Hála
„A hála a kutyák betegsége”, mondta állítólag a nagy pszichológus, akinél reklamált egyik frissen kivégeztetett áldozatának özvegye, arra hivatkozva, hogy a megboldogított egykor ágyát is megosztotta a száműzetésben későbbi kivégeztetőjével. Piaci viszonyok között csak csere van. Adunk-veszünk, de mindig csak annyit, amire szükségünk van. Elválunk, s csak akkor jutunk újra egymás eszébe, ha megint adni vagy venni akarunk. Persze csak a legjobb áron. A hála ezzel szemben atavisztikus érzés, örök lekötelezettség, mely ráadásul kiszolgáltat. Mint a kutyát, a gazdájának.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
december 10, 2009 @ 10:59 de. • válasz erre
Ha jól értem a bevezető példát csökött piaci viszonyok között is csak csere van. Csökött. Az árat a vevő határozza meg, és ha fizetett a visszajárót n-szer kell neki odaadni. Az n-t a vevő határozza meg. És mert a csökött piacgazdaság atavisztikus, így a rendszerben benne van a hála. Az eladó hálás lehet, hogy annyit adhatott, amennyit kértek tőle és annyiszor adhatott vissza, ahányszor azt kérték. Mert ebből az következett, hogy ő még él. A kutyák tényleg hálásak, hogy miért azt nem tudom. Mindenesetre nem vitték sokra. Birodalmakat nem gründoltak.
december 10, 2009 @ 11:42 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Mi van, ha elsődlegesen nem a piaci viszonyok voltak csököttek (esetleg), hanem (esetleg) a csereviszonyok tisztábbak (Tisztábbak, és ezáltal
nemcsak egyértelműbbek, de ezért jobban át is láthatóak.)?
Mindebből nem feltétlenül a Gazda rehabilitálása felé vezet út, és én semmiképpen sem arra indulnék/indultam el. Gondolható például – de csak például! – hogy a csereviszonyok – önmagukban – meglehetősen borzalmasak, és ha ezeket – jó Apollón tanítványokként – piaci viszonyokká álmodjuk át, nem feltétlenül a borzalmat csökkentjük – így némi értelmet nyerhetne Rousseau értelmetlen, mert az ürességig absztrakt kérdése, aminek parafrázisa valahogy úgy hangzik, ha jól emlékszem, hogy ment-é könyvek által a világ előbbre -, hanem és esetleg csak eltakarjuk.
december 10, 2009 @ 12:10 du. • válasz erre
Egyetemi oktató mesélte, hogy egy idős házaspár örökséghez jutott és így alkalmuk nyílt régi vágyaik beteljesítésére. Az úr egy motorkerékpárt vásárolt, a hölgy pedig beiratkozott az egyik magyar egyetem szociológia tanszékére.
A vágyakat, az emberi érzéseket is szokás napjainkban piaci alapon megítélni. Tudom, lehet is – afféle majom-örökségként -, te kibogarászod a bundámból az én tetveimet, én meg majd a tieiddel bíbelődöm el.
Ha az egyetemen a vágyaitól vezérelt hölgy azt a feladatot kapná, hogy piacosítva magyarázza el, mit keres ő itt – lehet, kiiratkozna.
(Tényleg zárójelben: embernek lenni jó, hálát érezni is jó – mindent megmagyarázni nem mindig jó, mégha muszáj is.)
december 10, 2009 @ 2:14 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#3):
A hölgy egy másik (számára új) horda (az egyetemi oktatók és a csoporttársak hordájának) kurkászására vágyott.
)
A vágy – ebben a megközelítésben – elsődlegesnek tűnik, amelyre a vágy (mások általi) tudatosítása épülhet. A tudatosításra pedig – harmadlagosan – a vágy (nyilvánvalóan nem a vágyó, hanem a vágyott számára előnyös) csereviszonnyá alakításának lehetősége épülhet. (Mert a vágyó számára nem a csereviszonnyá alakítás, hanem a kurkászás, a vágy kielégítése lenne előnyös: ezt akarja/vágyja/szeretné elsődlegesen). A lehetőségre pedig – negyedlegesen – a lehetőség megvalósításával valóságos csereviszonyok épülnek. (És hol vagyunk még a piactól! – egyelőre szép alakú kagylókat cserél valaki kavicsokra, akinek még a kagylókért cserébe sincs kedve a másikat (meg)kurkászni!
