inkább az osztályharc fogalmával? Te leszel az értelmiségi én pedig a paraszti osztály? De együtt leszünk ellenforradalmi erő?
Vagy éljen a szabadság, s a híd alatt szabadon lehetek hajléktalan? A vállalkozás parttalannak mondott szabadsága ezt megengedi?
Ilyen gondolatokkal már ellenforradalmárnak számítok-e egy polgári demokráciában? Vagy mi kell ahhoz? Puszta rombolás? Szocializmus akarása? Vagy épp ellenkezőleg, jobboldali diktatúra iránti vágy? Estleg elég a harmadik út kívánása?
november 4, 2008 @ 7:34 de. • válasz erre
Kár mérgelődni. A “szentháromság”-ban ugyan ügyesen kicserélték, de a francia forradalom “szabadság, egyenlőség, testvériség” követeléséről van szó továbbra is. Erről pedig – unalomig ismert módon – könnyen kimutatható, hogy önellentmondást tartalmaz, méghozzá – mily meglepő – a szabadság a kakukktojás. A szabadság, a vállalkozás és a meggazdagodás szabadsága, súlyosan ellentmond az egyenlőség, sőt a testvériség fogalmának is, hiszen az üzlet: háború. Eme jámbor óhajok imamalomszerű ismételgetése nem más, mint a baloldali – szocialista – gondolattalanság szimptómája. A jelmondatban a modern, felvilágosult és az vallási spirituális elemek keverednek. A társadalmi szabadság – mint érték és cél – teljes egészében a felvilágosodás eszméje, míg a másik kettő – a testvériség és az egyenlőség – a keresztény tanításokból származik. A derék enciklopédisták hozott anyagból dolgoztak. A marxi kategóriák akár használhatóak ugyan – nem kevés igazság is van bennük – következetes végiggondolásuk azonban közvetlenül a világforradalom és proletárdiktatúra gondolatához vezet. Ezeket már kipróbáltuk, mérsékelt sikerrel.
Persze – az eredeti bejegyzés gondolatait követve – érdekes kérdés, hogy a “szabadság” fogalmát miként használjuk. Vajon leíró jellegű, avagy érték fogalom? Ha leíró jellegű, akkor baj van, hiszen meg kell határoznunk a tulajdonságait is, hogy a deskriptív fogalom konkréttá válhasson. Sok ilyen kísérletet ismerünk, egyik ellentmondásosabb mint a másik. Hogy csak egy példát mondjak, itt van mindjárt a társadalmi szabadság és társadalmi lehetőségeinek viszonya. Itt pedig ül az El Lobo által idézett marxi gondolat, miszerint a szabadság az, hogy a milliomos is alhat a híd alatt. A gond akkor sem kisebb, ha érték terminusokban próbáljuk megragadni, egyébként a fogalom használatában ez a gyakoribb, hiszen kicsit mindannyian romantikusok vagyunk. ha értékként tételezzük rögtön felvetődik az alkalmasság kérdése, tudniillik, hogy mi emberek, valóban mindannyian alkalmasak vagyunk -e a szabadságra? Továbbá ha e kérdés egyáltalán jogosan felvethető – márpedig felvethető, gondoljunk csak Hitler demokratikus hatalomra kerülésére – akkor az a kérdés is jogos, hogy szerzett, vagy velünk született jogunk -e szabadság? Ha velünk született jog, vajon ki/kik korlátozhatják? mert hát szükség lenne rá, hisz adott történelmi pillanatban – szabadon – rosszul döntünk. Lennének, vagy lenniük kéne “szabadabbaknak” is?
Az pedig önmagában is elgondolkodtató, hogy a forradalom – ami nem más, mint a csőcselék gátlástalan garázdálkodása, néhány gonosz, vagy ostoba ember számításainak előterében – mindenképpen a “szabadság” növekedésével jár -e, hiszen a forradalom: szélsőséges tagadása az ember élethez, biztonsághoz, tulajdonhoz való jogainak, melyeket, elterjedt módon, a szabadság feltételeiként szoktunk azonosítani. A forradalmakban a számító irigység szokott nászt ülni a lelkesült ostobasággal, a “semmik vagyunk, minden leszünk” nem a szabadság diadalát, hanem a helycsere vágyát jelenti.
november 4, 2008 @ 10:16 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#8):
Nagy és kitüntető pillanatok ezek számomra, amikor gondolataink (legalább is kommentred 3. bekezdése, és az én első kommentem) nagyrészt összecsengenek. (Irónia nélkül is, noha a fohgalmazás némiképp ironikus.)
