Lux Erik: Faj és osztály – új kiszolgáltatottság
Újra benéztem ehhez a bejegyzéshez, mert makacsul a havi toplista élcsoportjában szerepel és (mivel már kiesett az emlékezetemből), megnéztem, miről is szól – és úgy vélem, okkal szerepel a toplistán, mert a bejegyzés is a vita is nyolc hónap távlatából is nagyon jó(nak tűnik számomra)!
Egy(-két ponton pontosítanám a föntebb általam összehordottakat, az általam azóta másutt összehordottak alapján):
A xenofóbia pszicholúciónkon alapuló adottság: a rettenetes anya (az ödipusz komplexus utáni nagyon sokadik) áttétele. Ennek egyik a diaszpóra miatt rögzült történetileg kialakult al esete az az antiszemitizmus, ami azonban az említett, történeti ok miatt a többinél nagyobb valószínűséggel sötétül kimerikus előítéletté.
Ezen, az antiszemitizmus által előkészített, mert kivájt/bejáratott lélektani (xenofób/kimerikus) úton törhetett osztálygyűlöletként felszínre azoknak a (gazdasági-társadalmi okok miatt növekvő számú) frusztrációknak a következményei, amelyek napjainkban és Indiában tömeges gyermek öngyilkosságként jelentkeznek (és amelyeket új – mert nem a természetnek, hanem az ember által létrehozott második természetnek való – kiszolgáltatottságként lehetne leírni).
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Kérem, látogassák a fentebb jobbra az Oldalak felirat alatt található állandó rovatokat. A két félteke rovatban szerzett tapasztalataikat az ott kért módon jelezzék, ha idejük engedi.
