Ingyen
Még a nyár előtt igazságtalan voltam a WPO-val, melynek tagjai előtt a Parlament Delegációs termében tartottam egy jól sikerült előadást, s amikor hamutartót kaptam tőlük, azt hittem, ez volt a honorárium. Pár héttel később, már a nyári szünetben, nagyon is rendes fizetség érkezett az előadásért, így panaszom szemtelen és alaptalan lett. Visszatekintve, az előadás is lehetett volna jobb. Az elmúlt hetekben a Tudomány Napjai zajlottak, s a sors úgy hozta, hogy több előadást is tartottam. Amikor megkérdeztem, hogy kapok-e a pénzt, sértődött hallgatás volt a válasz. Meghívóim természetesnek tartották, hogy ingyen elmegyek a város egyik végéről a másikra, s ott kényszerből toborzott vagy önkéntesekből szerveződött közönség előtt beszélek 30 percet a digitális egyenlőtlenségek okairól vagy a válság társadalomlélektanáról. De nincs ez másként az egyetemi előadásokkal sem. Oly kevés a fizetés, hogy gyakorlatilag ingyenesek az előadások, kurzusonként hetente egyszer, 12-szer egy félévben. S minden félévben van 5-6 kurzusom. De nem ez az érdekes. Az ingyenes előadásokra szívesen emlékszem, szeretem azokat, s a szeretem az alkalmakat is retrospektíve. Festinger és Carlsmith kognitív disszonancia redukciós törvénye teljesül bennem. Amit ingyen csinálunk, azt utólag jobban megszeretjük, mert nem akarunk idiótáknak látszani, szemben a fizetett produkciókkal, melyek esetében nincs önigazolási kényszer: elfogadjuk a dolgot annak, ami volt: bérmunkának
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
november 30, 2009 @ 2:25 du. • válasz erre
Most akkor mellékesen azt is megtudtam, hogy miért szeretek kommenteket írni?
november 30, 2009 @ 2:27 du. • válasz erre
Amíg nem kényszeres, – mint nálam
– semmi gond, sőt! 
november 30, 2009 @ 9:23 du. • válasz erre
Ez a blog a legjobb propagandája az ingyenesség okozta lelki komfortnak.
december 1, 2009 @ 8:51 de. • válasz erre
Magam is sokat gondolkodtam arról, hogy vajon mi hajt bennünket itt, ezen a blogon arra, hogy immár évek óta, több-kevesebb rendszerességgel kommenteket írjunk, vitatkozzunk, vagy egyetértsünk egymással és a blog szerzőjével. Cs.Gy. motívumai érthetőek, tudós ember ő, egy empirikus tudomány művelője, nyilván figyeli milyen hullámokat vet a vízbe dobott kő és hogyan alakítják a partot ezek a hullámok. A többiek miért csinálják, legfeljebb sejtéseim lehetnek, akin a leginkább csodálkozom, az viszont magam vagyok.
Nem vagyok híve az internetnek és be kell valljam, nem nagyon érdeklődöm az emberek reakciói iránt sem, nem művelek tapasztalati tudományokat nem kísérletezek, legalábbis a szó általánosan használt értelmében. I. Kant – a jónevű német gondolkodó – mondja egy, a felvilágosodásról (amit nem kedvelek) írott esszéjében, hogy a felvilágosodás legfontosabb eleme a gondolat szabadsága. Persze vissza is tolat azonnal egy kissé, jó porosz módjára – mit szólna a király! – és azt mondja, hogy ez a szabadság kizárólag a nem hivatalos aktusokban igaz, mondhatni úgy is, csak az irodalmi munkásságra vonatkozik. Most, itt nem arra az újszerű szokásra gondolok, amelyik az “irodalmi munkásság” kifejezést valamiféle szalonképtelen megnyilvánulásra vonatkoztatja, hanem a valódi “irodalmi munkásságra”, a vélemény, érdekekhez nem kapcsolható kifejezésére. Azt hiszem, hogy egy névtelen blogon, a bejegyzések mögött álló ember, a maga konkrét egzisztenciájával és ebből fakadó érdekeivel, eltűnik, csak a gondolat marad, a szellem, ha úgy tetszik és ez valamiféle, dimenziók nélküli, szabadságot ad. Persze ez csak az olvasó szempontjából igaz. Rosszabb, vagy jobb kedvű hajnalokon, a klaviatúra előtt üldögélve, kávé, cigaretta és néha mérges italok társaságában, arra gondolok, hogy szellemnek effajta, hordozójától elszakított, megnyilvánulásai, az emberi nem oly szükséges domesztikációjának eszközei talán. A gondolkodás is lehet agresszív, azonban ez az agresszió – alany híján – mintegy kifullad, elvész önnön céltalanságában és helyt ad egy sokkal reflektáltabb gondolkodásnak, ami nagy lépés az emberré válás útján. Itt, mintha fordított távcsőbe néznénk, nagyon távolinak tűnnek a többiek, a maguk valóságában és ez a távolság – valamiképpen – gondolati közelséget okoz. Nem azonosságot, még csak nem is hasonlóságot, hanem közelséget, egymásmellettiséget, aminek elviselése a legnagyobb kihívás talán.
december 1, 2009 @ 11:30 de. • válasz erre
Hohó, barátaim, és az ingyen olvasás? Arról szó se? Csak az ingyen bejegyzés és az ingyen komment a valami?
