Harc a konyhában

Tegnap este a négy éves fiam a konyha kövébe verte a két éves fiam fejét. Macskást játszottak, így elvileg belefért volna ebbe a keretbe is a sérelem, melyet kisebbik fiam elszenvedett. De gyanakszom, hogy harc folyt, a hatalmat akarta a nagyobbik, s a kisebbikkel próbálkozott, akinek nem volt más választása, mint az engedelmeskedés. Egyik sem olvasta Nietzschet.-t, így nem tudtam őket megkérdezni.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

4 vélemény ide: “Harc a konyhában”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Először megijedtem. Azt hittem a Csepeliék is – követve más neves politikus párok példáját – receptekkel jönnek. Aztán megnyugodtam, csak a gyerekek verik egymást, illetve most még csak a nagyobb a kisebbet, de az élet – tudjuk – itt nem áll meg. Jön majd a lázadás. Az üzenet; a Nietzsche munkafüzet végigjárandó. Ezt nem lehet megúszni. Nem dob fel, de nem is hergel, mint amikor éhes embernek jó étvágyat kívánnak.

  2. 2
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#1):

    Először úgy olvastam (félre), “de nem is Hegel, mint amikor éhes embernek jó étvágyat kívánnak“.

    A munkafüzet meg bonyodalmas, mert az ember – nem biztos hogy helytelenül – hajlamos azt mondani, hogy rosszat tettél stb. stb, és így szoktatja le gyermekét – a Nitezsche szerint ennél helyesebb -, ha nem is gondolkodásról, de viselkedésről. Erről egy orvos jut eszembe, aki nagyobbik gyermekét úgy nevelte, “ahogyan kell” (ahogyan őt is nevelték a szintén orvos, és buzgó katolikus szülei) a gyermeket pszichológushoz kellett vinni. Ezen felbuzdulva/ettől elrettentve a kisebbiket arra tanította, ha bajod van, vágd pofán, akire dühös vagy. Mint az orvos elégedetten mosolyogva elmondta, a kicsi bandafőnök az osztályban, él mint “Marci hervesen”…

  3. 3
    Csepeli György szerint:

    Kedves Lucifer! Attól tartok a munkafüzetet már végig vettük, s hamarosan vizsgázni fogunk. A gyerekek történetével csak célozgattam. Most egyébként békésen fürdenek a kádban. Good night!

  4. 4
    lucifer szerint:

    Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Jó éjt! Szép álmokat!

Leave a Reply