Digitális komédia
Az oldal eredetileg a Csepeli György által írt (az alábbi linkeken át elérhető) miniportrék összegyűjtésével, Csepeli György galériája címmel (a portréknak az alábbi kommentekben követhető rendezésével) alakult ki. Az ezt követően megírásra került Az embertelenség színháza, és az azt követő négy bejegyzésnek a szerzőjük kérésére a gyűjteménybe való felvételével alakult át, ugyancsak a szerző kérésére Digitális komédiává.
Csepeli György: A digitális komédia színhelyéről
Csepeli György: a digitális komédia szereplőiről
Csepeli György: A szereplők portréi:
Szent (bűnösségük mértékben) őrültek
Kívül levők A hitványak (fél)kórusa:
Görények
A bestia
A pozőr és alesetei:
A komisszár
A törtető (és a pozőr további, egymástól egyetlen kivétellel nem biztosan megkülönböztethető) alesetei(k:
A cinikus II.):
Lakáj
A féreg
A hivatalnok
Fontoskodók
A bohóc II.
Tanácsadók
Guruk II.
A sztár
A király
Áruló I. (hitszegő)
Túlélők és fel-eseteik (akik túlélésüket nem pusztán a szerencsének, azaz a véletlennek köszönhetik, a mások által elfogadott nem pusztán pózok mesterei):
A virtuóz
A sármőr
És az esetlegesen színre lépő Godot szerepében: A jóakaratúak
Határon levők: (bűnösségük mértékben prűd, vagy súlyosabban őrült) Szent( ek)
Köztünk levők A várakozók (fél)kórusa:
Hitvallók
Guruk I.
A hívő
A jók
A sunyi
A szélhámos
A bohóc I.
A cinikus I.
Áruló II. (hittagadó)
A köpönyegforgató
Határon levők:
(bűnösségük mértékben) prűd őrült( szent)ek
A galériáról:
Lux Erik: A galéria rendje
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.
szeptember 17, 2010 @ 6:09 du. • válasz erre
Logikai (és ez alapján valóságos) sorrendként ezt javasolnám (itt föntebb) olyas megfontolás alapján, hogy:
A hívő valamiben hisz. A sunyik úgy tesznek, mintha hinnének, de közben és titokban annyira mást, hogy végül ez a más válik hit tárgyává (vagy más módon uralkodóvá), és ekkor jön el a köpönyegforgatók ideje. Ezt követően/ezzel párhuzamosan részben a cinikusok a régi és az új hit ekvivalenciáját fogalmazhatják meg, a sunyik pedig elszabadulnak. Már nem sunyi módon téve azt, amit, hanem a bestia megtestesítőiként/megtestesüléseiként.
Azt is gondolom, amit írtam, hogy a galériában megörökítődő portérék határai azért is bizonytalanok, mert változnak, de korántsem össze-vissza, nem véletlenszerűen hanem annak rendje szerint, ahogy (a fentebb leírt, vagy más sorrendben) egymást követve válnak egy-egy időszakban dominánssá. Aki pedig nagyon olyan, mint ami éppen domináns, az a sztár (hívő, sunyi, köpönyegforgató, és így tovább).
szeptember 19, 2010 @ 7:17 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Mivel a bejegyzés írójának nem volt kifogása, átrendeztem a galéria portréinak sorrendjét. Most viszont inkább úgy mondanám, mert úgy gondolom, hogy a cinikusok beszélnek arról, amit a sunyik titokban tesznek, és amikor nyilvánossá, és ezzel legitimmé válik a tevékenység, akkor a régi és új hittárgyak ekvivalenciáját mondják.
szeptember 22, 2010 @ 1:13 du. • válasz erre
A( most épp legújabb, a)z őrültről (szavakkal) festett nagyszerű portré több dolgot is ha nem is világossá, de legalább körvonalaiban felderengővé és így valószínűbbé tett számomra:
1/ A köpönyegforgatrásra adható két eltérő (ön)reflexiótípust.
