Gellérthegy
Vasárnap délután felvittem a gyermekeimet a Gellérthegy oldalára, ahol szánkóztunk. Csak a nagyobbik élvezte, a kisebbik a Szabadság szoborhoz ment volna fel inkább, ahol beígértem neki egy látogatást a fasizmus sárkányához. A lejtőt Szabó Dezső hatalmas feje uralta, mely oda került, ahova a Mester temettetni akarta magát. Mit mondana most arra a kérdésre, hogy meg kell-e tenni, amit nem lehet megtenni? Specialistája volt ő a magyar dilemmáknak, bár soha senki nem hallgatott rá. Végül a cukrászdában kötöttünk ki, itt a dilemma abban állt, hogy a Gundel torta egyenértékese-e a Sacher tortának..
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 23, 2009 @ 10:58 de. • válasz erre
Amit nem lehet megtenni, azt miért nem lehet megtenni? Nincs hozzá ügyességünk? Fizikai erőnk? Értelmetlen lenne? (Több a költség, mint a haszon) Kivitelezhetetlen? Erkölcsi skrupulusaink vannak? Nincs hozzá partner? Megbüntetnek érte? Miért? Nem mindegy. Illetve, ha egyre gondolunk majdnem mindegy. (De még nem tájékozódtam, mint annak idején Mindszenty, most meg Orbán Viktor) A torták alternatívája mindenesetre valóságosabbnak tűnik.
február 23, 2009 @ 1:53 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Ragoznám, de a hólapátolás sürgetőbb. 
Vagy mert lehetetlen.
február 23, 2009 @ 8:56 du. • válasz erre
Kell változtatni, de mégsem lehet, mivel demokratikus körülmények között a többség megakadályozza azt, ami neki nem jó, legfeljebb a leendő többségnek lenne jó. De mire ők felnőnek, addigra még rosszabb lesz a helyzet. Ebbe a dilemmába csak belehalni lehet.
február 23, 2009 @ 9:26 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#3):
Kóka megírta a szombati Népszabadságban, hogy már létezik az a kisebbség, amelyiknek – szerinte – már csak bátornak kell lennie… :-/ Lesz itt reform!
Amúgy meg, ahogy már az antikvitásban is tudták a görögök, aki kézenfogja a sorsát, azt vezeti, aki nem, azt rángatja. :-/
február 24, 2009 @ 2:00 de. • válasz erre
A szerelemben az ember, ha szerelmeskedni akar, és az nem megy így, akkor megpróbálja úgy, ha úgy nem megy, megpróbálja emígy, ha emígy se, akkor másképpen mindaddig kísérletezik, amíg össze nem jön valami. Mézes-mázos szavak kíséretében. Ezért nem hal ki az emberiség. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba öltsem, lehet, hogy baj van azzal, akit éppen megszerelmeskedni akarnak, de nekem bizony úgy tűnik, akinek akarni kéne, az nem akarja igazából. Lanyhák s talán fantáziátlanok, kényszeredettek ezek a kísérletek. Kísérletezik, kísérletezik ez a legény, de inkább TV-t nézne, valami Győzikét, vagy valami mulatóst az Operában. Miért tenne különben eleve kudarcra ítélt ajánlatokat? – kérdem én egy picit már nekikeseredve.
február 24, 2009 @ 7:46 de. • válasz erre
Az, ami “legfeljebb a leendő többségnek lenne jó”, nyilván egy puszta teória, hiszen a jövőben van, és tudjuk, “jósolni igen nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan”. Miből gondolható, vagy vezethető le az, hogy akik ide juttattak bennünket – a liberális közgazdászok – helyes választ adnak jövő kihívásaira? Ha felteszem, hogy nem merő rosszindulatból, vagy sanda érdekekből hoztak minket ebbe a helyzetbe, akkor nyilván tévedtek – mondjuk a 90-es évek elején – mikor a 2000-es évek elejének állapotát kellett megtippelni. Most miért lenne jobb a jóslat? Az nem túl jó érv, hogy “mindenki”, a “szakma” – gondolom a hivatásos madár- és béljósok – ezt mondja, tekintettel arra, hogy akkor is, “mindenki”, a “szakma” azt javasolta, ami idáig juttatott bennünket.
