Elmaradt találkozás
Maga sem értette hogyan, de egyszer csak kint volt. Végignézett magán. Szokásos díszmagyarja volt rajta, de a kardból csak a bojt maradt. Elindult a kijárat felé. Kint az utcán elborzadt attól, amit látott. “Sehol egy magyar arc”-mondta magában. Elindult a Keleti pályaudvar felé. Nem értette, hogy mi az a sok gödör, befejezetlen építkezésnyom a környéken. “Én nem engedtem volna ezt a vircsaftot”-mondta, de megint csak magában. A pályaudvaron mindjárt a tőle balra első első sínpárról indult a vontat Berlinbe. Nem értette, hogy mi az a Sturovo, de felszállt a vonatra. Elaludt. Senki nem zavarta. Mire Berlinbe ért, el sem gondolkozott azon, hogy vajon miért nem volt se vám, se útlevél ellenőrzés. Berlinben gyorsan odaért a magyar követséghez, de nem ismerte fel. A Schloss-t sem találta.Végül elindult a Brandenburgi Kapu irányába. Az Új Kancelláriát kereste, de annak helyén csak egy hatalmas ürességet talált, tele kövekkel. Végre rátalált a Reichstagra. Látta, hogy szépen helyreállították, a tűznek nyoma sem volt. Átellen a Kancelláriára. “Ott lesz”-kiáltott fel, magában. De nem volt ott. Egy nőt talált az irodában aki csak nézett, mintha nem is látná. Visszafordult. A Budapester strasse-én ment előre, csalódottan.
január 24, 2011 @ 12:44 de. • válasz erre
És miket mormogott-dörmögött magában a Budapester strasse-én poroszkálva: “Hát igen. Similis simile… Hasonló a hasonlónak, és pedig azt még a nem árja fajgyalázók értelmesebbje is tudta, hogy ‘mélységesen mély az idő kútja’.”
A ködös-gőzös, nosztalgikus mára már csak bojtos anakronizmus örül a régi szép idők megtestesülésének. “Amikor még az embert állatnak nézték, az állatra pedig saját frusztrációjukat vetítették, és talán még a húst is nyersen ették! Azok voltak csak a szép idők! Amikor még egész fajokat! És mindegyiket, maradéktalanul eltüntettek! Az a baj, hogy a bajusztalanok kiirtásának biológiai akadályai voltak. Mindenki bajusz nélkül születik. És szülni is a csak a bajusztalanok. De egyébként is… Undorító! Még belegondolni is. Szerencsétlen Rhöm is! – pedig ő értette a dolgot. Kristályéjszaka! Az ember beleborzong, ha csak rágondol… Pedig!
Hol volt az az eredeti képest. Mindegy. Ők legalább elkezdték. Az a kis bajuszos értette a dolgát. Volt benne kurázsi, pedig hát! Mit nem beszéltek róla is. Hát, nem kék vér volt, az biztos!
Mindegy. Elmúlt. Jobb is hazamenni. Az a Zsolt gyerek, az Ember tragédiája Zsolt egészen ügyesen muzsikál. Szívet melengető.” – lejegyezte és kommentálta: Lux Erik
január 24, 2011 @ 12:59 de. • válasz erre
Válasz Bojtos hozzászólására (#1):
Igen, az anakronizmusnak, a múltba fordulásnak a külsőségek csak a veszélytelenebb felszínét mutatják. Mert nemcsak mélységesen mély az idő kútja, de a víz alul nemcsak láva tör olykor a felszínre, de Tartarosz szörnyei is ki-kiszabadulnak.
január 24, 2011 @ 1:02 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#2):
Magyar bolyba sodort léttel
Sírom el, hogy nincs magyarság,
Nincs kivétel
S még a fájdalmunk is régi.
Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már,
Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért.
Csak cammogva fonjuk éltünk
Mások elhányt guzsalyáról
S nem kár értünk,
Ha elvágják fonalunkat.
Csak valami más is volna
A mi másolt életünkben,
Mint új borba
Belesajtolt szagos fürtök.
De a mi kis bolyunk semmi,
Húsvéttalan a magyarság
S írni, tenni
Mégis űznek nagy parancsok.