Az egyiket értelemszerűen cinikusnak gondolom a másikat bestiaként jeleztem fentebb, a bestiának ugyanabba sorba helyezésével. Valójában azonban azt hiszem, hogy itt egy újabb portré (hiánya) derengett fel számomra, aminek (esetleg) következménye a bestialitás (egyik-másik válfaja).
Azok derengenek a cinikusok alternativájaként, akik a (saját) köpönyegforgatás(uka)t (ha nem is természeti, de) kozmikus szükségszerűségként és ezáltal a “kozmikus eseménytől” enyhén – ha nem is feltétlenül (meg)zavart elmével, de – módosult tudatállapottal (reflektálják, és ezáltal) élik meg: a neofiták. (Akik azonban nem csupán követik a számukra új köpenyhez tartozónak vélt hitet, de túl is lihegik, és ezáltal talán épp ők lennének a hit ama kreatívjai, akiknek létére re a bejegyzések szerzője már célzott ugyan, de célzását csúnyán, mert megértését ellehetetlenítve (nemcsak félreértettem, de) vitattam. Mea culpa (ha sajnos nem is a) mea maxima culpa.
2/ Az derengett még fel számomra, hogy a köpönyegforgatás szükségszerű (máskülönben csak azért nem kőbaltával püfölnénk egymást, mert maximum a marokkövek használatáig jutottunk volna el).
3/ Más kérdés, hogy szerencsésebb sorsú országokban jóval ritkábban és – pláne a demokráciák beköszönte előtt – jóval szűkebb körben (és még szerencsésebb esetben csak az emberélet útjának feléhez közel, vagy azon is túl) vált szükségszerűvé a köpönyegcsere, és ez; pontosabban a köpönyegcserének az ezen égtájon (Balassa Menyhárt máig nem kellő mértékben értékelt példájában tetten érhető módon) szükséges, mert lehetséges mélysége is és gyakorisága is az egyik fő összetevője annak, amit eddig alföldiességként próbáltam meg meg(ragadni és )érteni.
4/ az eddig alföldiességként megragadni igyekezett sajátosság másik két (lehetséges) összetevője:
4/a a köpönyegforgatás (elvileg csak lehetőségének) gyakorisága és (a gyakorlatban) intenzitása, mely utóbbit részben magyarázhatja:
4/b a köpönyegforgatásra adott reflexió infantilis módja, aminek oka viszont épp gyakoriságában, és az ezáltal ismétlődő regressziós kényszerből eredhet, és ami mintegy történelmivé stilizálja és ezzel el is mélyíti a más, ezáltal is szerencsésebb sorsú országokban főként csak családiként és családon belül jelentkező nemzedéki(ödipális) konfliktusokat.
szeptember 23, 2010 @ 11:04 de. • válasz erre
A (most épp) legújabb portré, a szélhámos a fenti rendben a saját bőre árán hasznot, vagy épp csak túlélést remélő köpönyegforgató és a mások gyötrelmét saját haszonként élvező bestia között látszik megtalálni helyét.
szeptember 23, 2010 @ 2:03 du. • válasz erre
Fentebb megváltoztattam és sokadszor a cinikusok helyét is, remélem megtaláltam a véglegeset, az ehhez vezető megfontolásaim portréjuknál írtam meg kommentként.
szeptember 25, 2010 @ 8:00 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#5):
Ismét és nemcsak átszerkesztettem a portrék sorrendjét, hanem csoportokra bontottam azokat.
Az általam alkotott csoportneveket (kívül köztünk és a határon levők) az embereknek a görögség által Spártában alkalmazott megkülönböztetései, a metoikoszok (“együttlakók”) és a perioikoszok (“körüllakó”) ihlették.
