Kérdés egy hideg reggelen
Része-e az ember a létnek, vagy csak létezik? Testünk anyagból van, s ebben az értelemben ugyanolyanok vagyunk mint bármi más a természeti világban. De a többi? A kommunikáció, a jelentés, a képzelet, a szellem, vagyis mindaz, ami az emberi élet tartalma és tétje, abból semmi sincs, csak bennünk, általunk, s ha mi nem leszünk, velünk pusztul az egész. Alázatra kellene indítson az a helyzet, de helyette gőgösek vagyunk. Az igazi kérdés, hogy amikor a létre kérdezünk, kérdésünk van-e, vagy is csak káprázat, éppen úgy mint a Fiastyúk az égen, vagy az ördög a pokolban. Mi úgy nem vagyunk, hogy vagyunk.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
február 11, 2010 @ 11:26 de. • válasz erre
Nem igazán értem a kérdést. Addig igen, hogy “kérdésünk van-e”, még azt is, hogy a kérdésünk csak káprázat, azt viszont nem, hogy ez(ek) a káprázat(ok)-e a bejegyzés szerint az igazi kérés(ek), és ha igen, akkor mik a nem igaziak, vagy ezek nem igaziak, de akkor mi lenne az igazi?
február 11, 2010 @ 12:17 du. • válasz erre
És ha Isten kérdez? Általunk? Bennünk?
február 11, 2010 @ 2:11 du. • válasz erre
Hohó! Ez nekem való téma, még a jelen helyzetben is. Majd este!
február 11, 2010 @ 2:14 du. • válasz erre
Elnézést mindenkitől, hogy ezen a fagyos reggelen a nemlét létével hozakodom elő, mint sajátosan emberi problémával. Politikai antropológiai előadásra készültem, s igy jutott eszembe, persze már korabban is ezen járt az eszem, hogy az ember feltehetően tagadása a létnek, negatív valóság, mely mintha tükre lenne az eredetinek, ami ugyancsak nem volt, de lett. Világos, nem?
február 11, 2010 @ 3:40 du. • válasz erre
‘A saját nézőpontunktól nem menekülhetünk.’ Ezt olvastam egy taoista meditációs könyvben, ugyan a kommunikációval kapcsolatban, de ez a létre is érvényes lehet. Azt fejtegette az író, hogy nem lehet a gondolatokat teljes valójukban más számára érthetővé tenni, mert a közvetítés és a dekódolás során elvész az eredeti jelentés.
Én nem tudom, hol a lét, csak azt gondolom, bennem. Ezt a gondolatot viszont nem tudom szavakkal kifejezni. Nem is próbálom, mert nem vagyok taoista bölcs. (Vagy pont az a bölcs, aki meg se próbálja?)
február 11, 2010 @ 8:07 du. • válasz erre
De szubjektivista igen. A lét nem lehet az emberben, maximum a testében.
február 11, 2010 @ 8:22 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Ha Isten, akkor nem az ördög.
De vajon melyikük a tao? És akkor az még csak az út, de mint tudjuk “Az út, mely szóba-fogható, nem az öröktől-való“, és akkor hol van még az igazság és az élet? 
február 11, 2010 @ 10:07 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#3):
Mi az hogy még?
Régebben túl absztrakt távolságban lehetett, később túlságosan is közeli lesz. Most – csak a teória szempontjából! – szinte ideális. Viszont mi ez a restség? 
február 11, 2010 @ 11:05 du. • válasz erre
A probléma, a kérdés tulajdonképpen egyetlen görög mondattal kezdődik, Parmenidész, a nagy eleata, azt mondotta „esti gar einai” – a létezés pedig van. . Folytatódott Arisztotelész híres „első filozófiájával”, melyet csak később – valami könyvtáros talán – nevezett el metafizikának. A létre, mint létre, vonatkozó kérdés azóta hosszú – és kudarcokkal teljes – utat futatott be, a kudarc, melyet megválaszolása szenvedett el, sokan – és nem minden ok nélkül – a filozófia kudarcaként interpretálják.
Hosszan lehetne mesélni rigorózus filozófusok szellemi kalandjairól, akik között egyaránt voltak merev iskolamesterek és lánglelkű forradalmárok, nagyszerű szórakozás követni ezt a magamfajta bogaras öregúrnak, nem untatnálak vele benneteket. Mára – én úgy látom – néhány út lezárult és alapvetően csak kettő maradt. Az egyik szerint a létezés – alapvetően – részesedés, ezt sokféleképpen gondolják, hozzánk azonban – talán – a keresztény platonizmus álláspontja áll a legközelebb, Tamásé, aki szerint Isten nem létezik, hanem szubszisztál, és ebből részesedünk mi, emberek. Isten – a maga végtelen kegyelmében – részesít bennünket a lét áldásából, nem úgy, hogy mintegy kertét adja létezésünknek, hanem annak kerete és lényege is egyben. Ez konzisztens és jól érvelhető álláspont, feltéve persze, ha hiszünk Istenben.
Ha nem tesszük ezt – mármint nem hiszünk Istenben – akkor a probléma gyakorlatilag megoldhatatlan. Ahogyan Heidegger szépen összefoglalja „A lét – egy dolog, de nem valami létező.” Márpedig a metafizikai tradíció a létet csak a létező felől tudja tárgyalni és fogalmai rabságban tartják a róla folytatott diskurzust, meddő végtelen körök jönnek létre, nincs önellentmondás nélküli kimenetel; a mondandó – a jelentés, vagy értelem – ki van szolgáltatva a logikának és ezáltal aporiákra esik szét.
Ha a létet, mint valamely teljesen absztrakt dolgot, az abszolút szellem valóságának konkrétségába emeljük – amint azt Hegel tette a Logikában – akkor is valami absztraktnak és üresnek gondoljuk. Lényegében a dialektika csak megkerüli a kérdést. A létet a semmire vonatkoztatja ezáltal áll elő a levés, amely mindkettőt magába foglalja és meghaladja a levés azután már minden további nélkül megfelel létezőre való vonatkozásnak
A metafizikai fogalmak nagy erejű, radikális dekonstrukciója és újjáalkotása Heideggernél üres templomot épít, kész a szentély és az oltár, lobog az áldozati tűz de – Isten távol van és a szentélyt fecsegő ateisták foglalják el, mint Sartre.
Ha hideg reggeleken az embernek a lét – mint olyan – jut eszébe: menjen filozófusnak, vagy öltözzön fel melegen.
február 11, 2010 @ 11:15 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#9):
Tragédiád őszintén sajnálom, de ízletes gyümölcsét nagy élvezettel csipegettem. Nemcsak korrekt és szép, Heidegger összefoglalásod költői. Vissza-visszatérek csemegézni.
Köszönöm!
február 12, 2010 @ 8:29 de. • válasz erre
Tudják-e azok a gyerekek, akiket Aristo tanít, hogy mekkora mázlijuk van?
február 15, 2010 @ 9:42 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#9):
Most az első bekezdésed kóstolgattam újra, és a kudarccal egyetértek ugyan, de mit szólsz a kudarc szónak (ebben az esetben) egy “termékeny” (sőt, akár “nagyon termékeny“) jelzővel való kibővítéséhez?