Nem tudom, hogy mi a célja
Ennek a hazug életnek,
Mégis néha
Ezért mindent lángba dobnék.
Mi az én nyomoruságom,
Bármi koldus, bármilyen bús?
Sírva látom:
Kietlenebb a fajtámé.
Céljainkat elcélozták,
Életünket már elélték.
Cirkusz-ponyvák
Bohóc-sorsa leng előttünk.
január 24, 2011 @ 1:09 de. • válasz erre
Válasz Bandi hozzászólására (#3):
Utószó a fentiekhez.
január 24, 2011 @ 9:26 de. • válasz erre
Aki utazik – esetleg manapság pont Berlinbe – az új dolgokat lát, aminek vagy örül, vagy nem, vagy elhisz, vagy nem. A mi nagy utazóink közül sokan szeretnek nem hinni a szemüknek és szeretnek hinni a rögeszméiknek. A tárgyi világot még úgy, ahogy tudomásul veszik, a pompás épületek állnak, a szép autók suhannak, a csinos ruhákat hordják. Na de a magatartások, a viselkedések, a lélek és a tudat elemeinek megítélésében, az értékek őszinteségében már könnyebb nem hinni a szemnek. És hinni a rögeszméknek. Ezek nem egy létező világ, létező mintái lesznek, aminek követése hozza a maradandó épületeket, a fürge autókat és a szép ruhákat, hanem őszintétlen vetítések, csapdák és tévutak keveréke. Trükk, csalárdság az egész, aminek tisztességtelen haszna az pompás épület, az szép autó, és a csinos ruha. A görényhez vannak szokva csak a büdös a valódi. Esetleg a naftalin szagú múlt. Így aztán nehéz találkozni a boldog holnappal.
január 24, 2011 @ 10:01 de. • válasz erre
Berda József: Egy politikus arcképéhez
Istenem, még ilyet, hogy te
nem hallottad a nagy miniszter
hatalmas beszédét az államháztartás
rendbehozatala tárgyában!
Én ott voltam, lásd, s a hazafiúi
kötelességemnek eleget tevén, csupa
láz voltam a meghatottságtól; -
nemes indulat és honfibú!
Ily csodálatos elmét nem láttam
én még, mióta élek! Jó ebédektől
s vacsoráktól kidagadt szája oly
mélységes komolysággal rezgett, mely már
megdöbbent okosságával.
Szinte látni lehetett, hogy ömlik
az ige örök malasztokkal fűszerezett
buzgalma, mint finom illatú moslék
a vályúba, minek a boldog disznók
már előre röfögnek.
De ez mind kevés ama történelmi
pillanathoz, mikor az asztalra csapott,
s mint a kard, csörrent az irgalmatlan
parancs: “Míg én vagyok itt, nem tűrök
izgatást hazátlan bitangok!”
január 24, 2011 @ 11:01 de. • válasz erre
Még tegnap este részeg volt a hinta, Vészi Endre: Ablaktalan ház
festett hajója csillagig repült,
és lám, e béna délelőttön mintha
meghalt volna szegény, dermedtre hűlt.
A tarka szalagok a földre hulltak
s most söprik lenge szemetét a multnak.
Elhervadt öröm gyűlt itt garmadába,
mint fonnyadt lányok kihulló haja,
egy jegy, valamely mozi páholyába,
egy vasárnapi hírlap oldala.
Kis perec-maradék, fogatlan fésű,
tegnapi múlt, halálos ölelésű.
Nincsen már senki, ki szólni tudna,
ki elmondaná könnyű álmait.
Ne nézzetek a bús hullámvasútra,
a fény ellopta víg hullámait,
gerince sorvad, némasága őszi,
egy agyonfestett rossz kerítés őrzi.
Ne menjetek a plasztikon felé sem,
a figurákról olvad a viasz,
a gyilkosok arcán riadt szemérem,
mintha kiáltanának: “Nem igaz!”
Ne sétálj finom kavicsán az útnak,
az utak is becsapnak, visszafutnak.
A bábszínházban győz a gonosz törpe
s a jó vitéz örökre elbukik.
Ne nézz sose a torzító tükörbe,
igaz világunk benne búcsúzik.