Talán a fentiek alapján megkockáztatható, hogy a valóságos csere( és így talán a piaci)viszonyok is (érzelmi)aszimmetriára épülnek. Vagy így van/volt, vagy nem, arra mindenesetre számomra jó volt, hogy egy – eddig némiképp elakadt – gondolatmenetem továbblendítse.
december 10, 2009 @ 6:02 du. • válasz erre
Akár így van, akár úgy van a XX. században a hála maradvány. A korábbi korok emberi érzésének a maradványa. Ami ma felesleg. Betegség. A kór a kutyákban él tovább, akiknek a nosztalgikus = eltévedt kóros lelkek keresik a barátságukat. A többiek – az egészségesek – használják. (Ma délelőttől mostanáig a városban voltam. Innen a megvilágosodás.)
december 10, 2009 @ 7:19 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#4):
Ám mindez, amiről írtam csak csere! És valószínűleg a hála csak ott és akkor született meg, és azáltal van lehetőség az újraszületésére, ha a csereviszonyok következtében olyan egyenlőtlenségek alakultak ki, amelyek között nemhogy a kurkászásra ,a vágyott (fő)kurkászó megközelítésére sincs lehetőség.
És ha akkor!
Ha maga a főkurkászó egyszer csak – és esetleg! – nemcsak megsimítja egy bérkurkászó (nevezzük az egyszerűség kedvéért prostituáltnak a) buksiját, sőt! Ami a valóságban teljességgel elképzelhetetlen, még egy tetvecskét is kiemel a megkurkászott (- nem feltétlenül, és nem elsősorban testi értelemben vett prosti) loboncából, ez már a hála érzés netovábbját generálja, és főként a hálaérzés sziklaszilárd alapja (az egyenlőtlenség, amely gyerekkorunk alaptapasztalat, és az erre alapozott hála pedig gyakorlatilag és ennek következtében is – gyakorlatilag -) antropológiai szükségszerűség.
Talán ez lehet az (egyik) oka, hogy a kurkászás (csereviszonyokon alapuló, mert azokon keresztül megvalósítható megvásárolhatósága, azaz) csereviszonnyá alakulása (amikor tehát a “gyermek,” a csereviszony falja fel az őt “szülő” biológiai szükségletet, a testi kontaktust) (különösen az orosz) regényirodalom kitüntetett (igaz, csak mellék)témája lett.
december 10, 2009 @ 8:04 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#6):
Ugyancsak a (főként orosz) regényirodalomból ismerős jelenség (Válasz lucifer hozzászólására (#5): ) annak feltétlen – és kikerülhetetlen – igazságként való hirdetése, ami (főként az orosz regényekben szinte elviselhetetlen) szenvedések oka.
Épp az orosz regényirodalom fedezte, hogy a prostik mégiscsak (és de még mennyire szerethető) emberek, és mára már ennek – nem éppen az utcasarkon űzött változata nemcsak tisztes foglalkozás, de pornóként a művészet kapuin fesztiválok (és főként hatás) formájában bebocsátásért dörömböl.
december 10, 2009 @ 10:43 du. • válasz erre
Megrökönyödve veszem észre, hogy hiába megannyi érv – én hálapárti vagyok! Ezt persze nem csak a hálára értem, hanem megannyi “nem piaccal kompatibilis” emberi érzésre, megnyilvánulásra.
).
Ilyen teszem azt a mások segítése is, a társadalmi szolidaritás, az idős ember áttuszkolása a zebrán (ha akarja az illető, ha nem
Persze, lehet mondani, hogy ilyen esetekben magunk kurkásszuk ki a magunk szőréből az önbecsülést, magunknak fizetünk – de ez belemagyarázás.
Jómagam az idős hölgy egyetemi beiratkozását a (feltételezett) majdani intellektuális gyönyörérzések megszerzéseként fogom fel inkább – számomra ez sokkal kézenfekvőbb, mint piacot vinni a történetbe.
A hála – nem vitatom – lehet túlzott, kiszolgáltató, mint bármelyik emberi érzés. (Miként a tisztelet is – ha már szóba jött az orosz irodalom – amely akár a csinovnyik halálához is vezethet.)
De a patikamérlegen mért, piacosított emberi érzelmek világa fölött – berzenkedem!
december 11, 2009 @ 12:05 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#8):
Remélem nem velem vitatkozva írtad, mert nagyjából egyetértek Veled.
december 11, 2009 @ 12:20 de. • válasz erre
Attól tartok, hogy a hála és hűség mint állati eredetű kórság, az emberben hálátlanság és bosszú mutánsaként jelenik meg. Holnap megkérdezem a háziorvosomat, hogy van-e nála oltás hálátlanság ellen, netán bosszú ellen is. Hiszen járvány van!