Féja-Mayo
Meggyőződésem, hogy a jelenleg alkalmazott, cash-transfer alapú segélypolitikánál nincs kontraproduktívabb rendszer. A készpénz átfolyik a segélyezetteken, s egy láthatatlan társadalomban landol, mely remekül él a többiek nyomorúságából. Egyedüli megoldás, ha a segélyezettek aktivizálódnak, s befektetési lehetőségként kapnak pénzt, melynek minden egyes forintjából még egy forintot csinálhatnak. Persze nem mindegyik alkalmas erre, de aki alkalmas, azt nem kellene zsákutcába terelni, s ott tartani. Részt veszek most egy kísérletben, mely ezt az elgondolást hivatott bizonyítani. A segélyt kiváltó hitelnek ma még csak az ígéretét vagyok képes hozni, mivel iszonyatos bürokratikus nehézségek bonyolítják a kísérlet elvégzését. Nem is merek belegondolni, hogy mennyire nehéz lesz majd az országos elterjesztés, ha egy év múlva látszik, hogy az elgondolás bevált. A legérdekesebb, mint arról tegnap kiválasztott célcsoportjaim körében meggyőződtem, hogy a puszta ígéret is már megváltoztatta a csoport tagjainak viselkedését. Vetettek, malacot vettek, lovat cseréltek, fürdőszobát újítottak fel, öntudatra tettek szert. Pontosan úgy, mint a múlt század 20-as éveiben a Hawthorne-i kísérlet résztvevői, akikre alapozva Mayo megalkotta a „human relations” elméletet. Ez az elmélet Békés megyében is érvényes. Szerettem volna, ha Féja Géza is velem lett volna.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
november 28, 2008 @ 10:52 de. • válasz erre
Végre! Végre! Estig tudnám - ismétlés nélkül - mondani, hogy ez miért nem sikerülhet, de reggelig mondanám, hogy hogyan sikerülhet! Ez a reneszánsz! Végre! Hogy ezt is megértük.
november 28, 2008 @ 11:47 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1): Talán, ha nem is az elvi viták helyett (hogy miért igen, és miért nem), de mellett mérni sem ártana: mennyiből és mi így (tőkejuttatás ígérete
), és mennyiből mi úgy (segélyből).
Ami (a mérés) szintén nem elvi kérdés, mert persze, úgy kellene (szerintem ebben elvileg mindenki egyetért), de annyira kellemetlen! (Nem a segélyekből, hanem a szétosztásukból, annak módjának és mértékének vélt optimalizálásából élők, a szociális-, és szegénységipar tagjai számára, hogy amíg nem muszáj, inkább ne! És ha nagyon muszáj lenne, akkor is néhány évtizedecskéig, de legalább egy emberöltőig inkább a mérés szempontjai tisztázandóak előzetesen és elvileg…) Annyire kellemetlen, hogy még kimondani is nehéz, és így a kellemetlenségből kimondás közben olyan “bonyolult” lesz, hogy az előkészítése tulajdonképppen már folyamatban is van.
november 28, 2008 @ 12:08 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#2):
Erik! Ha oda van írva, hogy a segélyezést le akarjuk váltani, ha oda van írva, hogy Féja, meg Mayo, akkor nincs elvi vita. Az le van zárva és isten ments újra nyitni. Aki ezzel próbálkozik, azt el kell zavarni. Messzire.
Gyakorlati, menedzselési vita van. A szerencsétlen kap forrást emancipálódni akar, csinál valamit és 1 kg valami többe lesz neki, mintha bemenne a közeli szupermarketbe. Azaz a piac, a piacképesség, kooperáció, hatékonyság, piacóvás stb. kérdéseire gondoltam, amin bukni lehet, és amiket kezelni kell. De lehet, hogy rosszul gondolom a buktatókat.
november 28, 2008 @ 12:43 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#3):
Egyrészt OK (ez volt számomra félreérthető: “Estig tudnám - ismétlés nélkül - mondani, hogy ez miért nem sikerülhet, de reggelig mondanám, hogy hogyan sikerülhet!”), másrészt az elzavarással ugyan egyetértek, de nem úgy tűnik számomra, hogy az is elkezdődött volna (Vagy a blogon kívül - ami persze a legfontosabb, hiteles
hely 
-, akár csak fölmerült volna).
november 28, 2008 @ 1:49 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#4):
Ha ezt nem menedzserként, projektmenedzseri feladatként (mondjuk a gyakorlati képzéstől mondjuk a gyakorlati kivitelezésig) kezelik akkor is megvalósul valami, konkrétan a program részvevőinek lesz egy segélyprogramja.
