Görények

Az antropomorfizált állatvilágban az oroszlán uralkodik. Alattvalói között vannak kedvesek, szeretetre méltóak, s vannak, akik az érzelmi skála negatív végpontjához közel helyezkednek el. Nincs kétség afelől, hogy a görény a hierarchia legalján van, ahol a skorpió, a cápa meg a vipera. Az állatok valóságától persze alapvetően idegen az efféle értékelés, mely az emberi képzelőerő műve.A görényt Szabó Dezső fedezte fel a politikai zoológia számára. Olyan emberi lényeket nevezett görényeknek, akik semmihez sem értenek, semmilyen teljesítményt nem mutattak fel soha, de éppen senkiségük és semmiségük teszi őket alkalmassá arra, hogy a hatalom kiszemeltjeiként, minden aljasságra mindig készen legyenek, bárhova is állítassanak. A görények a felvilágosodás gyermekei, hiszen csak egy olyan társadalomban bukkanhattak föl és szaporodhattak el, mely korlátlanná teszi az érvényesülést, mindenkiben elszabadítja a valakivé válás rettenetes erejű vágyát, mely a görények esetében erősebb mint a kéjvágy. Nekik az a kéj, ha az új urak új szolgáiként ölnek és pusztítanak, éppen úgy mint az igazi görények, melyek éjjel ólakba lopózva kiszívják a tyúkok, kacsák vérét. A rendi társadalmakban rend volt.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.

Bookmark and Share

7 vélemény ide: “Görények”

  1. 1
    lucifer szerint:

    A krízisek termékei és haszonlesői ők, az önös érdekeiket követő, azért minden értéket sutba vágó görények. Látva, hogy alkotó emberré nem tudnak lenni, elhatározzák, hogy gazemberek lesznek. Pályájukon egyetlen dologra azonban méltán büszkék; az őszinteségükre. Mert ők őszintén hirdetik; görények, büdös ragadozók vagyunk. Az őszinte görénységüket pedig a görénytársadalom értékké avatja, s előresorolja. Ők felette gondolják magukat a “magatehetetlen”, értékeik által béklyózott, a teremtésről ábrándozó satnyáknak. Ez az élet! Becsaptátok magatokat! – rikkantják széttárt karral a megalázott, kifosztottaknak. Egy darabig igazuk is van.

  2. 2
    Lux Erik szerint:

    Attól, hogy – mint a bejegyzés állítja – a felvilágosodás gyermekei, nem következik (és főleg nem hiszem), hogy III. Richárdot elérő mélységben tudatosak lennének. Buzgón visszhangozzák a csoport hazugságot, és önmaguknak össze-vissza hazudoznak (a csoport és ezzel önmaguk kiválóságáról). Önmaguknak is legfeljebb annyit vallanak be, hogy élvezik is, amit csinálnak, hogy nemcsak az önzetlenség lovagjai.

  3. 3
    Bognár László szerint:

    Nem feltétlen szükségszerű, hogy a görény gonosznak gondolja magát! A görény hiheti például, hogy az a kedves illat, amely körbelengi őt, a természet etalonja. Aki bűzt kiált, az a gazember az ő tudatában.
    Leszólni e fajtát szörnyű hiba volna, hiszen irigylésre méltó specializáltság figyelhető meg a fajon belül. Gondoljunk csak a vadászgörényre, amelynek ügyességében, gyilkológép készségeiben nyugodtan megbízhatunk. S bár a köznyelv a tolvaj görény elnevezéssel nem operál, azért mi ismerjük ezt az ügyes fajtársat is, az észrevétlen surranóst.
    Nem is értem, miért nincs a piacon Görénysóhaj nevű dezodor!

  4. 4
    Lux Erik szerint:

    Válasz Bognár László hozzászólására (#3):

    :-) Sőt! A görény fenséges illata maga az otthon melege, más kérdés, hogy az elidegenedett gépemberek, kiknek sem istene, sem hazája, ezt nem átallják bűznek nevezni – talán még úgy is érzik (de ezt nem nagyon hiszem, mert az már olyan fokú érzettorzulás, hogy az már nemcsak beteges, de betegség, és az ilyeneknek bolondokházában a helye). :-)

  5. 5
    Csepeli György szerint:

    BL nagy ötlete az új desodor, mely kiegészülhetne szappannal, shampoo-val, krémmel. A piac óriási.

  6. 6
    Véndiák szerint:

    Válasz Bognár László hozzászólására (#3):

    Miért is ne? :) Lehetne mondjuk eredeti makucskai old görény dezodor (habár gyaníthatóan a receptet már “korábbról” és máshonnan lophatták), csak még mai viszonylatban nem tesztelt a tartóssága. (pedig a gyártó minimum 4, vagy inkább 8 évet garantál). Még az is megeshet, hogy egyeseknél ellenkezőleg hat, hagymaszagú izzadást okozván és a vastagarcbőrön allergiás (re)akciókat váltván ki. :-)

  7. 7
    Lux Erik szerint:

    Válasz Véndiák hozzászólására (#6):

    :-) Úgy tapasztaltam, hogy hamvas(an vékony) arcbőrön kiterjedt (és az átlagosnál jóval gyakrabban, de nem kezdettől, és a hamvasság múlásával nem pontosan párhuzamosan csökkenő) pirulást okoz.

Leave a Reply