8 vélemény ide: “Filózófiai gyöngyszemek”

1. 1
   Lux Erik szerint:
   május 6, 2010 @ 6:07 du. • válasz erre

   Természetesen várom (és természetesnek veszem) a szövegek szerzőjének címre vonatkozó korrekcióját.
   Ha szövegen akar/hajlandó korrigálni, akkor kérem másolja ki a felületről az egész szöveget, és azt korrigálja, és akkor külön új felületen teszem közzé, és a link arra fog vezetni.

2. 2
   Lux Erik szerint:
   szeptember 10, 2010 @ 10:21 de. • válasz erre

   Figyelemfelhívó bejegyzés Csepeli György fenti, a Teljes(ebb) rovatból is elérhető politikai antropológiai előadásaira.

3. 3
   Lux Erik szerint:
   február 15, 2011 @ 1:16 du. • válasz erre

   Kedves Aristo, mint láthatod, egyik legutolsó kommented a laptetején önálló műként felvettem a gyűjteménybe, ha van jobb címötleted, természetesen vita nélkül elfogadom, és arra az általam adottat vita nélkül kicserélem.

4. 4
   Lux Erik szerint:
   június 28, 2011 @ 11:46 du. • válasz erre

   Kiegészítés Lux Erik hozzászólásához (Friedrich Nietzsche #8):
   A XIX. században megszülető kommunizmus megvalósítási kísérleteiről ezt írva, “nem csupán rémálom, jóval több annál. Az, amit Nietzsche szinte pályája kezdetétől látott: dionüszoszi extázis“, azon is elkezdem gondolkodni, hogy mi is az, amit Nietzsche látott?
   Persze, azt, amit mindenki (másként: a látókörében zajló eseményeket)! (Mindenki másként látja, mert részben mert más esik a látókörébe, részben pedig mert másokétól eltérő módon rendezi a látottakat.
   Nietzsche nagyon másként rendezte.
   Ott és akkor is meglátta a dionüszoszi mámor lényegét (és ha a lényegét, akkor magát a mámort is), amikor és ahol néhány filológuson kívül nemhogy nem érdekelt senkit, de a létéről sem nagyon tudtak (legfeljebb be-berúgva és/vagy koitálva és/vagy úgymond szeretteiket ütve-verve, ellenségeiket gyilkolva legfeljebb tapasztalták némileg).
   Nietzsche a szeretet és a gyűlölet kötődésként szakadatlan és szakadatlanul örvénylő egységét látta. Nem egyetlenként, de a kevesek egyikeként.

5. 5
   Aristo szerint:
   június 28, 2011 @ 11:47 du. • válasz erre

   Válasz Lux Erik hozzászólására (#4):

   Attól tartok, hogy túl sok kérdést vetünk fel, hogysem értelmesen válaszolni tudnánk.

6. 6
   Lux Erik szerint:
   június 28, 2011 @ 11:48 du. • válasz erre

   Válasz Aristo hozzászólására (#5):

   Ezért igyekszem különböző oldalakra szétszedni, de nem széttörni a beszélgetésfolyamot, viszont nézd meg a topbejegyzéseket. Látogatják őket.

7. 7
   Lux Erik szerint:
   június 28, 2011 @ 11:49 du. • válasz erre

   Válasz aristo hozzászólására (Friedrich Nietzsche #9):
   Válasz Jarrett Furch hozzászólására (Friedrich Nietzsche #12):

   Inkább csak kósza ötletként: minta régtől (pontosabban a cinikusok óta) léteznék a tényeknek egy a kétségbeesésen át nihilizmusba hajló cinikus értelmezése, ahhoz hasonló, amit Shakespeare Macbeth szájába ad.
   „Holnap és holnap és holnap: tipegve / Vánszorog létünk a kimért idő / Végső szótagjáig, s tegnapjaink / Csak bolondok utilámpása voltak / A por halálba. Húnyj ki, kurta láng! / Az élet csak egy tűnő árny, csak egy / Szegény ripacs, aki egy óra hosszat / Dúl-fúl, és elnémul: egy félkegyelmű / Meséje, zengő tombolás, de semmi / Értelme nincs.” (Macbeth. V. 5. Szabó Lőrinc fordítása)

   Azért ezt idézem, mert meglehetős világossággal (kimondottan) összekapcsolja a kétségbeesés (lehetséges, legfőbb, csak néhány?) forrását: halandóságunkat és a történések (a világ?) értelmességé(be vetett hitünk)nek a megrendülését (megrendülésével?). A kettőt isten (az idézetben már csak félkegyelmű mesélőként felderengő) inkább fogalma, semmint alakja kapcsolja össze.

   A nihilizmus és a cinizmus közötti határ mintha a (világ és az élet) értelmességének (nihilista) elvetése és (“csak” cinikusok általi) megkérdőjelezése között húzódnék (esetleg).
   Az értelem (és főként az értelmesség) állításának Isten léte lenne (lett volna) a (bevett/kidolgozott) formája.

   Az “isten halott” állítás az értelem újraállításának/újraalapozásának (esetleges) lehetőségének és (az adott helyzetből következő) szükségességének (hihetetlenül pontos) kifejezése (is) lenne, amire Nietzsche olyannyira komoly kísérletet tette, hogy annak kudarca személyes kudarcként (alig hihető pontossággal) értelmének elvesztésében és elvesztésével manifesztálódott.

8. 8
   Lux Erik szerint:
   június 28, 2011 @ 11:50 du. • válasz erre

   Válasz aristo hozzászólására (Egyedül vagyunk#22):

   Mindaz, amit írtam két okból nem válasz arra, amiket kommentedben érintettél.
   a/ Nem kérdeztél Te abban semmit (hanem – mint már említettem – elpufogtattad azokat a közhelyeket, amelyek agyadban éppen felkavarodtak), így nincs mire válaszolni.
   b/ Az általad inkább csak érinteni véltek közül, mint ennyit talán észrevettél (ha újólag sem voltál rest átklikkelni arra, amit írtam) az ontológiát csak kezdtem megközelíteni. Éppen csak kezdtem megközelíteni, mert nem sok értelmét láttam és látom, hogy továbbgázoljak, mert ennyiből (pontosabban annyiból, amennyit megírtam) is világosan látható, hogy innen az út bizony nem közvetlenül a logika felé kanyarodik, amiként azt véled. Aki pedig látja ezt, az más irányba kanyarodik (mint Te, vagy ha arra, hát visszafordul) aki meg nem, az azt sem érti, amit eddig írtam.
   Így azután folytatnom mindkét esetben fölösleges lenne.
   Mert a harmadik, sőt a negyedik (és így tovább) eset sem kizárt ugyan, hiszen ezen az úton még a logika előtt járunk (de ez végképp messze vezetne, és ennél távolabb mennem már veszélyes lenne, hiszen már így is alig tudom kihallani, hogy miről is beszélsz tulajdonképpen. Nem azt, hogy miket hordasz össze, hanem azt, hogy miért ennyire fantáziátlanul, azaz inkább iskolás módon, semmint legalább egy olyan katedra magasságából, amilyenné azok a könyvek – és főként tartalmuk – is összehordhatóak lennének, amelyeket kommentjeidből is jól, sőt biztosan kiolvasható módon nem voltál rest elolvasni.)

Leave a Reply

Name (required)

Mail (will not be published) (required)

Website