(Elnézést kérek a menedzser szó használatáért. Rettenetesen lejáratott, de itt akkor is a menedzserre lenne szükség. + Én erről nagyon keveset tudok. A felvetéseim képzelgések. De a válaszaidból arra kövekeztetek, hogy nem alap nélküliek)
november 28, 2008 @ 2:17 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Jó a menedzser, a képzést viszont némiképp vitatnám. Ha a - jelenleg - segélyre szorulók ismereteiből hiűányzik valami, ami képzelgéseik gyakorlati és sikeres megvalósításához hiányzik (a tőkén kívül), akkor ennek pótlására lenne a menedzser - és nem a menedzser helyett valamiféle - az állampolgári ismeretektől a globalizációs tendenciák adaptálásáig kiterjedő - képzés.
Magáról a projektről én sem valami sokat tudok, de ha van írott anyaga, és pláne ha születnek, pláne ha rendszeresen állapotjelentések, annak és azoknak a blogon szívesen biztosítanék (új, és megfelelő) felületet.
november 28, 2008 @ 5:23 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#6):
Ah! Teljesen világos!
1. A képzés alatt én valami olyat értek, mint amit pl. a nagy zöldmezősök csináltak itt a kilencvenes években. Bejöttek összeszedtek egy halom embert, aki azt mondta, hogy ő itt akar dolgozni. Ezt követően egy rendkívül egyszerű feladattal kezdtek és közben beindították a képzést. A képzés mindenre kiterjedt, ami a cég üzleti kultúrájának része volt, ami ennek a megvalósításához kellett. Az üzleti viselettől kezdve a kommunikációt segítő logopéduson át a legkülönbözőbb szakmai oktatásig mindenre. A cég felépítette a cég emberét. Felkínálták a karrier utakat, jutalmazási rendszert és megcsinálták a hozzá illő embert. Hatalmas volt a fluktuáció, de a végére összeállt. Itt a részek nem kihagyhatók. Egy topmenedzser nem járhat slamposan, mert nem fognak hinni neki, akkor se, ha egyébként okos. A békési földművelőnek is el kell mondani, hogy hogyan kell felöltözni, ha megy az önkormányzathoz tárgyalni. No és ki kell gyakoroltatni vele a tárgyalást. Ne nevess! Nem lehet az, hogy végiggürizik egy évet és azon megy el a siker, mert izzadó tenyérrel visszafordul valahonnan, ahol „idegenek” vannak.
2. A mérést először nem is értettem. Nem értettem, hogy hogyan jön ez elő. Számomra nem az a kérdés, hogy hogyan mérjem, hanem hogy hogyan lehet nem mérni. A piaci magatartás lényege a folyamatos kalkuláció. Ha ez hiányzik a projektből, akkor miről szól? Hiszen egy ilyen macera lényege nem az, hogy becsülettel elfáradjunk, hanem hogy ésszel! Tényleg nem értem a nem mérőket. Mi van a fejükben?
november 28, 2008 @ 5:32 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#7):
1/ Elvileg igazad van, de ebben az esetben nem arról van szó, hogy topmenedzserré kellene válniuk, hanem arról, hogy csinálni tudják, amire képesek. Ha képzés híján nem tudnak semmit csinálni, (már ha rajtam múlnék:) legyen akár képzés, de egy 6 osztályt végzett nem biztos, hogy egy tanfolyamtól lesz életképesebb…
2/ Ez nem piac, hanem az állam segítő keze. Ég és föld. (Vagy inkább fold és pokol, és a poklot kellene kicsit lakhatóbbá tenni.)
november 28, 2008 @ 6:13 du. • válasz erre
Ah! 2.0
Bocsánat, de gyakorlatilag is igazam van.
A békési földművelőt nem csak földet túrni kellene megtanítani, hanem egy köznapi kultúrára, amelyiknek része a föld megművelése is és a magabiztosságot adó öltözködés is. Meg kell tanítani őket a kapitalizmusban élni, közlekedni. (Az említett cégek kultúrára képeztek. Bosszantóan primitíven és még bosszantóbban hatékonyan.)
Az állam segítő kezének ez esetben az a dolga, hogy
a) piacszerűen
b) piac konform módon
c) piaci magatartásokra ösztönözzön, tanítson.
Nem kell kitalálnia a langyos vizet.
Ha ezt nem csinálja, akkor mindenki becsülettel elfárad, aztán várja az apanázst, hogy újra elfáradhasson. Ilyen is van, de ez a szabadidősport. Életveszélyes, ha nincs (piaci) siker, ugrik az bimbózó öntudat, jön a sunyi lenyúlás. Rosszabb, mint volt.
november 28, 2008 @ 9:00 du. • válasz erre
Az elmúlt hetekben gyakran hivatkoztam itt (zömmel hiányként) az empátiára és a társadalmi szolidaritásra.
