Itt és most
Nem sok minden van, ami közös egy állatban és egy politikusban, de az időperspektíva hiánya bizonyosan az. Mindkettő élete az örök itt és most, mely nem ismeri a nem-itt és a nem-most tragikus valóságát. A hasonlóság ezen a ponton véget ér, hiszen az állat sosem lesz képes kilépni az időtlenség éjszakájából, míg a politikust a sors előbb kikényszeríti a napra. De amíg van hatalma, addig csak a pillanat számít, mely ha elmúlik, már nincs, ahogyan nincs a következő sem. A kívülállók persze nem eszerint mérik életüket, ők nem születnek s nem halnak meg minden pillanatban, nekik hosszú távú terveik céljaik vannak, melyeket a politikus révén remélnek elérni. Ezért sündörögnek, nyomulnak, hízelegnek, intrikálnak körülötte, mit sem sejtve az ijesztő ürességről, mely uruk helyén tátong . Azt csak ő érzi, s ha van öröme, akkor az, hogy túléli a pillanatot.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
szeptember 30, 2009 @ 9:54 de. • válasz erre
A kötöttségek túlbecsülése, talán ezzel tudom kifejezni, amit (a növények és az állatok kivételével) a nem politikus elevenekről jelenleg a bejegyzés nyomán gondolok. A kötöttségek túlbecsüléséből (ellen oldalon, mintegy kompenzációként) a politikusok cselekvési szabadságának túlbecsülése, istenítése kínálkozik.
szeptember 30, 2009 @ 9:57 de. • válasz erre
És egyre többen válnak muszáj-politikussá, de nem úgy, hogy amatőrként ráerőltetik a perspektivikus gondolkodást a politikára, hanem, hogy a politikán kívül is a pillanatoknak élnek. De ez a muszáj-politikusság nem teszi boldoggá őket, sőt ellenkezőleg kifejezetten boldogtalanok, amitől boldogtalanok a politikusok is és érzik, hogy csak pillanataik vannak.
szeptember 30, 2009 @ 11:57 de. • válasz erre
A politikusok nem egyszerűen a külső kötöttségeik, hanem legalább annyira az ürességük rabjai. Cselekvéseikben nem egyszerűen a szerény szabadságfokok a gátolják őket, hanem a pillanat előnyeit maximalizálni kívánó vágyaik. Egyszer élünk és ma. Ez adja az állandó kényszerpályát. Akárhányszor születik újjá sose tanul belőle, azonnal ezt csinálja, gondolom én, mert ez egyébként az üzleti szférában dolgozóknál is megfigyelhető. Ott is abban a pillanatban, hogy kikerül a pozícióból „bölcs” és „igényes” lesz. Ha visszakerül, csinálja azt, ami miatt csóváljuk a fejünket. (De tudok ellenpéldát is mondani, illetve inkább csak gondolni.
)
szeptember 30, 2009 @ 12:30 du. • válasz erre
Divide et impera!
szeptember 30, 2009 @ 2:45 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#4):
Persze, de nem egészen világos számomra, hogy a bejegyzés és a kommentek alapján mire gondolsz: ki, kiket és hogyan oszt meg és uralkodik ezáltal.
szeptember 30, 2009 @ 3:30 du. • válasz erre
A legfőbb uralkodó a PÉNZ, MINDENKIN uralkodik, JOGSZERŰEN, de nem feltétlen IGAZSÁGOSAN. Viszont egyetértek azzal, hogy az igazán értékes pillanatok a fennköltebb szférából fakadnak. Az odvaslelkű farizeus-szolgák, – akik rendszerint szélárnyékban állnak – a pénzhez mérik tévesen, a megváltás fokát. A politikusok meg tudják ezt…
szeptember 30, 2009 @ 7:57 du. • válasz erre
A pénz fontos dolog, és bár adott esetben durva tettekre motivál, de a pénz meg is szelídíthető, az általa generált viszonyok társadalmilag – bocsánat
– elfogadható, sőt kívánatos irányba is alakíthatóak. Nem a pénz, hanem a bornírtság, az otromba önzés a sokak boldogságának az ellensége. Ha a kultúra része a pénz használata semmi gond.
szeptember 30, 2009 @ 9:36 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#3):
Fordítva gondolom, kevésbé rabjai a külső kötöttségeknek, mint a nem politikusok. (Más kérdés, de csak másodlagos, hogy politikusként jó néhány olyan kötöttségről tudnak, amiről mi nem sokat.)