További, kézenfekvő analógiák is kínálkoznak (különös tekintettel a xénoszokra, az (akár betelepült, és a poliszban lakó és élő) idegenekre, és a vidékiekre, valamint azoktól a legtávolabb levő akropolisz használóira), azonban ezek és más analógiák használatát (legalább) négy okból félrevezető ostobaságnak gondolom:
1/a nem görögök vagyunk, és nem poliszokban élünk.
1/b a polisz (e fentebb idézett és más) megkülönböztetéseivel együtt, ha nem is tűnt el (ahogyan olykor mondani volt és maradt szokás: a történelem sülyésztőjében), de nemcsak átalakult, ma is alakul (az, aminek egyik, korai formáját polisznak nevezték és nevezzük)
1/c az analógiák/megfeleltetések tehát arra szolgálnának, hogy (a nemcsak történészek által felhúzott) paravánt építsenek és ezzel eltakarják azt, ami (a paravánokra vonatkozó, és főként a paravánokat az általuk eltakarttal összetévesztető – így napjainkban főként a demokráciára, és az ebből az egyik legnagyobb intenzitással a latinok által párolt jogokra vonatkozó – hagyományainkkal is táplált és hizlalt) ostobaságunknál és tudatlanságunknál fogva paraván nélkül sem látható tisztán. (A történészek csak méretre szabják a paraván anyagát.)
2/ a hozzánk való (vélt, mert véglegesnek képzelgett és éppen az erről való képzelgéseinkre alapozott ítéleteinkkel véglegesített) hasonlóság és különbség alapján (az általam (lakóról levőre módosított szóösszetételekkel, azok szinonimáival, és főként azok variánsaival képzelgünk és képzelgéseink nyomán) létesítünk és létesíttetünk az életünk kereteit (velünk együtt, de még gyakrabban nélkülünk, és kimaradásunk által nemcsak annak kereteit, de az életünket) meghatározó csoportokat.
(Hívőként nem a saját, hanem hitünk bábuinak az életét éljük, és csak hitünk váltogatásakor, vagy ezt megelőzően sunyi módon, szélhámosként jutunk szóhoz. Ha nem, jó esetben cinikusként, szerencsés esetben sztárként, nekünk rossz esetben őrültként jut szóhoz, vagy – másoknak is rossz esetben – elszabadul el a bennünk élő bestia). (Most épp így látom.)
október 1, 2010 @ 2:16 du. • válasz erre
A fontoskodókat is elhelyeztem a fenti galériában közvetlenül a sztárok alá. Először a cinikusok mellé gondoltam tenni őket mintegy a határra, mert köpönyegforgatásukkal közülünk a kívül levők közé, de ezután egyrészt arra gondoltam, hogy kell némi őrültség (egy pszichotikus fordulat, hogy ugyanolyan hülyék maradjanak, mint köpönyegforgatásuk előtt, és csak színt váltsanak (köpönyegük előjelét fordítsák) meg. Ráadásul ezzel a megfontolással (hogy ne a határon legyenek (mintegy a a cinikusokkal együtt alkotva a a határt) odakerülhettek, ahol lenni akarnak, és ahol tartják őket: a sztárok mellé/alá, de azok közvetlen közelében.
És megfelelőnek (mert tapasztalataimmal egyezőnek) vélem, hogy így a köpönyegforgatók másik oldali szomszédja így a bestia. Mintegy jelölve, hogy a köpönyegforgatásnak ára van, amit hajlandók is megfizetni, ha (esetleg mégis, mintegy feltéve, de meg nem engedve) mások általi percepciójuk ezzel azokéhoz kerül közelebb, amik és akik lenni szeretnek, a fontosakhoz, akiket nevezhetünk sztároknak is.
október 4, 2010 @ 8:46 de. • válasz erre
Lucifer felvetése nyomán ezt a felosztást rendeztem át:
A cinikus
Kívül levők:
Az őrült
A köpönyegforgató
A bestia
Fontoskodók
A sztár
Köztünk levők:
A hívő
A sunyi
A szélhámos
Határon levők:
A cinikus
Ezzé a felosztássá (miközben az elkészült hitvallókról szóló bejegyzést) is beiktattam.