{Így azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy újabban (még) hajlamos(abb) vagyok a szabadságot pusztán cselekvési mód(osító)nak tekinteni. Amolyan inkább kevésbé, mint többé megvalósítható (mert a legtöbbször még csak fel sem ismert) saját opciónak/lehetőségnek, mely – mivel kapcsolatos nemcsak az ismeretekkel, de még a felismeréssel is, inkább rokona a hülyeségnek, mint bármi másnak… :-/}
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#7):
Ha gondolataid realizálását utcai attakok szervezésével, vagy az azokban való részvétellel gondolod, de nem hiszem, hogy így gondolod.
Ha megnézed, épp az ellenekezőjét mondtam a 6-ban, mint ami ellen tiltakozol. (jó, jó, a “nem a leghülyébbek fordulattal szűken mértem a dicséretet, és valóban belefér, hogy hülyék, de nem erre gondoltam, illetve arra semmiképp, hogy az átlagnál lennének hülyébbek.)
Amíg (csak) gondolkodsz, nem hiszem, hogy ellenfrorradalmár lennél.
november 4, 2008 @ 1:48 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#8):
Ha állításod igaz – “a forradalom… nem más, mint a csőcselék gátlástalan garázdálkodása” – akkor mit kezdjünk a “vér nélküli” forradalom kifejezéssel vagy a “bársonyos forradalom” fogalmával?
Amikor a forradalom helyett (a kommunista megoldás helyett) az érdekegyeztetésen alapuló megegyezéses demokráciát (vagyis a demokratikus szocialisták megoldási módját) “ajánlom” – az “idealizált” SZABADSÁG híveinek még mindig gondja van.
Márpedig OLYAN szabadság, amilyenre gondoltok, nincs!
Kedves Aristo!
Bitang régen volt, talán húsz sem voltam, amikor megjelentem a kisvárosom paplakjában, az egyetlen embernél, aki a településen tudott spanyolul, kérve, tanítson.
Megkérdezte, miért akarok spanyolul írni, olvasni, beszélni?
Azt feleltem, amit gondoltam: mert tudni akarok azon a nyelven, amin Guevara és Castro beszél!
- A forradalom hetednapra feltört tojás – mondta a pap hidegen.
- A forradalom a haladás, az írástudatlanság felszámolása, az emberhez méltó, kizsákmányolásmentes lét – válaszoltam.
Ő ettől fogva nem akart engem tanítani, én pedig már nem akartam tanulni tőle.
november 4, 2008 @ 3:30 du. • válasz erre
A “vér nélküli” és a “bársonyos” forradalom, egyszerű reklámszlogen, amúgy fából vaskarika.
Ami a történetedet illeti: legalább most látod már mekkorát tévedtél?
november 4, 2008 @ 7:26 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#11):
Ha jól értem, El Lobo gyerek volt (max kamasz), a pap viszont egy igazi seggfej.
november 4, 2008 @ 9:12 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#11):
A kérdve-kifejtő kérdésekre – mint itt a tiéd – nagyon nehéz válaszolni.
Egyfelől előjön a dac (mint a gyerekből), mert az egyetlen elvárt, lehetséges, tukmált válasz kimondása “vereséggel és megalázással” ér fel, másfelöl pedig megfoszt attól, hogy összetett feleletet adhassunk.
Tehát most dacosan, összeszorított ajakkal hallgatok.
november 4, 2008 @ 11:54 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#13):
Miről?
november 5, 2008 @ 5:44 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#14):
Tehát most dacosan, összeszorított ajakkal hallgatok. De a fejemben halkan egy hegelistával vitatkozom.
Ha a dialektikát nem csak betűje, hanem szelleme szerint “használjuk”, akkor világos lesz, hogy Batista rémuralma megszüli (a kontinensen) Guevarát, a kapitalizmus ottani foka a 90%-os analfabetizmussal világra hozza Fidelt…
Egy jó verés hiányzik ennek a bandának… mondta valamelyik egykori USA elnök, ennyivel intézve el Latin-Amerikát…
Szóval, Erik, ilyesmikről hallgatok.
november 6, 2008 @ 11:07 de. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#15):
Lévén ember, tévedhetett (az elnök, de egy ember tévedésére alapozni, akár csak dialektikát, nem biztos, hogy a legböcslebb dolog).