Aki csak pimaszul ingyen olvassa e blogot, nem ír hozzászólást, csak hümmög, ingatja a fejét, hogy hát ez itt mi a búbánat.
ráadásul juttatás nélkül! Legalább ruhapénz volna, amelyen svájcisapkát lehetne kapni másodkézi turiból vagy valami. De nincs, és még az empíria is tilos itt, legalábbis üldözött, tehát a nők bájairól szó se, legfeljebb csak Aristo említ mérges italokat a cigi mellé, de nem kínálja az olvasót, maga fogyasztja mind.
Így értékelődik le az érdeklődő
Pedig az olvasás is teljesítmény (hát még ha Aristo kommentje az), nyeldekelve az ellenvéleményt fulladásig
Az internet híve vagyok – kiáltom most Aristo arcába, csakazértis, még ha ingyen is
És akkor Marx ellentétes megítéléséről még nem is tettem említést…
december 1, 2009 @ 2:10 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#4):
Meglehet. Még ha az Internet reflexió felé terelő hatásában nem is hiszek, az agresszió eloszlásának valóban egy új, verbális csatornát nyit, és a moderáció lehetőpségével a hülyeséget összébb zárja, de éppen ezáltal nem gerjeszti-e? Esetleg erősíti a visszacsatolódását.
Nem állítom, kérdezem.
Azt viszont állítom, hogy ezáltal szegmentál, és ezzel frusztrál, ami általában nem csökkenteni szokta az agresszivitást.
december 1, 2009 @ 2:24 du. • válasz erre
Illik, nem illik kétszer is szólni más blogjába, Aristo egyik gondolata velem jött és visszacsalt:
“Azt hiszem, hogy egy névtelen blogon, a bejegyzések mögött álló ember, a maga konkrét egzisztenciájával és ebből fakadó érdekeivel, eltűnik, csak a gondolat marad, a szellem, ha úgy tetszik és ez valamiféle, dimenziók nélküli, szabadságot ad…”
Ez a szabadság – bár édes -, mégiscsak rabja az exhibicionizmusnak, az által meghatározott. Calverti értelemben persze, nem a hétköznapi “ki, ha én nem” feltünősködő exhibicionizmusát értve a fogalom alatt.
Tehát ami érdek nélkül valónak látszik, az nem az. Az öntisztázás, a kapcsolatépítés, az érdekérvényesítés, a társadalom kontrolljának igénye bújik meg megnyilatkozásainkban.
(Sőt, aki cégblogot vezet, az rátesz egy rejtett üzleti haszon-reményt is: láthatod, nagyon okos vagyok, érdemes tőlem rendelned a szolgáltatást!
Minél ügyesebb valaki, annál okosabbnak tűnik: nem kínálata, hanem magas szintű dilemmái vannak egy-egy szakterületen! Vagy gondjai – irigyeljetek a gondjaim miatt!)
De visszatérve a “magánblogok” világába: nem természetes igényei-e a fentebb felsoroltak az embernek? És aki net-érett, az az internet nyújtotta terepre is kiterjeszti exhibicionizmusát.
Persze, ez olyan dolog, mint a szerelem: kimutathatjuk, hogy mely hormonok, vegyületek okozzák, de ettől az még édes vagy hadd fájjon, hagyom!
A poszt magvára is pillantva (kancsalítva) kicsit: a fizetség, a bér nem mindig pénzügyi műveletek végeredményeként jelentkezik, hanem a fentebb említett dolgok, például az öntisztázás, az érdekérvényesülés, a (virtuális) többletkapcsolat hasznában is jelentkezik.
Tehát meghatározott szabadság ez. És nagyon is sajátos. Ezt onnan tudom, mert erőnek-erejével tuszakolom palackba állatnevet hordó egykori nickemet, amely alatt ha beszéltem, mégha ugyanazt is, mintha a “saját” nevem alatt mondtam volna – más volt. Más minőség. (Amelynek elvesztését az értelem haszonként, a lélek veszteségként könyvel el.)
december 1, 2009 @ 2:32 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#7):
Ne hülyéskedj már,
ha illetlen leszel, először figyelmeztetlek, azután kipakolom az illetlenségeid a Dühöngőbe. 
december 1, 2009 @ 6:12 du. • válasz erre
Persze ez a blog sincs valójában ingyen, mint ahogyan semmi sincs. Mióta migráltam a rémes blogter-ről, a szerverért fizetnie kell valakinek, s nem is keveset.
december 1, 2009 @ 9:37 du. • válasz erre
Vicces ez, és időnként röhögök, időnként meg kimondottan bosszankodom. Sőt időnként arra jutok, hogy hagyom a faszba (sic!) az egészet. Ki-ki számolom ugyanis, ha a blogok (csak a visszatérő) látogató évente 1000 Ft rászánnának, akkor ma már (eleinte ennyi kellett volna a működtetéshez) nemcsak Csepeli Györgynek (és természetesen magamnak) tudnék az államtitkári jövedelmét messze meghaladó javadalmazást biztosítani, de az adózás mellett bőven futna olyan kutatásokra is, és olyan projektekre is, amikről néha beszélgetünk. De csak beszélgetünk, mert teljesen hülye nem vagyok.