Az őrült
Kívül levők:
A köpönyegforgató
A bestia
Fontoskodók
A cinikus
A sztár
Határon levők:
Hitvallók
Köztünk levők:
A hívő
A sunyi
A szélhámos
Határon levők:
Az őrült
Azóta megváltozott felfogásom szerint tehát a köztünk levőket a kívül levőktől elválasztó határnak (természetesen legalább)
két oldala van, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy közülünk őrültként lépnek ki (ez az ítéletünk róluk), és hitvallóként (hitül általunk történő elfogadásával) lépnek be közénk. (tehát nem annyira belépnek, semmint befogadjuk őket).
október 10, 2010 @ 3:49 du. • válasz erre
A törtetőt is elhelyeztem a fenti galériában.
Úgy vélem, hogy a kívül levők mindinkább a a (talán nemcsak felfelé)mobilitás állomásai írják le. Három, általam fontosnak vélt kiegészítéssel:
1/ A köztünk levők a kívül levőkön belül (tulajdonítással létrehozzák azok “mieink”-nek nevezhető alcsoportját. (A “mi köpönyegforgatóinkból,” a “mi bestiáinkból”, és így tovább.)
1/1 Ebből következően együtt alkotnak közösséget (és a vélekedések csak valakinek, a vélekedőnek a szuverenitása árán való köztünk létéről dönt, és arról, de csak szavaz, hogy a kívül levők közül kiből lesz úr, és kiből üldözött, de hogy mártír, vagy pária, az m ár az üldözöttön is múlik).
2/ A mobilitás állomásait mintha a szuverenitás mértéke különböztetné meg egymástól. Felfelé nő, lefelé megőrzéséért hajlamosak vagyunk fizetni.
október 11, 2010 @ 9:06 de. • válasz erre
A szenttel (együtt) a jó is besorolhatóvá vált számomra a fenti galériába, melyen rendje (ezek elhelyezésén kívül) ugyan nem változott számomra, de világosabb lett.
A szentek példáját illetve (az ezáltal születő, mai szóval élve:) divatját követő hitvallók, illetve hívők (változó mintáinak) átlaga teremt(het) alapot a jó (ember), és annak ellentétet ítéletek meghozatalához.
Valószínűleg ezekhez a jó emberekhez képest minősülnek sunyinak, akik annak minősülnek, és a sunyiság egy változó (legutóbb épp a tőzsdei műveletekkel kapcsolatban változtatott) mértékét tekintjük (és büntetjük) szélhámosságként (melynek talán a változtatás után is változatlan része rögzül a jog által a köztudatban csalásként).
Valahol a(z ugyan nem szeretett, de büntetőjogilag legitim) sunyiság és a jogilag büntetendő csalás között (a furcsa módon a sunyiknál jobban elfogadott/szerethetőbb szélhámosok változó határú területén) száradhat ki a jóság mintája (talán mert elpárolog a talán a szentektől eredő, a jóságot tápláló hit elevensége).
