Jóakaratúak
Az embertelenség modern tünet. Nem mintha a múltban nem kínozták,ölték, gyötörték volna egymást az emberek, de miközben ezt tették, egymás szemébe nézhettek. A hóhér, mielőtt levágta az elítélt fejét, bocsánatot kért tőle. Az inkvizíciós atyák mélyen meg voltak győződve, hogy a javát akarják annak, akiből a legváltozatosabb kínzásokkal szedték ki a vallomást, hogy utána máglyára küldhessék miatta. A háborúban zsoldosok harcoltak, akik hol egyik, hol másik fél szolgálatában álltak, s ily módon inkább a kollégát, s nem az ellenfelet látták egymásban. A francia forradalom idején jöttek létre azok a szervezetek, melyek emberei az emberiség szolgálatába állva embertelenné lettek, s bárkit bármiért a halálba voltak képesek küldeni. Mivel a mérce megfoghatatlan és sikamlós volt, utóbb ugyanaz a szervezet azokat is a halálba küldte, akik az egészet kitalálták és működtették. Azóta nincs megállás.Az állam a közjó érdekében minden gazságra képes szervezeteket működtet azok pénzéből, akiket ezek a szervezetek üldöznek, fegyelmeznek, gyötörnek.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.
május 20, 2011 @ 9:46 de. • válasz erre
A francia forradalom előtt a a jó(indulat) határai teológiailag rögzültek (és ezzel rögzítettek voltak). A határon kívül a jó(indulat) transzformációja gyarmatosításként zajlott.
A határok (rögzülésének) elbizonytalanodása (utólag és részben parasztháborúnak átkeresztelt) vallásháborúkként vezetett határvitákhoz, majd vitatott határ nem csoportköziként, hanem a csoporton belül (újabb és újabb államilag gyarmatosítható területek felfedezésével) állam és társadalom között jelölődik ki, de paradox módon,
Az állam és társadalom közötti határ (látszólagos eltűnésével) társadalom és társadalmon kívüliek közötti különbséggé való részleges transzformációjával. Az így nem transzformálódó (mert nem transzformálható) elemek pedig (verbálisan nem az állam határaként, hanem) emberi jogokként, amik elvileg az állam/társadalom határának funkcióját töltik be, de nem csoportköziként, hanem többszörösen paradox módon. Egyrészt a csoport/alcsoport, társadalom/állam határát csak részlegesen, és csoport és egyén között igyekeznek megvonni, másrészt és főleg a létezők (a csoport/alcsoport határának a csoport/egyén közötti különbségek) összecseréléséből adódó (nemcsak gondolati, hanem gyakorlati) problémákat a jog eszközeivel (és ezzel a pozitív jog teljességgel tudattal természetjogi, emberi jogokként való újraalapozásával) orvosolni (ami jelenleg még tudatosan sem megoldható teoretikus feladat).
Ezzel összefüggésben, de a témától némileg elkanyarodva, tehát az egyik csevegőben folytatom gondolatmenetem.
május 20, 2011 @ 12:35 du. • válasz erre
Az embertelenség, mint “modern” tünet egyik – és talán legmeghatározóbb – táptalaja az előítéletnek. Ebből kiindulva az embertelenség mind a motivációs tekintélyelvűség (Adorno) táptalajaként, mind a kognitív szemléletmód (Allport) többlépcsős skálájaként – és e két elmélet, talán mai napig kérdéses elméleti egyezőségeinek határmezsgyéjén is inogva – , mint módszer célravezető eszközöket jelöl ki a jobboldali politika önmegvalósításához, annak “bűnbakképző” mechanizmusának nyílt és zárt megjelenéséhez / kiteljesüléséhez. Az ideológia és a valóság állóháborújának lövészárkait a “megismerés szögesdrótjával”
fonták be, mely több oldalról sebzi a stigmatizáltak és a stigmatizálók egyre szűkebb nézetrendszereit.
május 20, 2011 @ 12:58 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#2):
Ps: Talán az elméleti egyezőség kérdésességében (és főként az egyezőség kimunkálatlanságában, netán előítéletekkel való helyettesítődésében) található meg annak magyarázata, hogy noha a probléma “baloldali” kezelésére (leírásod szerint) kész a recept, mégsem ilyen jellegű gyógyszerek gyártása és (főként) fogyasztása van terjedőben/került (nálunk 2/3-os) előtérbe.