Hány nyelv van?
Elég nehéz megmondani, hol ér véget az egyik nyelv, s hol kezdődik a másik. Nyelvcsaládok között a különbség már egyértelműbben megállapítható. A nyelvek száma, bárhogyan is számoljunk, fokozatosan csökken. Eredetileg, amikor még alakult mindaz, melyet ma oly természetesnek tartunk, annyi nyelv volt, amennyi magát a természetből kidolgozó csoport. E csoportok nem lehettek nagyok. Mindenki ismert mindenkit, persze senkinek sem lehetett neve. A csoportnak volt neve, egyike az első szavaknak, melyek az adott nyelven létrejöttek. Ez a szó egyszerűen csak azt jelentette, hogy Ember. Minden csoport magát tartotta embernek, a többit nem. A helyzet nyilván változott, amikor egyes csoportokat leigáztak, beolvasztottak, elpusztítottak az erősebb, szerencsésebb csoportok. A vesztesek nem emberek, magukat sem nevezik annak. De honnan a többi szó? Annyi szó, amennyi élethelyzet. Az eszkimóknak még ma is több mint negyven szavuk van a hóra, a zuluknak meg egy sem. A nyelv titka amúgy sem a szavakban van. A struktúra a lényeg, melynek révén a nem itt, és a nem most megjeleníthető, megidézhető. A tér, az idő, mind véges, mind végtelen állapotaiban a nyelv által lesz az ember számára, aki azóta is gondolkozik azon, hogy honnan mindez?.
Nincs nyelv, mely ne lenne képes arra a csodálatos mutatványra, hogy a bevezessen a létbe. Más kérdés, hogy kiút nincs. Az irányok mindig ugyanazok, akárhány iránytű van. A gyermek minden nyelvet képes megtanulni, az ő fejében a sok nyelv még mind egy.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
június 16, 2009 @ 7:15 de. • válasz erre
A témáról egy másik blogomon már kifejtettem az álláspontom, így most csak annyit:
1/ Nem vagyok benne biztos, hogy egy-egy nyelvalkotó csoportnak “eleve” a nyelvkialakulás korai szakaszában, és nemcsak más nyelvalkotó csoportokkal való találkozásuk után lett nevük. Pontosabban adtak kölcsönösen nevet a másik csoportnak. A találkozás hatására, és főként azótsa is, velük is közös pszichodinamikánknak megfelelően
2/ Abban sem vagyok biztos, hogy a csoportnév azzal lett volna (többé-kevésbé) azonos (jelentésű), amit ma ember-nek nevezünk.
A másikra idegent mondtak, amiről tudok (de előtte, és nem is biztos, hogy az “idegen”-nek ezer és ezer változata lehetett) gójként, ami eredetileg csak – megerősítendő a bejegyzésben írottkat – “idegen nép(ek)”-et (ahhoz hasonlót) jelentett. Másutt (és feltehetően később, a pszichodinamikai működésünk elmélyülésével és kiteljesedésével) barbár-ként. Érdekes, hogy (a magyarhoz hasonlóan) az ivritbe is bekerült jövevényszóként a barbár. Nagyjából azzal a jelentéssel, mint a magyarba.
3/ Abban sem vagyok biztos, hogy a nyelv a létbe vezetne be. Inkább része, amiként az ember is. Ma világgá, régebben kozmosszá rendezi inkább, és csak azoknak, akik értik szavát. (A mondattá fűzött szavakat.)
4/ Persze, az egészséges emberi elme (különösen csecsemő kora után) bármelyik nyelv elsajátítására képes. A képesség azonban nem egyik, vagy másik nyelv, és nem is A nyelv. Elménk egyik – a születéskor csak lehetséges – működési módja, amelynek működtetését elődeink kialakították, majd tanulták és alakították, miként mi is.
június 16, 2009 @ 9:41 de. • válasz erre
Fogalmam sincs, de azért mondom. Az, hogy az ember első szava az Ember volt, nem elképzelhetetlen. Értem a fenntartásokat, de nem elképzelhetetlen. Érv lehet mellette az ember örök hiúsága. Az, hogy az ember kedveli magát a természet csúcsának – Embernek – tekinteni. Ma is, és valószínűleg régen is. Aztán mindjárt – nyilván hálából – a magát Embernek nevező azokat is magafajtának, = Embernek tekintette, akik segítségére voltak a nem emberek = a mások elpusztításában, a maradék leigázásába, = háziasításában. Az Ember én vagyok és az énfajtákból álló hordám! – mondták. A legelő a hordáé! – tették hozzá a praktikusak. Sok időnek kellett eltelnie, amíg valaki rájött, hogy ez így nem az Emberré válás, hanem épp az embertelenítés körkörös mechanizmusait hozza. Nem a természet fölé emelkedést eredményezi, hanem lealacsonyodás. A természet alá. A felismerés megvan, de még ma sem világos hogy hogyan tovább. Nem kevesen vannak, akik az eredeti ötletről lebeszélhetetlenek.
június 17, 2009 @ 8:43 de. • válasz erre
Az első fogalom, amely valamiféle hangalakot nyert, minden bizonnyal, nem az ember volt, hanem egy annál egyszerűbb – az ember ugyanis általánosítás – mégpedig az ÉN. Az ÉN kimondása az öntudat gesztusa és létesítője is egyben. Tudattal – amennyiben a tudatot a külvilág ingereire adott, többé-kevésbé bonyolult idegi reakciókként határozzuk meg – minden állat rendelkezik. Az én tudása a világtól való elkülönböződés tudata is egyben, a világ negációja, az önreflexió – a fogalmi gondolkodás – előfeltétele. Előfeltétele továbbá a közösség, a másik, elgondolásának is, hisz ez vezet annak felismeréséhez, hogy a másik egy “én”, aki sajátos relációban áll velem.
Innen nézve, csoda, hogy még tízezer éveket kellett várni a görögökre…
június 17, 2009 @ 10:09 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#3):
Azzal, hogy egy egyszerűbb (és az általad leírtakkal összhangban) egyetértek. Talán azzal is, ha ezt állítja valaki, hogy a második is, (esetleg még) a harmadik is (egyszerűbb volt).
felmerült (ha talán nem is biztosan az, hogy “de hol a negyedeik“), 
de előbb-utóbb a többi, aminek körvonalazatlanul kavargó amorfjából kiváltak, mint az eszkióknál a “több mint negyven szavuk… a hóra” (hogy egy másik klasszikust is idézzek). 
Tehát az embernél jóval bonyolultabb.
De hol volt még az eredet, amikor a többi fölmerült, hiszen az ember is éppen csak (ki)alakul(óban vol)t.
Amikor azonban (meg)lett az első (a második, netán, mint a Timaiosz kezdődik: “Egy, kettő, három“)
És hogy a fenébe ne kellett volna várni több tízezer évet a görögökre, amikor ők csak a többi eredetére adott válaszukkal különböztek a többi( nép)től.