Az emberek bizalma megrendült a közgazdászokba és – ismerjük be – ez nem ok nélkül való. Ritka az a mérgezés, amelyet a méreg további adagolásával lehet gyógyítani. Márpedig most a rendszerben keringő nagymennyiségű, fedezetlen pénz okozta bajt sok pénzzel akarják orvosolni. A bankok temérdek pénzt elkártyáztak – mert nyilvánvaló pilótajátékot játszottak a rossz hitelekkel – adjunk tehát mégtöbbet nekik. Én szeretnék egyszer így lóversenyezni, hogy a nyereség az enyém, a veszteséget meg a többiek fizetik…
február 24, 2009 @ 8:51 de. • válasz erre
Az untatásig sokat hangoztatott fenntartásaim vannak azokkal, akik a piac társadalmi beágyazottságát mellőzve hirdetik a piac fontosságát. Csoport! Közösség! Nyílván vannak, voltak olyan piacpárti liberálisok, akik szerint ez nem fontos, de azért az igazság megkívánja, hogy még ezek is megemlékeztek az állandó karbantartást igénylő feltételrendszerekről, pl. piaci szereplők száma, struktúrája, motivációja, teljesítményei az intézmények adat keretfeltételek, azok teljesedései, teljesítései és hát, ami mindennél fontosabb; az ember minőségéről. A jelenlegi válságban és annak kezelésének nehézségeiben, azért ott a társadalmilag szabályozatlan kapzsiság és a társadalmilag szabályozatlan túlfogyasztás. Ezen csak a társadalmi kontroll segíthet, bürokratikus intézményi nem igen. Szóval, hogy korszerűen monomániás legyek társadalmasítani – domesztikálni – kell a piaci szereplőket. Aztán jöhet a szabadság, aztán lesz szabadság, ami egyébként visszavonhatatlanul adott. Amíg itt nincs előrelépés oldal függetlenül mindenki becsaphatja magát. A hitel generálta kereslet láttán pl. a konzervatívok is elhitték, hogy a termelésük, tevékenységük tömegesen piacképes. A mai hazai „reform” javaslatokkal az a gondom, hogy problémát alapvetően forrásátcsoportosításként kezeli. Beszél másról is, de azt nem veszi komolyan. Az majd megoldódik. Mitől? Hogyan?
február 24, 2009 @ 9:36 de. • válasz erre
Ami az elmúlt húsz évben történt, nem egyszerűsíthető le a liberális közgazdászok vétkeire. A tovább élő szocializmus csődje élt tovább. Inaktivitásból és hozzáadott érték előállítására képtelen aktivitásból nem lesz versenyképesség, különösen akkor nem, ha a többség folyamatosan beakaszt.
február 24, 2009 @ 10:36 de. • válasz erre
Pontosan az a liberális közgazdászok vétke, hogy amit Cs.Gy. ír nem vették figyelembe. Felteszem, a teóriákat és a terveket könnyebb változtatni, mint az embereket.
február 24, 2009 @ 10:43 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#9):
Már bocsánat, de a közgazdaságtan egy szakma, azon belül a liberális közgazdák az egyik irányzatot képviselik, akik a történésekről adtak egy leírást, mely az általuk vélt lehetőségek leírását is tartalmazza.
Nem hiszem, hogy bárhová vezet, ha arról értekezünk, hogy nem jó a leírásuk.
Ennél az is eredményesbb lenne, ha boszorkányokat égetnénk. A helyzeten ugyan nem sokat változtatna, de többséget megnyugtatná.
Az szép, hogy szerinted a túl sok fedezetlen pénz a bajok oka, ebből számomra annyi következik, hogy úttörő módon hagyjuk beomolni a magyar bankrendszert (mert sajnos csak arra van némi hatásunk), és máris nagyot léptünk egy élhetőbb új világ felé, ha pedig ott még közösség is lesz, még Lucifer is jól fogja érezni magát benne.
február 24, 2009 @ 10:53 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#10):
Semmi baj nem lenne, ha csak “leírnák”, a baj az, hogy tervezik, sőt csinálják is.
nem tudom milyen “magyar bankrendszer” -ről beszélsz, egy magyar bank van az OTP, a többi külföldi bankok leánybankja, melyek anya-bankjai észnélkül viszik KI a pénzt, továbbá anya-országuktól kapnak súlyos euro-százmilliókat, melyeket – teljesen normálisan – otthoni helyzetük stabilizálására használnak, hiszen haza csak egy van és ezzel párhuzamosan mi, a mi helyzetünk, nagyon nem érdekli őket.
február 24, 2009 @ 11:09 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#11):
Csak a “bankár kormány”-ra gondolsz,
vagy az ellenség keze már az ellenzékhez is betette a lábát? 
Vannak takarékszövetkezetek is (a kiváló MFB-ről már nem is beszélve
), de ez valóban lényegtelen részletkérdés, tehát arccal az OTP felé? 