Akár ezért, akár azért másért, de (Jung megfigyelése szerint) a hit elapadásával, a szekularizációval nagyjából párhuzamosan, és nagyjából fordított arányban nő a mentális betegek száma. A galériának és a szentről írt bejegyzésnek köszönhetően az eddigieknél talán valamivel érthetőbb módon és okokból:
A szent (a bejegyzésben foglaltaknak megfelelően) zárójelbe került, mintegy jelezve, hogy ez a típus, ha nem is feltétlenül kikopóban van, de eddigi (divat teremtő) funkciója (is, és megítélése is) erőteljesen változik. (A stigmatizáció, Krisztus szenvedése jeleinek megjelenése a testen ma már sokkal nagyobb részben vezetnek pszichiátriai kezeléshez, semmint szentté avatáshoz, amiként viszont az ördögtől megszállottaké is ugyanide, nem pedig máglyára.) A jó (mintájának elhalványodásával bekövetkező) bizonytalanabbá válása (és ebből következő nehezebben követhetősége) ha nem is feltétlenül és közvetlenül őrjítő, de megterhelő (hiszen ne feledjük, a jó ellenpólusát büntetőjogi kategóriák alkotják. (Annak bizonytalanságáról, és ezért elkalkulálhatóságáról, hogy hol kezdődik az “ellen”, és hol végződik a sunyiság, napjainkban nem Hagyó Miklós tudna a legtöbbet mesélni, hanem azok az emberek, akiknek változatlan mintakövetésük mellett, a minta elhalványulása okán ma már inkább lúzer a neve. A lúzer szó mai jelentésének kialakulása maga is mintaváltozás egyik forrására vet némi fényt.)
A galériának az az állapota, amire a fentiek reflektálnak:
Őrült(ek, Szentek)
Kívül levők:
A köpönyegforgató
A bestia
Lakáj
A törtető
Fontoskodók
A cinikus
A sztár
Határon levők:
(Szentek, őrültek)
Köztünk levők:
Hitvallók
A hívő
A jók
A sunyi
A szélhámos
Határon levők:
Őrültek, szentek)
október 15, 2010 @ 12:44 de. • válasz erre
A sarmőr besorolása adta azt az őrült ötletet, amit szándékosan ilyen őrült módon fejezek ki: mintha a galéria portréi ugyanannak lennének a ragozásai és többes számban (a köztünk levők első személyhez, a kívül levők harmadik személyhez közelítve).
Az egyes számú ragozás azt hiszem, (csak) a kívül levők nyelvén lehetséges, de meglehet, másként ragoznak. Tehát ugyanannak (amit többes számban a galériában leíródó módon ragozunk) nem a galériában leírt alakok az egyes számai.
október 15, 2010 @ 9:26 de. • válasz erre
Elhelyeztem a Görényt a Galériában, és azon gondolkodtam, van-e különbség a görény és a bestia között. Ennek nyomán különbségüket abban látom, hogy görény (parancsra/vélt vagy valós elvárásnak engedve) csak megteszi, amiben a bestiának már öröme telik.
Ezen gondolkodva a lakáj és a törtető sorrendjét megcseréltem.
A lakáj és a sunyi egymás tökörképeinek tűnnek.
A lakáj a szenvtelen lojalitás látszatával azt takarja, amivé válni szeretne, feléledt ambícióját, mely a sztárrá válás útjának elejére vezette.
A sunyi azt mutatja, ami nem akar lenni.
A sunyi őrzi, a lakáj teremti a látszatot, és ezzel a sunyi elveszti, a lakáj megteremti önmagát, ám ha igyekezetüket siker koronázza, az egyiknek törtető, a másiknak szélhámos a neve.
Feltűnő az is, hogy milyen gazdag az emberi képzelet, és mennyire szegényes a látvány, amit látni mer (hogy milyen – mondjuk így: – félénk az ember).
Körülöttünk (és köztünk) jó embereket látunk és sunyikat és szélhámosokat sejtünk. A tőlünk távolabbi világban akkor is sokkal nagyobb a kavargás, és és sokkal színesebb, ha eltekintünk attól, hogy a hívők és hitvallók is kiszorulóban vannak világunkból (az őrültek közé), mely így már a jók/rosszak kétpólusú világánál is egyszerűbbé kezd válni.