Már nincs varázs, jó elvarázsolt kastély,
nem gyöngyözik fel benne fényes estély.
Nem forognak útvesztőiben lányok,
keressük őket, árva férfiak,
elporladnak a sziszegő talányok …
Ó, jöjjenek, egyetlen este csak,
csettintsenek parázs-nyelvükkel ujra
a csillagos ég bokraiba bujva.
Így megyek s ime hallom én: “bekaplak”.
Ó, merről jött a hang, tudom, tudom,
az ablaktalan házon nyílt egy ablak
és tátogat rám, mint a fájdalom.
Már szédülök feléje, álmot árul,
belébukom és örökre bezárul.
január 24, 2011 @ 11:09 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Amiben nem értünk egyet, az a rögeszme. Elsődlegesen hagyomány, másodlagosan neveltetés, harmadlagosan “illendő” képmutatás, és csak nagy ritkán, ha bensővé válik, sűrűsödik rögeszmévé. Ilyenkor el is szabadul, de csak addig terjed, amíg “három négy magyar” természetesen “illendő módon” összehajol, és megbeszélik, hogy se maradandó épületek, se suhanó autók, se szép ruhák. Legutóbb (1990 óta, de fogyatkozó számban) mintha a piaci viszonyok hiányáról suttogtak volna, de nem biztos. Egyre halkabban suttogtak, mert “itt a falnak is füle van”.
január 24, 2011 @ 4:06 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#6):
január 24, 2011 @ 6:06 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
1933-ban írta, majd később ügyészi eljárás keretében betiltotta a “cenzor”, mert az akkori miniszterelnököt gúnyolta benne – kinek köszönhette az ország a “nagy” Nemzeti Munkatervet (amit manapság akár NER-nek is hívhatnánk
).
Orosházán lehet, hogy tavaly óta kikerültek – így a “Férfihangon” is – a Berda kötetek a városi könyvtárból, de még itt-ott azért beszerezhetőek.
január 25, 2011 @ 12:07 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#10):
Egyszerűen ámulat!
– és csak 1990-től (sőt már valamivel korábbtól) a mostani kormánnyal sem bezárólag, de mára miniszterelnöki szintre emelkedett – és amit ezenfelül/kívül tettek, abból csak a gond, blama és végül bukás lett. A költő több mint félszáz évvel nemcsak megelőzte a kort (bár volt elrugaszkodási pontja), de tisztábban látta a politikai mozgásteret, mint a jelenlegi (és a mostaniakat megelőző) “profik”. 
“Pedig” ő “csak” költő volt…
Az Orosházára való utalást nem értem. Mi történt?
január 25, 2011 @ 9:45 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#11):
Egyébként elképesztő, hogy vannak akik – szorgalmas tanulókhoz híven -, mint egy nehéz óra előtt, (le)másolják – egymásról – a történelem leckéit, annak és kidolgozatlanságának minden érdemével / érdemtelenségével, s hibájával együtt. Az Idő, mint a jó tanár pedig tudja, hogy hibás a lecke, de most még nem szól – csak somolyog kaporszakálla alatt, a tapasztalt, álszent és örök rutinjával -, s csak azt gondolja bölcsen: “ejnye fiúk, ti huncutak nemsokára dolgozatírás lesz, s úgyis megbuktok (ti is)”! – És feljegyezteti őket is a rossz tanulók névsorába – aktuális pedellus-csicskájával -, a törvénnyel.
január 25, 2011 @ 10:52 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#12):
Kész szerencse, hogy a Gömbös Gyula orosházi díszpolgárságának eltörlését eltöröltető filozofikus (a létállítást a negáció negációjával kifejező) polgármester az elsődleges negációnak (hetven évvel) időbeli korlátot szabott, mert most mások díszpolgársága is “helyreállíttatnék”. Ha igaza lenne, de sajnos valószínűleg nincs.