És akkor tessék - egyszercsak előugrik ez a bejegyzés, ránküvölt, mint Berény Róbert Fegyverbe c. plakátjának hőse:
- Na, tessék Polgárpajtások, itt van nektek az igazi, valódi társadalmi szolidaritás, a tudományra alapozott, így kell(ene) ezt csinálni - nem pedig gügyögni róla, nagygyűléseken emberbaráti ábrázattal hazudozni arról, hogy mennyire fontos a nép! Tessék Polgárpajtások, lehet csinálni!
november 28, 2008 @ 11:21 du. • válasz erre
Egy ilyen “kísérlet” megvalósulása szerintem nemcsak az abban résztvevőknek adhatna öntudatot, hanem (talán) a reménytelen helyzetben lévők számára is példát adhatna arra, hogy a sorsunk a saját kezünkben is van. Csak kíváncsi vagyok, hogy miért kísérlet, hiszen a fejlettebb országokban a munkanélküliek visszavezetése a normális élet keretei közé, vagy ennek segítése már ismert gyakorlat. Talán ez azért kísérlet, mert szükséges figyelembe venni a speciális magyar helyzetet, úgy értem nálunk nem működne a másutt bejáratott gyakorlat?
november 29, 2008 @ 8:18 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#9):
Ja, ha kell, az egészen más. És nyilván sokkal rosszabb (talán csak az érintettek véleménye tér el némiképp, de ők aligha számítanak, örüljenek, hogy kapni fognak :-/).
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#10):
november 29, 2008 @ 9:39 de. • válasz erre
Most cukkolsz? Az érintettek a tanulók lelkesek. Addig lelkesek, amíg az első kudarcok el nem érik. Ha az állam oldaláról a kapitalizmusra való képzés elmarad, akkor jönni fognak a kudarcok csőstül. Az intézmény utálni fogja a tanulót, a tanuló az intézményt. Eredmény meg sehol, kritikák meg dögivel. Ha megnézzük a sikeres kapitalizmus oktatókat - a cégeket - tőlük lehet tanulni. Nem egy az egyben koppintani, hanem megértve kreatívan. Ott van, hogy hogyan lehet „átnevelni”, motiválni stb.. Ebben semmi elmélet nincs ez nem köldöknézegetés, nincs lila köd, nem kerülgetjük a problémát. Ott a minta, ott a feladat, lehet csinálni. Nem azt kell csinálni, amit ők, nem multi fiókákat kell kikelteni, hanem megérteni, hogy ők mit csinálnak. Hát, ha erre nem mondhatom, hogy gyakorlatilag igazam van akkor ez a világvége.
Egyébként szeretném hangsúlyozni, hogy a konkrét dologról csak sejtéseim vannak, tehát lehet, hogy nyitott kapukat döngetek.
november 29, 2008 @ 9:56 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#13):
Szándékom szerint nem. Arra igyekeztem célzást tenni, hogy:
), hogy a mi absztrakciónk szerint helyesnek látszó úton tudnak 1-ről az 1.1-re jutni.
a/ nincs (ilyen) intézmény,
b/ tanulók még annyira sem. Segélyből tengődő nyomorultak vannak, akik:
c/ pénzt akarnak (többet, mint amennyi a segély és/vagy + forrást)
d/ nagyon jó esély van arra is, hogy a “tanuló” státuszt/szerepet a pénztelenségnél is jobban utálják.
e/ nem biztos, hogy helyes előfeltevés (nem -ítélet!
november 29, 2008 @ 11:42 de. • válasz erre
Most akkor tényleg nem értem!
1. Csak van valahol valami, ahol, amivel a projektet meg akarják csinálni. Ha van, akkor az, az intézmény. Ha nincs, akkor meg miről beszéltünk eddig?
2. A tanulók azok, akik örülnek. Aki örül az lép egyet, az tanulni akar. A poszt szerint van ilyen. Törékeny lehet, de van. Ezzel kell gazdálkodni.
3. Pénzt akarnak. Világos én is. Azért van az intézmény, hogy azt ésszel oda is adja. Az odaadás a kispolgárosodjunk tréningprogram keretében történhet.
4. A tanuló státusz. Most utálja, de nem is ismeri. Különben nem ennek kell nevezni, hanem partnernek. A Gida például nem szerette visszahozni a labdát. Ma, ha kell, ha nem hozza, hogy dobjam. Öntudatosan dolgozni akar. Mint Pindur.
