Hozzászólás: Hány nyelv van?

Lux Erik

Lux Erik — Wed, 17 Jun 2009 08:09:08 +0000

Válasz Aristo hozzászólására (#3):

Azzal, hogy egy egyszerűbb (és az általad leírtakkal összhangban) egyetértek. Talán azzal is, ha ezt állítja valaki, hogy a második is, (esetleg még) a harmadik is (egyszerűbb volt).
Amikor azonban (meg)lett az első (a második, netán, mint a Timaiosz kezdődik: “Egy, kettő, három“) felmerült (ha talán nem is biztosan az, hogy “de hol a negyedeik“), de előbb-utóbb a többi, aminek körvonalazatlanul kavargó amorfjából kiváltak, mint az eszkióknál a “több mint negyven szavuk… a hóra” (hogy egy másik klasszikust is idézzek). Tehát az embernél jóval bonyolultabb.
És hogy a fenébe ne kellett volna várni több tízezer évet a görögökre, amikor ők csak a többi eredetére adott válaszukkal különböztek a többi( nép)től. De hol volt még az eredet, amikor a többi fölmerült, hiszen az ember is éppen csak (ki)alakul(óban vol)t.

Aristo

Aristo — Wed, 17 Jun 2009 06:43:41 +0000

Az első fogalom, amely valamiféle hangalakot nyert, minden bizonnyal, nem az ember volt, hanem egy annál egyszerűbb – az ember ugyanis általánosítás – mégpedig az ÉN. Az ÉN kimondása az öntudat gesztusa és létesítője is egyben. Tudattal – amennyiben a tudatot a külvilág ingereire adott, többé-kevésbé bonyolult idegi reakciókként határozzuk meg – minden állat rendelkezik. Az én tudása a világtól való elkülönböződés tudata is egyben, a világ negációja, az önreflexió – a fogalmi gondolkodás – előfeltétele. Előfeltétele továbbá a közösség, a másik, elgondolásának is, hisz ez vezet annak felismeréséhez, hogy a másik egy “én”, aki sajátos relációban áll velem.
Innen nézve, csoda, hogy még tízezer éveket kellett várni a görögökre…

lucifer

lucifer — Tue, 16 Jun 2009 07:41:31 +0000

Fogalmam sincs, de azért mondom. Az, hogy az ember első szava az Ember volt, nem elképzelhetetlen. Értem a fenntartásokat, de nem elképzelhetetlen. Érv lehet mellette az ember örök hiúsága. Az, hogy az ember kedveli magát a természet csúcsának – Embernek – tekinteni. Ma is, és valószínűleg régen is. Aztán mindjárt – nyilván hálából – a magát Embernek nevező azokat is magafajtának, = Embernek tekintette, akik segítségére voltak a nem emberek = a mások elpusztításában, a maradék leigázásába, = háziasításában. Az Ember én vagyok és az énfajtákból álló hordám! – mondták. A legelő a hordáé! – tették hozzá a praktikusak. Sok időnek kellett eltelnie, amíg valaki rájött, hogy ez így nem az Emberré válás, hanem épp az embertelenítés körkörös mechanizmusait hozza. Nem a természet fölé emelkedést eredményezi, hanem lealacsonyodás. A természet alá. A felismerés megvan, de még ma sem világos hogy hogyan tovább. Nem kevesen vannak, akik az eredeti ötletről lebeszélhetetlenek.

Lux Erik

Lux Erik — Tue, 16 Jun 2009 05:15:42 +0000

A témáról egy másik blogomon már kifejtettem az álláspontom, így most csak annyit: 1/ Nem vagyok benne biztos, hogy egy-egy nyelvalkotó csoportnak "eleve" a nyelvkialakulás korai szakaszában, és nemcsak más nyelvalkotó csoportokkal való találkozásuk után lett nevük. Pontosabban adtak kölcsönösen nevet a másik csoportnak. A találkozás hatására, és főként azótsa is, velük is közös pszichodinamikánknak megfelelően 2/ Abban sem vagyok biztos, hogy a csoportnév azzal lett volna (többé-kevésbé) azonos (jelentésű), amit ma ember-nek nevezünk. A másikra idegent mondtak, amiről tudok (de előtte, és nem is biztos, hogy az "idegen"-nek ezer és ezer változata lehetett) gójként, ami eredetileg csak - megerősítendő a bejegyzésben írottkat - "idegen nép(ek)"-et (ahhoz hasonlót) jelentett. Másutt (és feltehetően később, a pszichodinamikai működésünk elmélyülésével és kiteljesedésével) barbár-ként. Érdekes, hogy (a magyarhoz hasonlóan) az ivritbe is bekerült jövevényszóként a barbár. Nagyjából azzal a jelentéssel, mint a magyarba. 3/ Abban sem vagyok biztos, hogy a nyelv a létbe vezetne be. Inkább része, amiként az ember is. Ma világgá, régebben kozmosszá rendezi inkább, és csak azoknak, akik értik szavát. (A mondattá fűzött szavakat.) 4/ Persze, az egészséges emberi elme (különösen csecsemő kora után) bármelyik nyelv elsajátítására képes. A képesség azonban nem egyik, vagy másik nyelv, és nem is A nyelv. Elménk egyik - a születéskor csak lehetséges - működési módja, amelynek működtetését elődeink kialakították, majd tanulták és alakították, miként mi is.