Mintha a jók és rosszak helyett a betegek és ápolók világa rajzolódnék ki köztünk, és amilyen mértékben nem soroljuk magunkat egyik kategóriához sem, olyan mértékben válik megállapíthatatlanná, hogy kik is a jók, és kik a betegek.
október 15, 2010 @ 8:26 du. • válasz erre
Kicsit a Trombitás szelleme segítségével, de a Maros vendéglőben arra (a fentebb kerülgetettnél egyértelműbb) a belátásra jutottam, hogy a fenti (a Galériában elérhetőkként tudományosan összegződő és finomított/szűrt elő)ítéleteink köztünk levőkként nagyjából azokat írja le, akiket Nietzsche szolgaként, a kívül levők azokat, akiket úrként vázol. Azonban a kívül levők portréi mintha nagyrészt a köztünk levők rájuk, kívül levőkre vonatkozó (kimerikus) előítéleteit írnák le (sokkal inkább azt, ahogy, és aminek érzékeljük őket, semmint azt, akik/amik).
Mintha ezek a projekciók takarnák el a rendszert, ami a gyűlölet/szeretet vonatkoztatásoktól függetlenül (sőt azok takarásában még) zavartalan(abb)ul üzemel.
október 18, 2010 @ 12:39 du. • válasz erre
A bohócot is elhelyeztem a fenti galériában, de némiképp bizonytalan vagyok elhelyezését illetően, és nem vagyok biztos benne, hogy nem szükséges-e/lehetséges-e (általam I-gyel, és II-vel jelölt) típusát elkülöníteni.
A képzőművészetet (és főként Watteau zsenijét) segítségül híva köztünk csak bohóckodnék, kívül levőként olyan sarmőrség felé (talán inkább így?) távolodik (de hogy melyik a sarmőr, és melyik a bohóc, talán Watteau sem tudta talán egészen biztosan) a fontoskodástól és rejti a fontoskodástól távolító cinizmusát (ma már inkább csak gyerekzsúrok szereplőjeként).
október 22, 2010 @ 10:54 de. • válasz erre
A hivatalnokot is elhelyeztem a galériába. Problémát az okozott, hogy a bejegyzés két hivatalnoktípusról ír, és én csak egyet helyeztem el.
Azt sejtem, hogy talán azáltal (és annak függvényében) lesz az egy(ik hivatalnok típusból másik, és a kettő között az átmenet) sok(-sok típusa), hogy a hivatalnoknak kivel van dolga, ha jó emberekkel (hitvallókról, pláne szentekről nem is beszélve), akkor az egyik, a jó hivatalok magatartása testesül meg vele, ha sunyi szélhámosokkal és bohócokkal, akkor inkább úgy viselkedik, ahogyan a kevesebb méltósággal rendelkezőket, vagy ezt a keveset túlzottal kompenzálókat nevezzük: bürokrataként.
A két hivatalnoktípus különbségének okát abban látom, amiről egy fentebbi kommentben már írni kezdtem.
október 23, 2010 @ 5:19 de. • válasz erre
Azon gondolkodom a bohóc és a cinikus sorrendjét nem kellene-e megcserélni?
november 3, 2010 @ 9:40 de. • válasz erre
Az árulót nemcsak elhelyeztem a galériában, de az elhelyezéséhez vezető megfontolások következtében a (bohóc után, akit még régebben, a) cinikust is duplikáltam, és azt láttam be, ami más úton erősödő meggyőződésem:
Nem őrültek és szentek vannak a határon, hanem szent őrültek és őrült szentek, és nem rajtuk, hanem rajtunk múlik, hogy (eredendően velünk) közös dinamikájuk az interakciók következtében először a miénktől , azután pedig egymásétól is eltér. Nem önbeteljesítő jóslatként, hanem mintegy beteljesítő jóslatunkként és aszerint, hogy pozitív, vagy negatív irányba stigmatizáljuk őket.
Az őrült és a szent is a határon, és ezáltal kívül van, de az őrültnek azt az értelmet tulajdonítjuk, hogy addig, és nemcsak ne tovább, de addig sem, míg a szentnek azt, hogy arra (kellene, csak hát a gyöngeségünk, és Isten kegyelmének hiánya, ami nem ad számunkra elég erőt..).
november 10, 2010 @ 8:35 de. • válasz erre
A túlélőket is elhelyeztem Galéria fentebb, bejegyzésként tátható rendjébe.