Regisztrálttá tettem a blogjaim egy részt, de a bevétel messz van attól, ami ahhoz szükséges, amiről fentebb írtam.
Olykor azon gondolkodom, hogy a fenntartását végző Kft-m Rt-vé alakítom, de főként csak röhögök, a helyzeten.
december 1, 2009 @ 10:55 du. • válasz erre
A nyitóképet feltehetően egy szoc. reál festményre kellene felcserélnünk, mondjuk arra, amikor Sztálin meglátogat egy gyárat kommunista szombatkor, vagy egy másikra, ahol szövőnők dalolnak szövés közben vidáman, frissen, békekötvény jegyzése után. Ha ilyen képek nincsenek, akkor a “szociális népszavazás” valamely jelenete is megteszi, feltéve, ha akadt már festő rá.
december 2, 2009 @ 11:09 de. • válasz erre
Valóban ellentmondás, hogy aki az interneten teszi közzé gondolatait (nem anyagi formában megtestesülő áruját kínálva) az még akkor is csak a kiadás oldalon ér el eredményt, ha “fogyasztókat” tud webegysége mögött.
hiszen akkor nem tudom megvásárolni a festményt, amelyről Csepeli György fentebb oly’ ékesen szólott 
Egy kicsit árnyalja a képet, hogy hirdetési bevételt viszont lehet szerezni, ezzel mérsékelve a kiadások nagyságrendjét. (Pl. Google AdWords.) E blog rendszeres látogatói közül pl. Lucifer blogja tartalmaz ilyeneket, s bizonyára olyan tapasztalattal bír, hogy a bevétel nem tekinthető mesés nyereségnek, ragtapaszra sem elég. Munkája – pedig ingyenes a tárhely – nyilván ráfizetéses.
Egy ilyen kis piacon, mint a magyar, – gondolom, Lucifer egyetért ezzel -blogírásból nem lehet megélni.
Tovább árnyalva a képet: a cégblogok esetén ez a kiadás a marketing költségek közé kerülhet. A jó (vagy szerencsés?) cégblog, honlap (vagy bárminek nevezett webegység, online megjelenés) a látogatóiból ügyfelet is szerez, ill. más előnyhöz juthat. (Pl. banki kölcsönnél, pályázatnál a honlap megléte egy cég esetén előny.)
A marketing tudományának mai állása szerint a leghatékonyabb megoldások ma már a potenciális fogyasz… Hej, ingyen azért mégsem folytatom
december 2, 2009 @ 11:37 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#12):
Adok – akár jelentős!
– árengedményt a festményből, ami már nálam van, ha (persze nem itt, hogy mások is lenyúlhassák), 
de nem ezért írok.
Adtál egy ötletet egy meg nem valósult ötlet továbbfejlesztéséhez.
Az alapötlet: mivel a sok marha, mert álmodozó/jótét lélek tartalomszolgáltató generálja a forgalmat, az internetszolgáltatók pedig lekaszálják az ezáltal generálódó forgalom teljes nyereségét, hát aggyanak (=adjanak)!
Az ötlet: adjanak, de forgalomarány – reklámbevételnyit, mert aki reklámoz, az nem(csak) tartalmat szolgáltat, hanem (reklámoz is). Ilyesmi.
december 2, 2009 @ 11:55 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#12):
Akkor elvitatkozhatnánk a nyomdagépek etikai szerepéról mind gazdasági mind kulturális szempontból egyaránt, hogy a politikait ne is említsem. Gyanítom, hogy az internetnek nem a gazdasági szerepvállalása a jelentősebb, -ha rangsorolnám – hanem csak járulékos mellékterméke, a kulturális jelentősége inkább csak pártolói és fejlesztői ambíciókat táplált. A biblia sorozatgyártásának fénymutatása gazdaságilag később kapott prioritást, hiszen a fogyasztó közönség elég sötét volt. Az olvasás tanulási hajlandóság motiváló rugójaként is gondolhatnánk. Az internet mint történelem-ciklus ismétlő kommunikációs platform által nyíló lehetőség látens módon kíséri sorsunk feltérképezetlen ösvényeinek rejtett bugyrait, a nélkülözhetetlenség tévhiedelmének árnyékában. Ellentétben elődjével, kétirányúvá teszi az interakciót új és példa nélküli esélyt adva az emberiségnek. A tartalmi felhozatalt illetőleg, az apró pénzre váltott érték, az érdektelen értéktelenség veszélyét hordozza magában.
december 2, 2009 @ 1:44 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#12):
Ps: előző kommentem óta nemcsak válasz, egy kedves gesztust is tartalmazó email is érkezett a Bognár Lászlótól a fentebbi kommentemre, amit ezúton is köszönök, és eredményét, ha megvalósul, a Csevegőben jelzem majd.