Sajnos, mert ha igaza lenne nemcsak a jelenleginél jóval nagyobb Magyarország, de még a Római birodalom körvonalai (is, és a mostaninál is jóval nagyobb erővel) elősejlenének a jelenlegei (jogi/politikai) realitás alul. És amennyire örvendetes (lenne) az elsőként említett nagyobb Magyarország, annyira fenyegetné azt a másodikként említett, a Római birodalom újraelevenedése. Persze az Alföld megmaradna magyarnak! Igaz a jelenleginél kisebb, ám szubsztanciálisabb Magyarországként.
január 25, 2011 @ 12:23 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#13):
Azért a Rómaiak a nemzeti integráláshoz jobban értettek – még ha végeredményeik összessége nem is ezt támasztják igazán alá -, mint későbbi utódaik, vagy másolóik – így akár a Gömbolinik is -, de összességében olyan tárgyból – melyből sem “summa cum laude”, sőt sem “magna cum laude”, de leginkább a “rite” határát súroló teljesítményt sem elérhetendő -, lehetetlen sikeresen átmenni a vizsgán, az utódok – nagyobbak, s kisebbek, de nem feltétlen jobbak, vagy rosszabbak -, negligáló hatásai miatt, és a “végső államvizsgán” mindig meg/el buknak.
Felelősségteljes gondolkozás, felhalmozott tudás és joghatalom intézménye…
Ezek birtokában, olyan tárgyból, mint az “élő történelem”, negatív – mivel más nincs -, már kitalált hibás politikai elméletek empirikus gyakorlati – az elődök által már lejátszott játszmák alapján – tapasztalataira, “univerzális” politikai törvényszerűségeket kijelentve, és jogszerűség elvén igaznak állítani és alkalmazni is azokat, egyenlő a bukással (akár csak, mint Bellarmino, kinek ideológiai “ellenfele” Galilei sem látta ennek lényegét, az univerzalitás problémáját).
És aki ezt még populárisan népszerűsíti, az hatalomvágyból és annak szerzéséből elkövetett ideológiai erőszakot tesz az érintetteken, a bukás elkövetkezendő teljes tudatában.
A “merész ideológiai újítók”-kora már a múlté, – legalább is ami az újítást jelentené -, csak merészségük, mely inkább vakmerőségbe fullad, marad, mivel jelen dimenzionális kivetülésű gondolkozásunkban, háromnál – max. négynél – tovább nem tudnak számolni, mert lehet hogy azt a jelen kor ideológiai inkvizítorai számukra nem engedik meg – társadalmi és egyéni tökéletességünk teljes hiányából származóan -, mert az a jelenlegi világrend felbomlásával / megszűnésével járna. S mégis vannak merészek – és lesznek is -, kik hamis próféciát “árulva”- hangoztatják az “új világrend”, saját találmányuknak való titulálását, csak éppen a probléma az, hogy ők is – jó politikai alkimistaként -,a hamis univerzalitásokra támaszkodva, már-már saját őrültségeiket is elhívén, kötelezik el látszólag magukat, a hamis eszmék / illúziók irányába. Tény, hogy a frusztrált közönség csodavárási zavarában vevő erre.
Az ilyen naivitásában rafinált játszmák végén mindkét fél csalódik, csak a más-más irányultságból. A nevető harmadik meg tovább lapoz egyet a történelemkönyvben, vagy – már talán klikkel egy új fejezetre -, de mindig lesznek akik visszafelé teszik ezt.
január 25, 2011 @ 6:30 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#14):
Két ponton (úgy vélem, hogy) pontosítanám az általad elmondottakat:
Az ideológiai újítók korának elmúltát pozitív fejleménynek vélem, mert az újítok (úgy látom utókorukként) a titkot vélték megtalálni, holott a titok nem attól titok, hogy ne tudták volna, és/vagy titkolták volna azok, akik tudták. Ellenkezőleg! Máig hangzóan világgá kiáltották. Attól lett “titok” azoknak, akiknek titok, hogy az újítók (és a náluk is ostobábbak vagy nem, vagy a legjobb esetben is) félreértették, és ennek megfelelően vagy zavaros marhaságnak vélték vagy saját (interpretációként előadott) hülyeségükkel tévesztették össze.
Négynél azért nem képesek továbbszámolni, mert a kettő neve saját rögeszme, a háromé profit, a négyé pedig (eleinte extraprofit, mára) átlagot meghaladó profitrátára változott (és az új elnevezésükbe vetett hit elfedi az aritmetikai összefüggéseket, de lassan már magát az elemi számtant is).