Ezeknek a csíráknak a kifejtését változatlanul csak ősztől olvashatjuk?

“…másfél millió lakosa volt, ebből két-háromszázezer zsidó és néhány tíz illegális kommunista – a két halmaz nagyjából egybe esik… -” = az utóbbi az előbbi (elég jelentéktelen) rézhalmaza, nem?

Nézd; Horthynak volt 24 éve (1920. március 1-jétől 1944. október 15-éig), Kádárnak 32 (1956-1988), most 19 éve toldozzák-foldozzák, egyik sem az ízlésednek megfelelő eredménnyel történt/történik. Meglehet, hogy magával a felépítés képzettel van gond, A középütt említettel és történttel talán (talán csak magában a képzetben! Nem annak tartalmán/megvalósítási módjában) osztozol.
Horthyt feltehetően nem a felépítés, hanem az összeomlás rémképének elkerülések vezette “csak”. A maiak pedig valószínűleg a kettő közötti (valamiféle nagy renoválás) képzet(é)nek (a) különböző árnyalatain osztoznak.

Hogy a hírszerzés mit csinált elég jó kérdés, legalább annyira az, hogy mit csinált az adatokkal, és még jobb, hogy miért azt, amit. Egy biztos, aligha az akkori szövetséges Reich belpolitikai titkát kutatta a legnagyobb elánnal.
Borzalmas, ami történt, de a borzalom feldolgozásának aligha a legadekvátabb módja, hogy azon ismeretek hiányát kérjük számon egy kortárson, amivel mi rendelkezünk, és még kevésbé helyes ebből erkölcsi ítélőszéket ácsolni. Nem Horthy a kedvencem, de riadtan látom eltűnni azt a nem csekély különbséget, amelyről eddig nem gondolkodtam ugyan, de ami annál nyilvánvalóbban elválasztja például Szálasitól.

Ps: valóban nem a sarki fűszeres volt, de nem is Isten, és az istenkirálysághoz az Isten kegyelméből uralkodók még elég közel voltak ugyan, de Horthy már csak kormányzó volt. És kész szerencse – hogy némely utódjával szemben – nem is képzelegte magát mindentudónak. Ember volt, mint Te vagy én, némely szempontból jobb/kiválóbb, némely szempontokból nem, sőt. Készséggel megengedem, hogy az általad említett is ezek, a “sőtök” közé tartozik, sőt! Mindazonáltal nem voltunk, nem is lehettünk a helyében, és halvány fogalmam sincs, hogy mit csináltunk volna a rendelkezésére álló információk alapján, nem is különösebben érdekel. Ő volt ott, mi meg – elvileg, ha az indulatok el nem ragadnak bennünket – itt.

Amúgy. Magyarországon a német megszállással kezdődtek a deportálások. 44 júliusáig kb 400000 zsidót deportáltak, ami ellen Horthy határozottan tiltakozott. Ekkor azonban már nem ő, hanem Veesemayer és Sztójay irányították az országot – mindkettőjüket felakasztották – Horthy és köre tehetetlen volt. Az un. Auschwitz Jegyzőkönyvet – ami a zsidók sorsát dokumentálta – csak jóval később, a postban említett beszélgetés után, június végén juttatják el az egyházakhoz és Horthy köreihez. De minderről sokat olvashatsz – ha akarsz – holokauszt Magyarorszagon honlapon. Magyarországon még a zsidó vezetők is csak rémhíreket és híreszteléseket “tudtak” az elhurcolt zsidók sorsáról, amiket – gondolom – el sem akartak hinni, hiszen ellentmondtak a józan észnek.

Ha – mint írod – a földosztással kapcsolatosan egyetértesz Horthy fenntartásaival, akkor nem értem miért nyilvánítod a három kérdés – melyek egyike a földosztással kapcsolatos – mindegyikét “mélypontnak”?

Ami a “szocialista” mezőgazdaságot illeti. Lucifer barátom én, hosszú és hányatott életem során, sokat dolgoztam ebben a mezőgazdaságban. Az un. háztáji, azon az igen érdekes mikroökonómiai eljáráson alapult, hogy a gazdálkodáshoz szükséges dolgokat, takarmány, szaporítóanyag, műtrágya stb. a tsz-ből lopták – gyakorlatilag köztudomásúlag – majd a megtermelt javak hasznát zsebre tették és házat építettek belőle, meg zsigulit vettek, gorenjével. Ez – mikroökonómiailag – igen jó volt a résztvevők számára, kivéve a tsz-ket, melyek nagy része veszteséges lett, az így kialakuló kleptokrácia köszön vissza a mai napig, mert ez nem csak a mezőgazdaságban, az iparban és a szolgáltatásban is így volt. Ez szerves, olcsó és tanulságos része volt a bornírt csermaneki rendszer kampányának, a lakosság hallgatásának megvásárlására és – napjainkból nézve – nagyobb kárt okozott, mint a nyílt gyilkosságok. A hányással mindez úgy függ össze, hogy mindennek a – kisstílű tolvajokon kívül – a legnagyobb haszonélvezője a “nómenklatúra” elit volt, akik, szellemi és morális színvonaluknak megfelelő tivornyákon élvezték ki hatalmukból fakadó előjogaikat. A hányás a rendszer lényegi része, mondhatni spirituális centruma, volt

Nem mentegetem Horthyt, boldogult nagyapám nyomán – aki e nehéz időkben egy páncélos ezred parancsnokaként harcolt az oroszok ellen – én is közepes vezetőnek tartom, egy olyan korban, mikor talán egy zseni is kevés lett volna. Ugyanakkor a tőle telhető legbecsületesebben járt el.

Azt, hogy ki nem érti, amit a másik ír,nem firtatnám a helyedben. “Ez a három kérdés az egyik mélypont.” – írod, ezek közül a harmadik – az eredeti postban “Horthy szerint a földosztás abszurd, mert túl sokan kapnának túl kevés földet, amivel nem tudnának mit kezdeni. ” Ez a kijelentés, tehát egy “mélypont”. Én, erre voltam bátor azt írni, hogy Horthynak igaza volt. Azt, hogy “Ki mondta, hogy még több, és még kisebb gazdaság kell?” nos, azok mondták, akik földosztást akartak.

A kommunisták nem ökonómiai, hanem ideológiai okokból kolhozosítottak, meg mert gyűlölték az önfejű parasztokat, akik nem akartak kommunisták lenni. Hogy Fehér et. és társai mit és hogyan oldottak meg a mezőgazdaságban azt talán hagyjuk. Látszik, hogy nem találkoztál élő tsz-elnökkel vagy párttitkárral, amúgy rendesen, mikroökonómiailag, egy vadászvacsorán, úgy éjféltájban, mikorra a mikroökonómiai megoldások már a tetőfokukra hágtak. Ott láttam pl. olyan briliáns megoldást, mint a hanyatt fekve hányás, ami anatómiai lehetetlenség, de mégis. Lehet, új tudományágat hagytam ki a hányás mikroökonómiáját.

Azt, hogy a fél ország/város rettegett, hasonló túlzásnak tartom, mint a vitapartner jóhiszeműségének kétségbevonását, vagy azt, hogy az ország/a városrettegésében asszisztálta végig azt, ami történt (igaz, ez utóbbit nem is állította senki sem).
Hogy mit tudhattak volna, ha – és mit akartak tudni, két külön kérdés, és a kettő között van a válasz arra, mit tudtak. Egy biztos, nem azt, ami a nürnbergi per után lett fokozatosan köztudott, és aminek a tagadását némely országok törvényekkel tiltják ma is.