5. Amit mondtam nem absztrakció, nem a kommunizmus végső felépítése. Egyébként ellenőrizhető. Ne tessék zárójelbe tenni.
november 29, 2008 @ 7:19 du. • válasz erre
Kedves Lucifer! Természetesen lesz képzés, hiszen a csoport tagjai kéthetente találkoznak. Önsegítő csoport módjára egymást is képzik, de minden alkalommal mentori irányítás mellett megvitatnak egy-egy esettanulmányt. Hasonló képzés egyébként az ország vezetőire is ráférne, hiszen amit ők (nem) tudnak, abban az én csoportjaim tagjai is profik. Addig kell nyújtózni, ameddig a takaró ér. Ez az egyik tanulság. A takaró nyújtható, de csak munkával, szorgalommal, piacismerettel. Ez a másik tanulság. Rosszakaratú véletlenek ettől még lehetnek, de ez már az élet és Lux terrénuma.
november 30, 2008 @ 11:09 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#15):
Vannak emberek, akiknek a szocializációja - intézmények ide, oktatás oda - abban az értelemben nem sikeres, hogy az önfentartásukhoz szükséges eszközöket és forrásokat nem (vagy egyre rosszabb hatásfokkal) tudják megszerezni. Ha ez nemcsak nekik probléma, akkor különféle kísérlet történik/történhet a reszocializálásukra.
Az egyik út az, amit kommentjeidből kihallani vélek: “ugorjunk nedki még egyszer, mert az nem lehet” alapon, és a reszocializáltak szándékától függetlenül (ahogy mondani szokás), ami a csövön ki-, és az agyukba befér. (Erről én sok más mellett azt gondolom, hogy fölösleges is, és pazarló is.)
A másik út, ahogy én olvastam a fentieket: nyitni számukra egy önfentartási csatornát (jól kitalált, finomítható szabályokkal) és nagyjából a viselkedés terápia mintájára rávezetni őket az öngondoskodásra. Nem célozva meg, hogy atomfizikusok legyenek (nem vitatva, hogy lehetnének), nem célozva meg, hogy alanyi költők (nem vitatva, hogy lehetnének), még azt sem, hogy hogy egy multinál legyenek megbecsült alkalmazottak. (Azoknál egyébként is jelenleg inkább leépítések, semmint munkaerő felvétel van.)
Az adott helyen, az adott lehetőségek között legyenek képesek az önfentartásra.
november 30, 2008 @ 12:53 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#17):
Félreértés ne legyen, “csak” nem tetszett valami a (mostani) kommentjeidbe, és ennek oka csak most (és valószínűleg rosszul) tudatosodott bennem (úgy, ahogy).
Olyasmire kezdek gondolni, hogy egy-egy kéredésnek mintha lenne egy absztraktabb (az ideálisból, és ezáltal kicsit az “ideálokból” kiindulól) megközelítése, amit némiképp kommentjeid segítségével véltem/vélek felismerni, és létez(het)nék egy ehhez képest jóval kevésbé absztrakt, problémamegoldóbb (a problémát szintge végtelen számú, lehetséges kontextusaiból kiemelő) megközelítés.
november 30, 2008 @ 1:09 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#16):
Gúnyolódás nélkül gondolom, hogy rájuk férne. Néha az, az érzése az embernek, hogy feleslegesen hülyítik egymást.
Válasz Lux Erik hozzászólására (#18):
Erik! Ebédet főzök a vendégeknek – ők jönnek hozzánk – és a vendégségre – én jövök ide!
Teljesen világos, a 17 és bármikor aláírom. Nincs vele gondom. Látványosan nincs. Az én feladatom az, hogy úgy adjam elő az „üzleties” gondjaimat, hogy az itt elfogadható legyen. + elfogadtasson egy olyan magatartást, ami szerintem – láttam ilyet – eredményes. A Te fenntartásaid nekem segítségek. Halál komolyan. Ugyanakkor, ha valamit akar az ember, azt csak úgy lehet, hogy csinálja, ahogy a csövön kifér. Ésszel, de ami a csövön kifér.
november 30, 2008 @ 2:15 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#19):
Az én fenntartásaim segítenek Neked?!
Pontosabban csak készül. :-/ )
Nem!!!!!!!
A Te fenntartásaid segítenek nekem! (És erre nekem bizonyítékom is van!
Egyébként - és a tréfát félretéve - azt hiszem ezt lehet termékeny beszélgetésnek hívni. Ezért Nálad csak a blog létrehozójának vagyok hálásabb.