Az ehhez vezető megfontolásaim során mintegy rekonstruálódott az, ami szóhasználatunkban (a szív és az ész, mostanában inkább) érzelem és ész vezérelt/racionális cselekvés ellentéteként bukkan fel (mindkettőnél régebben pedig az isteni szeretet és annak ellentéteként ördögien hideg megfontolásként, mint ördögi ravaszság).
Az ellentétpár azonban nem mint cselekedeteink ellentétes motívuma bukkant fel, hanem az ellentétes motívumok eltérő arányú ötvözetének megfelelő viselkedési minta. Pontosabban egy ilyen (és lehetséges) ötvözetskála két ellentétes pontjaként. Bürokrataként, illetve akként, aminek én sem adtam nevet, hanem ennek egyik legtökéletesebb megtestesítőjeként szerepel csak.
Amiként a fenti értelemben metaforikusan beszélünk szívről (és talán érzelemről), ilyen összefüggésben feltehetően hasonló módon (ha nem is olyan mértékben) beszélünk észről, hiszen mindegyik magatartáshoz meghatározott gondolkodásmód társul, ami talán nem “eszességében”, hanem csak az észhasználat tárgyaiban különböznék.
november 12, 2010 @ 5:50 du. • válasz erre
A Guru elhelyezése annyira borítja az addig sorrendet, hogy jónak látom az előző változatot előtte kimenteni:
Mind őrült(ebb szentek)
Kívül levők:
A köpönyegforgató
Görények
A bestia
A törtető
Lakáj
A hivatalnok
Fontoskodók
A cinikus II.
A bohóc II.
A sármőr
Tanácsadók
A sztár
Túlélők
A király
Határon levők:
(Szentek, őrültek)
Köztünk levők:
Hitvallók
A hívő
A jók
A sunyi
A szélhámos
A bohóc I.
A cinikus I.
Áruló
Határon levők:
mind kevésbé szent őrültek
november 13, 2010 @ 10:27 de. • válasz erre
Úgy tűnik, hogy a határ(on levők) a köztünk és a kívül levők közös vélekedése szerint alkotnak határ(csoportoka)t.
Ez a közös vélekedésük – és ezzel a határ – nemcsak ingadozik a szent és az őrült között, de az utóbbi felé látszik eltolódni, ami nagyon durva fordításban azt is jelenti, hogy a köztük levő határ és ezáltal a két csoport léte mindinkább a használhatatlanságra, semmint az értékesre vonatkozó közös ítélet(ek)en alapul.
Az ítéletek referenciái csak másodlagosan személyek. Elsődlegesen a személyek lehetséges mozgásának (“sorsának”) állomásaira (a személyek különböző lehetséges és elvileg elérhető helyzeteire/állapotaira) referálnak.
A személyek számára az egyik csoportból a másikban út vezet, ami azért nehezen járható, mert egyszerre vezet egyszerre vezet fel is és le is.
Felfelé abban az értelemben, hogy a kívül levők magasabb társadalmi státuszúak, de lefelé abban az értelemben, hogy negatívabb megítélésűek. Lefelé abban az értelemben, hogy ami a kívül levők, a hatalom tudatos, és ezáltal közvetlenebb gyakorlói szempontjából őrültség, annak egy része nem csak hitvallókként k és hívekként követőkre talál( csak )hat, de ezek mintája alapján alakul a jók fogalma, és ezzel kiválaszt(ód)ása.
Ebből következően a szekularizáció előrehaladtával korántsem véletlenül válik mind bizonytalanabbá a jó (morális) fogalma (mindinkább epikureus színeket látszik ölteni, ami nem elállatiasodását jelent, mint azt helytelenül gondolni szokás, hanem a logikussal szemben a racionális erősödését).