Előítéletmentesítés
Egy budakörnyéki gimnáziumban voltam tegnap kint két egyetemistával, akik asszisztenseim voltak. Négy tesztet vittem magammal, de csak három tesztre volt idő. Felmerült a gyanú, hogy előítéletesek a diákok, s az osztályfőnök megkért, hogy beszéljünk velük. A helyzet nem volt súlyos, csak a csoportközi problémák antropológiailag indokolt mértékét tapasztaltuk. A nyitó teszt segítségével X és Y csoportokra bontottuk az osztályt, melynek egyik csoportja negatív, másik csoportja pozitív visszajelzést kapott saját magáról. A visszajelzés eredményeként a negatív értékelést kapott csoport tagjai személyesen elégedetlenek voltak, de csoportjukat sokkal pozitívabban és a másik csoportot sokkal negatívabban értékelték, mint a másik csoport tagjai, akik elégedettek voltak a kapott besorolással, de nem alakult ki köztük se erős csoportszolidaritás, se diszkriminációs hajlandóság. Miután lelepleztem a kísérleti beavatkozást, emlékeztettem őket, hogy mi történhet azokkal, akik valóságos csoportok tagjai, s ebben a minőségben frusztráltak vagy privilegizáltak. A többi teszt sem volt érdektelen, de azokról később.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
április 29, 2009 @ 8:21 de. • válasz erre
Elképzelhető egy csoport, amely pozitív üzeneteket kap magáról, ennek következtében elhiszi, hogy ő sikeres, s lazán éldegél. A lazán-t töröljük. Él, mint egy sikeresnek hitegetett csoport. A hit mindenesetre elég ahhoz, hogy ne legyen szolidaritás, a diszkriminációs hajlam se legyen oly’ erős és hát elégedettek legyenek magukkal, a világgal. (A diszkriminációs szint és annak oka nem ennyire egyszerű, de ezt itt, most hagynám.) Azonban – fájdalom – ez a pozitív visszajelzés, ez az elégedettség nem valós teljesítményeken nyugszik, nyugodott, tehát hipp-hopp jön az ébresztő. A hipp-hopp-ot történelmi léptékben értjük. Jön a negatív ítélet és vele valami irracionális szolidaritás és irracionális diszkriminációs hajlam. Közben ésszerű együttműködésre és befogadásra lenne szükség. De akit felébresztenek az erre ritkán képes. Csepeli Gyuri lassan embert csinál belőlem.
április 29, 2009 @ 9:33 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Azt hiszem, hogy ott finomítható és finomítandó az értelmezésed, hogy a nem a csoport kap (közvetlenül) üzenetet. Csoportra vonatkozó üzenetek érkeznek ugyan, de ezek nyomán (egyeseknél) nőhet is, (másoknál) csökkenhet is a csoporthoz való tartozás érzése (és ezzel arányban az érzés artikulációjának intenzitása). Annak mértékében csökken, amilyen mértékben a csoportra való üzenet nem esik egybe a csoporttag helyzetével, és fordítva. Ebből következően a csoport végül a nyomorultak csoportjává szűkül, ilyen irányba tart a folyamat :-/
április 29, 2009 @ 10:11 de. • válasz erre
Nem szűkül. Bővül!
/ 
Ha jól értem.
április 29, 2009 @ 10:38 de. • válasz erre
Bővülhet is. Aki nem nyomorult, annak (általában, ha jól gondolom) csökken a csoporttudata, így a csoporttudat mindinkább a nyomorultakat ingerálja/tartja össze, akiknek száma – különösen világválság idején – (akár jelentős mértékben) bővülhet.
Amúgy igazad van, és köszi a pontosítást! 
A nép szava a nyomor szava.
április 29, 2009 @ 1:51 du. • válasz erre
A kollektív is individuális!
április 29, 2009 @ 4:15 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):
Pardon? Avagy merthogy?
április 29, 2009 @ 8:26 du. • válasz erre
Nekem is hasonló jutott eszembe (talán), hogy a pozitív visszajelzésekben részesülő indivídum önmagát is pozitívan értékeli, s a csoportban úgy látszik ugyanez történik. A valóságosan is negatív visszajelzéseket kapó csoportok, a frusztráció miatt kialakult agresszivitásukat a másik csoportot negatív megítélésben artikulálják, addig az elégedettek nem kényszerülnek a nyomorúság csoportszolidaritásába, se diszkriminációba, így befogadóbbak, toleránsabbak, ugyanúgy, mint a pozitív visszajelzéseken kondicionálódott egyén.
április 30, 2009 @ 6:29 de. • válasz erre
Minden csoport kirekesztő, ez igen egyszerű logikával belátható, hiszen a másiktól való megkülönböztetés adja a csoport-volt negatív aspektusát. Ha egy csoport ezt nem teszi, akkor mindenkit befogad és előbb utóbb létrejön az emberiség nevű csoport, de akkor még mindig ott vannak az ufók és ismerjük el – mivel a másság szép – az ő kirekesztésük megengedhetetlen, fasizoid elhajlás.
Régi felismerés, hogy az önmagunkkal való elégedettség a szív halála. Részben azért, mert minden elégedettség hamis, az egész felől tekintve, részben pedig azért, mert az elégedett ember elégséges önmagának, nincs szüksége másokra. Az “elég” szó a véget is jelenti egyben, amint az elégedettség a végességet. Aki elégedett, az megállt és aki megállt az úgy látja, mozgás csak akkor létezhet, ha körülötte forog a világmindenség.
Carl Schmitt szerint a politika alapja a barát – ellenség megkülönböztetés és miután az ember „Ho antroposz eszti zoon politikon” mondja a Stagirita, ez bizonyára tágabb értelemben is – nem csak a politikára – igaz. Énünk “lényege” a folyamatos elkülönböződés, a világból való visszavettség, a világból mely egzisztenciánk terepe és egyben fenyegető határa is, az “én” és a “világ” között feszülő anómia mozgatja a megismerést, amely csak valami külsőre irányulva ismerheti meg önmagát. Minden cselekedetünk egyfajta számbavétele a barátoknak és az ellenségeknek, mely számbavétel meghatározza a cselekvések irányát, triviálisan fogalmazva az ellenségeinkkel harcolunk, a barátainkkal barátkozunk.
A fenti – lapos – gondolatmenetre azért volt szükség, hogy láthatóvá váljon: semmi meglepő nincs abban, hogy viszonylag könnyű egy embercsoportot, legyen az osztály, vagy nemzet, egymással szembe álló csoportokra szakítani. Az igazi mutatvány ennek az ellenkezője.
április 30, 2009 @ 10:16 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#8):
)
számomra számos fokozata elképzelhető mindkettőnek a mély depressziótól a kóros eufóriáig).
Egyrészt persze, és mint Te is tudod, Kantnál explicit formában létre is jött az emberiség nevű csoport, amelyhez világpolgárként lehet csatlakozni. (Ha nem csal az emlékezetem, észbeli adottságaink következményeként Kantnál az ufók befogadása nem szükségszerű.
Az elégedettség/elégedetlenség nem biztos, hogy digitális ( azaz kétértékű, ha nem is feltétlenül fuzzy,
Sőt úgy sejtem, (hogy szigorúan elvileg!) barátai esetleg lehetnek az embernek, de ellenségei csak hülyeségük mértékében a hülyéknek vannak, de lévén mi magunk is, és elménk is fölötte végesi is, hogy a Kant által taglalt problémákról most ne is essék szó, így aztán nemcsak barátaink vannak… :-/