Fejlődés
Volt egyszer egy sejt. Valahol, valakinek a testében élt, cseperedett, tette amit, egy sejtnek tennie kell. De mindig többre, nagyobbra, tágabbra vágyott. Nem olyan volt, mint a többi sejt. S egy szép napon, mit tesz Isten, elkezdődött növekedni, gyarapodni. Egyre több ugyanolyan sejt lett körülötte, mint ő. Büszke volt magára, Fejlődött, sokasodott, gyarapodott. Példaként állította magát a többiek elé, akik egyre csak szaporodtak, gyarapodtak. S egyszer csak elapadtak a források. Megállt a gépezet. A sejtre az örök sötétség árnya borult. Nem értette mi történt. Már nem is hallotta, amikor a kórboncnok azt mondta: ez volt a góc!
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található.
szeptember 19, 2008 @ 7:02 de. • válasz erre
Európa vigyázz! Nyugat vigyázz! Ki tudja hányadik verzió? Meg kell tanulni az elég szó használatát, figyelmeztetnek a keletiek. Aztán, ha így megy tovább majd mi őket. No persze, ha leszünk.
szeptember 19, 2008 @ 7:23 de. • válasz erre
Na ja, de “mit tehet a sejt , ha mit se sejt”?
szeptember 19, 2008 @ 7:25 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#2):
szeptember 19, 2008 @ 9:18 de. • válasz erre
A ráknak, mint a fenntarthatatlan fejlődés jelenségének leírásával még nem találkoztam.
De most megyek fejlődni, fejleszteni, gyarapodni…
szeptember 19, 2008 @ 10:38 de. • válasz erre
Egyrészt erre mondják, hogy a növekedés nem feltétlenül fejlődést jelent, és a fejlődés nem feltétlenül növekedést. A folyamatos és egyre fokozódó növekedés, sokasodás mindig az egyedek énteljességének rovására is történik. És ez magára a “példamutató sejtre/sejtekre” is vonatkozik. Aztán amikor e folyamat elérkezik a kritikus ponthoz, akkor a lényegen már a kétségbeesés sem sokat változtathat. Valamit valahonnan újra kell kezdeni építeni sejteken belül és kívül egyaránt.
szeptember 19, 2008 @ 10:52 de. • válasz erre
Nyugati módon patkol-e el a magyar sejt, avagy versenyelőnyünk a kimúlásban.
Nem ebben mi jobbak vagyunk! Mi ezt hatékonyabban tesszük. Nézzük pl. a gazdaságot. Nálunk a növekedni kívánók számára a nullaösszegű játszmák a csábítóak. Mi meg se próbáljuk létfeltételeinket, magunkat, a gazdasági, a természeti környezetünket bővítetten újratermelni. Jelszavunk; gazdagodni értéktermelés nélkül. Adóprés, adócsalás, kizsákmányolás, lenyúlás, korrupció, stb. Gazdagodni a piaci hatékonyság útján; mosolygós tekintetek. Ez a megoldás a halni kívánót rendkívül hatékonyan szolgálja. És úgy, hogy csak a szereplők hatékonyság deficitje kerül bővítetten újratermelésre. Remek! Sohase érnek utol!
szeptember 19, 2008 @ 10:55 de. • válasz erre
A “mit sem sejtő sejt” olyan, mint a gondolat nélküli gondolkodó, az édes íz nélküli cukor. Maga, az értelmetlenség. Mondhatom azt is, hogy a “sejt”, az mindig – legalább – “sejt”, ha nem is tud. Tenni pedig mindig lehet valamit.
szeptember 19, 2008 @ 11:12 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#6):
Szerintem is, a mi sejtjeink ezért pusztulnak hamarabb. De a túlnövesztés a nyugatiakat sem fogja kímélni. Kérdés az, hogy melyik, mikor kap a “sejtjeihez”! Ugyanis a túl magasan repülésbe ugyanúgy bele lehet pusztulni mint a túl alacsonyba. Ebből ránk nézve még valamiféle helyzeti előny is következhetne, mármint, hogy tanulhatnánk az előttünk végbemenő folyamatokból. De hát pontosan itt a probléma. nem vagyunk játékosak, nem tudunk játszani sem. Még a lehetőségeinket sem tudjuk “eljátaszni”. és ez már egyre tragikomikusabb.
szeptember 19, 2008 @ 12:03 du. • válasz erre
Lucifernek (a 6. hsz.-re)
Igazad van, a magyar sejt magyarosan pusztul, büszkén, nagy szabadságvágyat csillantva a szemén, cigarettával a szájában, búsan, de cigánysejtek húzzák neki odaátról a májból!
Hej, de szépen húzzák azok a májbéli cigánysejtek, mint Kossuth-apánk idején!
Az epe is dolgozik közben rendesen, no meg a belek sejtjei…
Hát, ez valóban utolérhetetlen.
szeptember 19, 2008 @ 12:07 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#9):
szeptember 19, 2008 @ 12:26 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#9):
Az előttünk járóak azért a szájukban lógó cigarettával, pipával, de még a kezükben lévő whiskys pohárral együtt is eljutottak valameddig.
szeptember 19, 2008 @ 1:30 du. • válasz erre
Hej, bizony, az előttünk járók, a dicső múltban, azok aztán igen!
Ezek valahogy nem olyan magyaros gyilok-csöppek, ezt a művelt nyugat szopogatta a dicső múltban, amikor három tenger… 
Persze meglehet, Malvinával ellentétben valami potya-pia okán én nem whiskys pohárral látom eleinket, hanem pályinkás üvegcsével, lopótökkel szívott borral, de pohárban, esetleg még krigli sörrel.
De múltilag a whisky az nálam nem jön be, se a Mojito vagy ilyesmi
szeptember 19, 2008 @ 1:52 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#12):
Én nem a mi eleinkről beszéltem, hanem az előttünk járókról. Még azt sem állítottam, hogy “azok aztán igen!” Arról, szóltam, hogy sem dohány, sem alkohol – lett légyen az “poty-pia” vagy sem – nem lehet akadálya az előbbre jutásnak. Legfeljebb helyette valója lehet. Egyébként nekem sem a whisky, sem a pálinka, de még a sör sem jön be. Én, ha iszom, borivó vagyok. De persze ettől még tisztelem és elismerem a whisky-, a pálinka-, stb. és a sörivás kultúráját is.