Emigráció

Nem kell Márainak lenni ahhoz, hogy kivándoroljunk az országból, melyben nincs számunkra hely. Az idő múltán észrevesszük, hogy egyre kevesebb ismert arc az utcán, végül elfogy minden ismerős, s idegenek leszünk, idegenek között. Az épületek is megváltoznak, egyet lebontanak, másik összeomlik, újak épülnek, melyekhez már semmi közünk. Kedvenc kocsmánk bezár, az étterem, melyben egykor oly jókat ettünk, ehetetlen pizzákat kínál. Minden eltűnik, ami hozzánk tartozott, s a végén mi magunk tűnünk el. A Feneketlen tó vagy a Csendes Óceán partján, mindegy.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

7 vélemény ide: “Emigráció”

  1. 1
    Lux Erik szerint:

    Idegenbe érkezünk, idegenből távozunk? – igaz és – mint ZM már írta – szép, hogy jó-e (főként az érkezés :-) ), arról nem vagyok meggyőződve.

  2. 2
    lucifer szerint:

    Farkas Ferenc kilencven felett, de még fitten panaszolta, hogy neki már semmihez sincs köze, hogy őt itt felejtette a Teremtő. Ma sokan gondoljuk így. Kilencven alatt. Felgyorsult volna az idő? Lehet. Mindenesetre az egymást követő eseményeknek nincs igazából sok közük egymáshoz. Vagy ha van is nem látjuk. Úgy néz ki, mintha naponta tőlünk függetlenül új korszakok születnének. Ahogy esik, úgy puffan alapon élünk. Idegenek közt. Ez sajnos igaz.

  3. 3
    Lux Erik szerint:

    Ugyan Lucifer, Aristón kivül kivel csevegnék?! :-) Egy idő után pedig még FF is feleslegesnek érezte magát, aki pedig nem egy Puskin hős volt, és nem is Lermontov tollára való.

  4. 4
    Aristo szerint:

    Csak addig élünk – más – idegenek között, míg meg nem értjük saját idegenségünket, utána már könnyebb.

  5. 5
    El Lobo - A farkas szerint:

    Nektek csak mások idegenek? Nekem olykor az a pizsamás fickó is az, aki reggel meg este a fürdőszoba tükréből rám tekint. Hiába na, már a tükör sem a régi!

  6. 6
    roka1729 szerint:

    Kivandorlasban otthon vagyok :-)
    Meg 1980-as evekben olvastam egy nagyon szep Hatar Gyozo irast az Irodalmi Ujsagban: Honvagy es ido. E szerint nem a (foldrajzi) helyre vagyunk vissza hanem az elmult fiatalsagba. (Persze ezt mar biztos tudtak a regi gorogok, sot vszinuleg neandervolgyi eleink is).

  7. 7
    Lux Erik szerint:

    Válasz Aristo hozzászólására (#4):
    Idegenségünk, ha nem tévedek, a tévedéseinkhez való ragaszkodásunk következménye, amelyek között lehetnek igazságok is. Ezek aránya dönti el, hogy bölcsként vagy hülyeként vagyunk/leszünk-e idegenek. (Térünk el az állandó változó átlagtól.)

    Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#5): :-D

    Válasz roka1729 hozzászólására (#6):
    Nem olvastam az eredetijét, de tényleg szép, és azt hiszem, részben (és talán azzal a kiegészítéssel) igaz (hogy néhány áttételen keresztül, azoktól eltakartan a gondoskodásra – és az ebből következő gondtalanságra – vágyunk: vissza az anyánkba, aki lévén por… Azt azért nem állítom ezzel, hogy halandóságunk oka az anyánkhoz való kötődés, :-) de nem is zárom ki :-D ).

Leave a Reply